Új élet (SZÜNETEL)

5

Viszlát árvaház....... Helló új világ......

Reggel keltegetésre keltem. Nagy nehezen kinyitottam a szememet majd egy nyögés mellett elfordultam és próbáltam vissza aludni.
- Zoé~! Kelj fel! - paskolta meg Sara az arcomat.
- De én még aludni akaroook! - mondtam nyűgösen.
- Zoé! El kell kezdened pakolni! - ekkor kipattantak a szemeim. Pakolni? Mi?! Miért? Értetlenül néztem rá.
- Tudod....... - kezdett bele - Lehet nem mondtam el egy fontos dolgot. - nevetett kínosan. - Holnap elutazunk egy másik városba. - mondta ki félve és rám nézett. Én viszont csak sokkosan néztem rá. Nem mehetek el! Hisz...... Itt van a családom!
- M-mi? Miért? - kérdeztem értetlen kedve.
- Elég sok fájdalom ért minket itt és gondoltam jobb lenne nekünk egy új városban, egy új életet kezdeni, új emberekkel. - mosolygott.
- De hisz nekem itt van a családom! - mondtam kétségbeesetten.
- Zoé. Ők a családod. De most már én is az vagyok! A lányom vagy! - mondta boldogan. -Attól, hogy elköltözünk, attól még meg tudod látogatni az árva házi családodatcsaládodat. Meg leszünk együtt, ketten. - mondta mosolyogva.
- De ugye nem leszünk messze? - kérdeztem félve.
Ő csak megrázta a fejét.
- Rendben..... Akkor mehetünk......Talán........ - mondtam bizonytalanul.

- De mit pakoljak? - kérdeztem a nagy táska előtt állva, amit bőröndnek hívnak. Egyre több mindent tudok! Már tudom, hogy néz ki élőben a villa, tányér, kés, kanál, tudom, hogy kell használni őket, akkor a tévét is megismertem, meg a kádat, a tükröt, a távirányító, a hűtőt és még sok minden mást.
- Gondoltam jók lennének rád a régi ruháim. - mosolygott kedvesen. - De nem muszáj, ha nem akarod!
- Nekem igazából mindegy, hogy hogy néz ki, hisz az ár- viszont Sara nem hagyta, hogy végig mondja.
- Ne mondd többet, hogy amikor az árva házban voltál! - nézett egy kis haraggal a szemembe. - Ne hozd fel a múltat. Egy új életet kezdhetsz egy új városban! - lágyult el a végére. - Plusz a kinézettel is kell foglalkozni, ezért fel fogod próbálni a ruhákat és amelyek nem tetszenek,
azokat nem visszük. Egy lánynak szépnek kell lennie! - mondta mindent tudóan Sara. Én csak felkuncogtam.
- Rendben. - mosolyogtam.
- Gyakrabban kellene mosolyognod! Szépít! - kacsintott rám.

   🐰Egy nagy pakolással később🐰

- Huhh! - fújt ki egy nagy adag levegőt Sara. - Nem megyünk le enni? Én farkaséhes vagyok! - nézett rám kérdőn. Ekkor elkezdett olyan hangosan korogni a gyomrom, hogy szinte az egész házban lehetett hallani.
- Öhm..... Szerintem már valaki más válaszolt. - nevettem. Ő sem bírta tovább és velem együtt nevetett.
Mikor befelyeztük a nevetést, lementünk.
- És.... Mi lesz ott amiért odaköltözünk? Tudom mondtad, hogy azért mert ott egy új életet kezdhetünk, de itt is élhet én tovább az életünket tovább boldogan, együtt. Miért kell emiatt el enni egy másik városba? - kérdeztem őt miközben csinálta a reggelit.
- Tudod...... Gondoltam jobb lenne nekünk, ha itt hagynánk ezt a fájdalmakkal téli falut. Annyi mindent átéltél. Én pedig... - szomorodott el még jobban. - Ezért - kezdett bele egy másik mondatba. - lehet így könnyebb lenne nekünk túllépni ezeken a dolgokon. - nézett rám, majd figyelmét vissza vezette az ételre amit készített.
- Én szerintem itt is meglennénk..... De, ha így döntöttél akkor menyjünk. -
mosolyogtam el - Plusz lehet tényleg könnyebb lenne túllépni ezeken a fájdalmas dolgokon. De akkor látogassunk el ide amikor lesz rá időnk! Rendben? Kérlek! - kérleltem kön, könyörgő szemekkel.
- Rendben. - mosolygott rám. Eközben végzett a reggelivel és elém és maga elé rakott egy-egy tányért, majd ő is leült és neki kezdtünk az evéshez.

- És.. - szólaltam meg mikor befelyeztük a reggelizést. - Mikor megyünk? - kérdeztem Sarát.
- Holnap. - felelte egyszerűen.
- Mi? - lepődtem meg. - Miért nem szóltál hamarabb? - kérdeztem.
- Mert én is csak tegnapra tudtam kérni a házkulcsot meg mindent. Azért mert ők elmennek nyaralni. - mutatott idézőjeleket.
Értetlenül néztem.
- Hogy lehet nyaralni télen? - értetlenkedtem.
- Hát, hogy is mondjam........ Öhm.... Elmennek ilyenkor kirándulni valahova máshova. - mosolygott rám.
- Áh! Értem! És olyankor mit szoktak csinálni? - kérdeztem kíváncsian miközben szememben egy bizonyos csillogás volt.
- Hmm. Például tegyük fel elmegyünk a tengerparta Görögörszágban. Akkor fürdünk a vízben, napozunk, másféle ételeket eszünk, vásárolunk. És a legfontosabb, hogy érezd akkor jól magad! - mondta miközben szemében egy kis nosztalgiát és szomorúság véltem felfedezni, ezért gyorsan tereltem a témát.
- És már mindent bapakoltunk? - kérdeztem. Ő csak bólintott.
- Akkor mit csináljunk? - kérdeztem.
- Ha már esett a hó, és ezekben a napokban biztos, hogy elfog olvadni, miért nem megyünk ki hógolyózni
? - kérdezte miközben szemében a fájdalom helyett játékosság vette fel.
-Oké, oké, oké! - kiáltottam felizgatottan.
Sietve felvettem kabátomat és cipőmet, majd megvárva Sarát kimentünk. Kint a fehér gyönyörű táj fogadott minket. Felcsillanva szemeim, ugrottam bele a hóba és kezdtem el hóangyalkát csinálni, testemet használva.
Egyszer csak egy nagy darab hó jött felém, majd szép lassan az arcomba. Lesöpörve arcomról a havat, kihívóan néztem a bűnösre, aki megdobott.
- Ezt visszakapod! - néztem tettét haraggal az arcomon, majd egy nagy adag havat összegyúrva dobtam pontosan az arcába. Amilyen arcot vágott nevetnem kellett. Már a hasamat fogtam amikor Sara újabb hógolyót dobott pontosan rám. Abbahagyva a nevetést néztem fel rá, mire ő is elnevette magát.
- B-bocsi cs-csak... - nézett rám a szemeivel amik már könnyekkel volt megtelve a sok nevetéstől. Már próbált volna lenyugodni mikor az arcomra nézett........ Megint elröhögte magát. Durcásan letöröltem arcomat majd én is megdobtam egy hógolyóval.
És ez így ment tovább és tovább...........