Csak te! (Krilov család III.)

11.

Tizenegyedik fejezet

Mariann valamivel éjfél után indult el otthonról. Úgy számított, mire maga mögött hagyja az ismert ösvényeket, felkel a nap, képes lesz tájékozódni.

Nem egyenesen keletre indult, hanem jelentős kerülőt tett. Egyrészt, hogy a nyomai ne árulják el, merre tart, másrészt, hogy a kiszáradt folyómederben haladhasson. A kavicsos mederben nincs ember, aki követni tudná, legföljebb egy tapasztalt indián nyomolvasó, olyan pedig Bross emberei közt nincs. Az apja talán képes lenne rá. Ő elképesztő dolgokat tud, mert sokféle ember között és számtalan különböző helyen élt már. Az apja most New Orleansban van, és nyugodtan alszik. Ma még. Holnap délelőtt, amikor Natasa felhívja telefonon, hogy a lánya eltűnt, akkor lesz dühös. Natasa biztosan elsőként az apjukat riasztja, aki legföljebb két nap múlva ér ide. Addig rengeteg ideje van.

Mariann jól számított. Felkelt a nap, mire látnia is kellett maga körül a tájat, mert nem tudta pontosan, merre jár. Sűrű, nedves köd ereszkedett a vidékre, a fák lombja feketén emelkedett a tejfehér hab fölé. Mariann inkább sejtette a szigetet, ahová igyekezett, mint látta.

Taylornak ott kell lennie. Már nem tudott Kednallként, a családnevével gondolni rá. Tegnap délután Emeline szalonjában egy pillanatra összekacsolódott a tekintetük, még az előtt, hogy Taylor szeretője belemélyesztette volna az agyarait, és a férfi olyan meglepő gyöngédséggel nézett rá, olyan nyílt tekintettel, hogy Mariann-nak elállt a lélegzete. Talán Emeline is észrevette, azért kezdte őket piszkálni. Persze, mindez már a múlté, nem neheztelhet a nőre néhány szó miatt, hisz halott. Mariann összerázkódott a gondolattól. Tegnapelőtt még azon kesergett, hogy Taylor tudja, szereti, és vajon mit gondol róla, azóta mindkettőjük élete összeomlott, Taylort egy hadsereg üldözi gyilkosság vádjával, Mariann pedig kiszökött hajnalban az árvaházból, és ezzel Natasát is belekeverte az saját bűnébe. De nem tehetett másként, Taylornak segítségre van szüksége, a serif szerint súlyosan megsebesült, amikor Bross emberei rajta ütöttek az állítólagos gyilkosság közben. Sebesülten menekül, egyedül Mariannra számíthat, az öccsét letartóztatták, az embereit pedig Bross figyelteti. A polgárőrség körbezárta a táborukat, senkit nem engednek ki.

Rohadékok, fújt nagyot mérgében Mariann, amitől a lova ijedtében megugrott. Megsimogatta az állat nyakát.

– Nyugi – mondta. – Mindjárt ott vagyunk.

Dirkkel gondolták végig, hogy hová menekülhetett Taylor. Dirknek volt egy valószínűnek látszó ötlete. Még tavaly ősszel, amikor vasárnap hajnalanként együtt jártak horgászni, véletlenül felfedeztek egy meglehetősen keskeny földnyelvet a folyó medrében, A csatorna megnyitásakor kerülhetett szárazra, magyarázta Kendall a gyereknek, és Dirk megjegyezte az ide vezető utat, valamint az odavetett megjegyzést, hogy tökéletes búvóhely lenne ez a földdarab, hisz nem tud róla senki.

– Kissé lejtős ott a part, és gázló vezet a szigetre – magyarázta Dirk, – Nem lep el a víz, amíg átvágsz a folyó innenső ágán.

Mariann úgy érezte, percekig rohangált ostobán fel és alá a folyóparton, mire végre megtalálta a lejtős szakaszt. Csenevész bokrok takarták az épp kibúvó élénkzöld leveleikkel. Éjjel esett, a víz mellett veszélyesen mélynek látszott a sár. Óvatosan, a folyásirányra merőlegesen gázolt a folyóba. Hirtelen emelkedett a vízszint, jobbnak látta visszairányítani a partra a lovat, lehúzta a csizmáját és a harisnyáját. A csizmákat a nyakába kötötte, térd fölé tűrte a lovaglónadrágja szárát, és újra nekivágott. A legmélyebb részeken a ló véknyáig ért a víz, jéghidegen nyaldosta Mariann bokáját.

Hamarosan ismét emelkedni kezdett a meder alja, és Mariann kievickélt a túlsó parton. Vagyis egyelőre csak bízott benne, valóban a szigeten kötött ki, nem kelt át a folyón. Megállt, ismét megpaskolta a ló nyakát, hogy maradjon veszteg, majd fülelni kezdett, hall-e valamilyen zajt, ami emberi jelenlétre, remélhetően Taylor jelenlétére utal. Egy ideig csak a rovarok neszezését hallotta, egy öklömnyi madár trillázott a fiatal akác hegyén, és a part menti nád suhogott az enyhe szélben. Melegedett a levegő, a tegnap esti esőtől nedves aljnövényzet szinte gőzölgött. Mariann már kezdett kétségbeesni, hogy rosszul okoskodott, Taylornak eszébe se volt erre menekülni, hogy is hihette, hogy kitalálja a férfi szándékait, amikor gyenge motoszkálásra figyelt fel.