Új élet (SZÜNETEL)

9

Na akkor már 100% - os voltam benne ki az a fiú..........

Bárhonnan felismerném. Hisz ő az egyik családtagom! Akinek sötétrózsaszín haja és gyönyörű, kristálytiszta kék szeme van. Aki a legjobb fiú barátom volt........
- Bocsánat a késésért! - hallatszódott hangja. Igen. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ő az.
-  Máskor ne forduljon elő! - sóhajtott majd egy kedves, de szigorú mosollyal és tekintettel nézett rá. Ő bólintott, majd pont a másik oldalra nézve köszönt másoknak miközben elment mellettem. Komolyan nem vett észre? Kellett elvonniuk a figyelmét. Miért? Duzzogtam.
- Mint észre vettétek, több új osztálytársatok van, de majd szünetben ismerkedjetek. - kezdett bele a Kati néni- Úristen! Le néniztem egy fiatal nőt! Csaptam magam homlokon magamban. Tehát a tanárnő belekezdett a beszédében és óra végéig elmondott minden fontos információt. Még azt is ami nem fontos, de az most nem lényeges. Nem nagyon tudtam odafigyelni, mivel nagyon lefoglalt az a tudat, hogy itt van a legjobb barátom. Talán a többiek is itt vannak?

Mikor meghallottam a felszabadító csangőt, mindenki - velem együtt - felállt és felvették a cucaikat, majd mentek a következő órára. Viszont én int felkaptam a cuccaimat, oda siettem hozzám közel álló fiúhoz és minden erőmmel és ézésemmel jó szorosan megöleltem.
- Hiányoztál! - suttogtam fülébe, hogy csak is ő hallja.

Levi sz.
Meglepődésemben, kikerekedett szemekkel és szétnyílt ajkakkal fogadtam az engem ölelő lányt. Viszont mikor észrevettem megtévszthetetlen hósszú, barna és fényes haját, azonnal rájöttem ki az. Ki más lenne?
Észbe kapva öleltem vissza a számomra fontos személyt. Ebben a pillanatban semmi és senki sem érdekelt. Csak az, hogy itt van az, kit már oj égóta szeretek. Aki a legeslegelső barátom volt. Akivel olyan sokat bolondoztunk és nevettünk. Aki...... Az első szerelmem.......
Zoét.....

Zoé sz.
- Te is nekem. - sutotogott vissza, viszonozva ölelésem.
Elengedve egymást, néztünk egymás szemébe vigyorogva. Viszont ekkor eszembe jutott egy nagyon fontos kérdés.
- A többiek is itt vannak? - kérdeztem izgatottan. Ő csak mosolyogva bólintott és  mögém mutatott. Amikor megláttam az ismerős hajkoronákat és szemeket, azonnal odaléptem hozzájuk és őket már örömkönnyeket hullajtva öleltem meg. Pedig milyen kevés ideig voltunk távol!
- Megfojtasz~ - hallottam még ugyan azt a bolondos hangot. Nevetve engedtem el őket, letörölve könnyeimet.
- Hogy hogy itt vagytok? - tettem fel a fontos kérdést.
- Hát tudod ez az egész akkor történt mikor elmentél. Minket is elvittek más csaladokhoz és az egész olyan gyorsan történt! - hadarta bolondos barátom az eseményeket. Viszont ekkor fejbe vágta másik barátnőm. Mérgesen ránézve szólt rá. A másik csak feját fogta fájdalmában.
- Ez fájt! - szólt mérgesen a fiú a lányra.
- Megérdemelted! Nem ért ebből semmit szegény!
- Nincs semmi baj! - mondtam nyugtatás képpen, viszont mintha még se hallották volna.
- Velem már nem is törődsz? - hallottam még legjobb barátnőm hangját, kinek világos barna haja és narancssárga szeme volt.
- Hogy is feledkezhetnék meg rólad! - mondtam nevetve. Hozzá is oda mentem és jó szorosan megöleltem.
- Viszont az volt, hogy én megyek értetek, nem pedig ti jöttök utánnam! - mondtam durcásan.
- Mindent megmagyarázunk, de most mennünk kéne tesire, nem gondoljátok? - szólalt fel Levi.
- Tényleg! - kiáltottam fel megfeledkezve előző kerdesemről. Felkapva a cuccaimat siettem a skacok után akik előre mentek.

- És... - kezdett el kérdezni valamit Fanni. Szerencsére mindenki egyesével elmondta a nevét, így már mindenkit tudok, hogy becézni/nevezni.
- Hm? - néztem rá oldalra döntött fejjel és kiváncsisággal a szememben.
Zavarban volt. Ezt a lehajtott feje, arca vörösége és füle pirossága bizonyította. Szemeim kikerekedtek. Utoljára akkor volt ilyen amikor elmondta nekem, hogy kibe  szerelmes.....
- Te, hogy állsz a fiúkkal? Szerelmi ügyben. - kérdezte miközben a pólóját nézte a kezében, mit összegyűrt. Kérdésétől az én arcom is kapott egy kis pirosságot, viszont az értetlenség annál inkább látszódott rajtam.
- M-mi- Hogy jött ez a kérdés? Miért kérdezted ezt? - kérdeztem.
- Csak érdekel..... - halkult el.
- Hááát. - gondolkodtam el. - Sehogy. Volt egy fiú, de az egy beképzelt kis Khm had ne mondjam ki mi. Nagyon felidegesített! Még, hogy más lány örülne annak! - háborodtam fel.
- Oh . Értem. - sóhajtott egy kis szomorúsággal a hangjában.
-Mi a baj? Valami rosszat mondtam? - kérdeztem kétségbeesetten.
Ő csak halkan megingadta a fejét.
- Rendben.... - hagytam rá. - És te még mindig.....? - tereltem a témát kisebb nagyobb sikerrel.
Megint sóhajtott viszont ez már egy gondterhelt sóhaj volt.
- Igen.
- Miről beszéltek? - jött ide hozzánk Eszter.
- Milánról. - mondtam.
- Oo. Értem. Megzavartalak titeket? - kérdezte kínosan.
- Nem. - válaszolta mosolyogva.
- De amúgy rájöhetne már végre! - akadt ki hirtelen Eszter . - Szinte már mindenki tudja csak ő nem! Annyira észrevehető, hogy mit érzel iránta! Tényleg ennyire hülye lenne?
- Hát ezen nem tudunk segíteni. - mondtam. - Legfeljeeebb... - jött eszembe két kiváló ötlet. - Vagy el mondjuk neki vagy összehozzuk őket. - vigyorogtam.
- Mi? - ijedt meg Fanni. - Nem, nem, nem, nem és nem! Kínzárt! Nem kell! Jó ez így! Nem kell! De tényleg!
- Félsz, hogy az érzéseid miatt eltávolodik tőled vagy meg változik a kapcsolatotok igaz? - sétált ide egy rövid és korom fekete színű hajú lány.
- Ömm. Ki vagy? - kérdezte Eszter.
- Az én nevem Kinga. Titeket, hogy hívnak? - rakta egyik kezét csipőjére.
- Én Eszter vagyok a barna hajú lány Zoé, a zavarban lévő hölgy pedig Fanni. - felelt Eszter még jobban zavarba hozva Fannit.
- Bocsánat, hogy csak így kihallgattam miről beszélgettetek csak meghallottam.
De vissza térve rá - nézett Fannira.- Igazam van?
Ő csak bólintott.
- Nem kell félni. Egy idő után úgy is el kell mondanod. Lehet, hogy viszonozza. Ha meg nem is akkor lehettek még barátok és szép lassan túl lépsz rajta. Bár ez nem mindig igaz.- mondta.
- Köszi. - mosolyodott el halványan Fanni egy megkönnyebbült sóhaj mellett. - Egy kicsivel jobb! - mondta.
- Akkor jó! Örülök, hogy segíthettem. - mondta Kinga mosolyogva.
Ekkor egy fülsüketítő csörgés jelezte, hogy mennünk kéne. Fülünkről levéve kezünket mentünk ki az öltözőből.......