Csak te! (Krilov család III.)

9.

Kilencedik fejezet

Másnap este Mariann csüggedten próbált az esti bálra megfelelő öltözéket választani. A nagyanyja és Natasa látta el tanácsokkal, de ő mindegyikre csak az orrát húzta. Az egyik ruhát csiricsárénak, a másikat vénasszonyosnak, a harmadikat divatjamúltnak találta.

Nagyanyja kezdte megelégelni a válogatást.

– Elég legyen ebből – figyelmeztette, mert Mariann szemmel láthatóan kezdte kihozni a béketűréséből. – Ha te nem tudsz dönteni, majd megteszem helyetted én.

Felnyalábolta a ruhákat, bevitte a gardróbba, és egy halványrózsaszínnel tért vissza.

– Ez lesz a jó – mondta határozottan. – A szőkéknek jól áll a rózsaszín.

– Torokgyulladást fogok kapni, olyan mély a kivágása – vitázott Mariann. Érezte, hogy undok, ráadásul a nagyanyjával, aki igazán nem tehet a rossz kedvéről. Akkor már inkább a nagyapjával kellene vitába szállnia és persze nem egy ruha miatt. Bár sok időt töltött náluk, a nagyapjának nem merte felhozni Taylor Kendallt. Hogy ő, és dölyfös barátja, miért nem látják be, tévedtek, Kendallék nem azok a gazemberek, akiknek gondolták őket, ideje lenne békét kötni.

Mrs. Rowling csak összerántotta a szemöldökét Mariann megjegyzésére, de Natasa felnevetett. A sarokba állított íróasztalnál ült, és köszönőlevelet fogalmazott egy nortworni asszonyságnak, aki mosógépet adományozott nemrég az árvaháznak. Natasa mindig dolgozott, még a bál előtti készülődés üres perceit is kitöltötte levélírással. Ő bezzeg rég kiválasztotta a ruháját, fürdött, hajat szárított és felöltözött. Ráér írogatni, nem úgy, mint Mariann, aki egész délelőtt olvasott az ágyában, olyan későn reggelizett, hogy délben nem evett semmit, és készülődni is későn kezdett.

– Jobb lenne, ha itthon maradnál – mondta Natasa. Letette a tollát, kifordult az asztalától. Mariannt már az arckifejezése is bosszantotta, a rosszallóan lebiggyedő szája sarka. – Nem szívesen nézném egész este a fancsali képed.

Mariann visszapördült a tükörtől.

– Még szerencse, hogy nem vagyok ilyen végtelenül kiegyensúlyozott és jóságos, mint az én tökéletes nővérkém. Kinn köszörülnéd akkor a nyelved?

Mariann tudta, hogy délelőtt a nagyanyja és a nővére kitárgyalták őt, amikor azt hitték, nem hallja. Amíg Natasa érkezés után a földszinten levetette a kabátját, és cipőt cserélt, a nagyanyja beszámolt Mariann tegnap esti balesetéről és legfőképpen arról, hogy Taylor Kendall hozta haza.

– Órákig pityergett szegényke – mondta, és elmesélte, hogy vacsora után Mariannt ruhástól találta az ágyon, és az arca alá gyűrt párna merő könny volt. – Valóban rémesen festett az a fiatalember. Kiéhezett, elgyötört, piszkos és rossz szagú. Én is megszántam. A legutolsó béresünket különbül tartjuk. Mit érezhetett szegény kislány, amikor meglátta? Csoda, hogy elfacsarodott tőle a szíve?

– Azt hittem, kiverte a fejéből Taylor Kendallt – jegyezte meg Natasa, és két koppanás jelezte, kibújt a cipőjéből, hogy házi papucsot vegyen. – Ősz óta színét sem láttuk.

– A szerelem szívós betegség – felelte Mrs. Rowling, és Mariann a fülére szorított kézzel elmenekült, hogy ezt ne hallja.

– Döntsd el, mit akarsz – intett Natasa a rózsaszín ruha felé a kezében tartott tollal. – Mennél vagy maradnál? És ha eldöntötted, hogy jössz, akkor hamupipőke leszel, vagy a bálkirálynő? Ha ezeket tisztáztad, könnyen kiválasztod, hogy mit vegyél fel.