Új élet (SZÜNETEL)

2

Ekkor halk ajtónyikorgásra figyeltem fel.............

Az a fiatal nő jött be az ajtón aki figyelt rám.
- Ó! Hát felkeltél? - mosolygott rám kedvesen. - Biztos éhes vagy ilyen hosszú alvás után.
- I-igen.....? - mondtam zavarodottan. Még a nevét sem tudom..........
- Akkor hozok neked enni. Jaj, milyen modortalan vagyok! - csapott homlokára, mire ijedtem én egy kicsit megrándultam. ( idegrángás XD Ok. Tudom nem vicces........)
- A nevem Sara! - mosolyog rám. - Hozok finom reggelit, jó?
Én csak bólintottam. Sara.............. Illik hozzá ez a név. Szép és kedves.
De sajnos minél hamarabb el kell mennem innen! Nem maradjatok itt! Mi lesz, ha rám találnak? Ha kiderül, hogy árva vagyok, akkor visszavisznek! Különben is a terhükre lennék............
Visszajött Sara egy tálca étellel amit le is tett elém, majd melém ült.
- Beszélgetünk kicsit? - kérdezte óvatosan, mintha ezzel a kérdéssel, megbántana. Bólintottam. - Mint mondtam én Sara vagyok. A férjem pedig Gábor. Téged, hogy hívnak? - kérdezte kedvesen. Erre nem tudtam mit mondani. Nekem nincs nevem............ Hogy mondhatnám el?
Csak némán gondolkodtam miközben Sara értetlenkedve figyelt.
- Öhm minden rendben? - kérdezte aggódva.
- I- igen. - mondtam rekettes hangon. Torkom ki volt száradva, ami miatt elkezdem köhögni. Szükségem van vízre!
Azonnal kezembe vettem a tálcán lvéő poharat és inni kezdtem. Mikor kiittam a poharat, Sara felé fordulva, mélyen belenéztem szemébe.
- Nekem nincs nevem. - mondtam komolyan és mintha mi sem történt volna, kezdek el enni. Ilyen finomat még soha nem ettem! Egy kis idő után, mikor felfogta, hogy mit is mondtam, rákérdezett.
- M- Mit mondtál? - kérdezte értetlen hangon.
- Nincs nevem. - mondtam még mindig komolyan, miközben ettem. Hosszú percek után lefagyva megszólal.
- D-de azt........... Hogy......... Vagy........ Is...... Khm. - köhintett egyet vissza kapva hangját. - Tehát. Mindenkinek van egy neve. Neked, hogy hogy nincs? Csak nem........! - kapott szája elé aggódóan.
- De. Árva vagyok, de kérlek ne hívjátok fel őket! - mondtam kétségbeesett hangon. - Kérlek, ne! Nem akarok visszamenni oda!
- R-rendben. Nyugodj meg, nem hívom fel az árva házat. - mosolygott rám. - Én........... Befogadlak, ha szeretnéd! - mosolygott azzal a kedves mosolyával, most pedig rajtam volt a sor, hogy lefagyjak.
- Meg- megtennéd? - csillogtak fel szemeim a boldogságtól.
- Igen! - mondta. Ekkor olyan nagy boldogság uralkodott el rajtam, hogy gyorsan magam mellé tettem a tálcát, majd Sara nyakába ugorva hajtogatta, hogy köszönöm.
Viszont ezt a kellemes hangulatot megzavarta egy személy. Pontosabban Gábor.
- Khm. - köhintett egyet mire mi megrezzentünk az ijedségtől. - Sara, ki jönnél velem egy pillanatra? Szeretnék veled valamit megbeszélni. - mondta majd megint magára erőltetett egy mosolyt, ami inkább hatott ijesztőnek mint kedvesnek.
- Rendben. Tudnál egy kicsit várni? - kérdezte miközben mosolygott. De most nem a kedvesség sugárzott róla, hanem a félelem.
- Persze....... - bólintottam. Aggódom mi lesz ebből. Miután becsukták az ajtót én nekem egy rossz előéreztem támadt. Minden rendben lesz? Remélem nem lesz semmi baj, és nem fog rosszra változni ez a beszélgetés.

Aggódásom nyerve halkan kinyitottam az ajtót majd odaosontam ahol épp beszéltek, - ami a konyha volt -  és elbújtam. Tudom nem illik hallgatózni, de testem magától mozdult. Nem tudtam irányítani. Lélegzet visszafolytva hallgattam a beszélgetést.
- Sara. Hogy képzeled, hogy egy ilyen idegen kis piszkos kölyköt befogatsz? - nyomta meg a befogatsz szót Gábor. És piszkos, idegen kölyök?! Kössz tényleg ezek a jelzők a legjobbak rám. Remélem érződik az irónia. Megforgattam szemeimet majd tovább figyeltem az eseményeket.

Viszont ami a végeredmény lett, arra senki sem számított...............