Elveszett lány

2.fejezet

Reggel korán keltem. Gyorsan felöltöztem, lementem reggelizni és már mentem is a suliba. Mielőtt megkérdeznétek nem vagyok elmebajos, hogy korán megyek suliba, csak fél hétkor elindulok és fél nyolcra odaérek, mert egy óra gyalog és én szeretek gyalogolni. Na jó talán egy kicsit tényleg elmebajos vagyok. :)

Beértem a suliba ahol konkrétan senki sem nézett rám. Mondjuk megszoktam már, hogy levegőnek néznek, de nem is baj. Jobb mintha szekálnának.

Végig ültem mind a hét órát aztán hazamentem. Hát nem valami mozgalmas nap azt elmondhatom, de minden napom ilyen. Ja ilyen amikor valakinek nincs senkije. Most gondolom azt  kérdezitek, hogy a nagyszüleim hol vannak. Sehol. Soha sem ismertem őket. Elvileg még születésem előtt egy évvel maghaltak.

Na egy szokásos nap után elmegyek tusolni aztán aludni. Jövök ki a fürdőből és arra leszek figyelemes, hogy valami vagy valaki a nappaliban mászkál. Fantasztikus még be is törnek hozzám. 

Mentem volna ki egy vázával a kezemben amikor valaki hátulról kivette a kezemből majd megfogta a derekam és hátam a mellkasához nyomta, míg másik kezét a számra tette. Egy két fejjel  magasabb férfi volt, de mégis amikor hozzám ért egy különös érzés tört rám. Kirázott a hideg ahogy a fülemhez hajolt és éreztem a leheletét puha bőrömön.

-Ne kiabálj csak bólogass vagy rázd meg a fejed.- mire bólintottam

-Te vagy Cecily West?- tette fel a kérdést, mire megint bólintottam- Remek. Hé fiúk megtaláltam- kiáltotta. Hirtelen megjelent elöttem még két fiú. 17 körül járhattak. Kiváncsi voltam, hogy a mögöttem álló férfi is ennyi idős vagy nem. 

-Megtaláltad Tavvy?- kérdezte a magas, kigyúrt, szőke hajú fiú aki nagyon ismerős volt.

-Te vagy az a fiú- mormoltam, mert ezek (szerint Tavvy) még mindig a számon tartotta a kezét.

-Mi?- kérdezte és Tavvy elengedett. Ez a név egy öt éveshez való nem egy felnőtthöz. Na mindegy.

-Mondom te vagy az a fiú- mondtam halkan.

-Milyen fiú- kérdezte csillogó szemekkel, mintha most ébredtem volna fel a kómából és emlékeznék rá.

-A fiú a  képekről csak akkor még kicsi voltál.

-Na jó most már biztos, hogy te vagy az akit keresünk- mosolyodott el

-Miért kerestek?- kérdeztem félve

-Figyelj nem kell tőlünk félned.

-Mondod ezt úgy, hogy a barátod még mindig magához szorít és betörtetek hozzám.- vágtam a fejéhez

-Huha te aztán elég rendesen anyára ütöttél.- mondta még mindig mosolyogva.

-Apa is ezt szokta mondani....de várj..hogy értzed azt, hogy anya. Csak az enyém nekem nincs testvérem. Már családom sincs- az utolsó mondatot más csak suttogtam.

-De van mind a kettő hidd el nekem, de azt már csak az Intézetben tudod meg.

-Nem ...ugye nem az árvaháztól vagytok, mert akkor én nem megyek.- közöltem velük.

-Nem csak így hívjuk ahol lakunk majd rájössz- mondta a harmadik is. Már azt hittem elment. Barna már szinte fekete haja és kék szeme van. Ő is izmos és mind a háromon tetoválások vannak. Vagyhát úgy néznek ki, de nem azok.

A mögöttem lévő férfi is ellépet és a másik kettőhöz lépett. Gyönyörű tengerkék szeme csak úgy csillogott. Sötétbarna haja göndör fürtökben omlott a fejére. Két oldalt fel volt nyírva és középen maradt hosszabb, 190cm lehet. Annyi idős, mint a másik kettő. A kezén észre vettem egy olyan tetoválást vagy mit, mint ami nekem is van a hasamon. Sose tudtam, hogy hogy került oda, de amikor mondtam anyuéknak, hogy leszedetem majdnem leüvöltöttek és megigértették velem, hogy soha sem fogom leszedetni. Egyből a fiú keze után nyúltam és felfordítottam, mert az alkarja belső felén volt. Az ujjammal végig húztam a vonalát amibe kicsit belebonzorgott. Erre én picit elmosolyodtam. 

-Ez mi?- kérdeztem. Senki nem válaszolt ezért levettem a pólómat. Ne értsetek félre nem azért hanem azért, mert a hasam felső részén volt ugyan ez. A fiúk kicsit meglepődtek, de csak a tetoválást nézték. - Szóval mi ez- kérdeztem újra

-Ez hogy - kérdezte Tavvy

-És mikor- folytatta a szőkeség

-Na jó szerintem minnél hamarabb mennünk kéne ne itt beszéljük meg- szólt a barnaság.

Visszavettem a pólóm és felvettem a kabátomat is. Mielőtt hülyének néztek, hogy idegenekkel megyek, elmondanám, hogy már semmim sincs így tök mindeg. Valamint fura de meg bízok bennünk és olyan érzésem van, mintha közéjük tartoznék. Nem félek tőlük.

-Na akkor menjünk- mondta a szőkeség, amint észre vett engem is.

Valami karikán mentünk át és már egy teljesen más épületben voltunk. Sok ismerős arc volt ott, de csak képek alapján. Egyszer csak megakadt a szemem egy magas szőke férfin, aki már kétszer is keresett kiskoromban, de anya sose engedte be. De én pontossan tudtam, hogy ki Ő. Az APÁM. 

-Apa..-mondtam halkan, mire felém nézett.