* kért valaki egy romcsisat is, ígérem, megcsinálom azt is, ez is az lesz, de kicsit másképp. a kérés úgy hangzott, hogy E/1 személyben íródjon (amit nem szoktam) és legyen szomorú, szóval emiatt kicsit.. nagyon én leszek.. szóval remélem nem bántódtok meg, hah, hih, huhh, bumm, reccs, DAB. *
* holnap valami vidámabbat fogok írni, vagyis.. "mi lenne, ha ők csinálnák a sminked.." címmel, de most nem bandákkal, hanem ki veszek belőlük egy-egy személyt és őket teszem bele.. szóval, kiket szeretnétek látni benne? lehet lány bandából is, blablabla...*
* * * * * * *
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Tettetni. Ez ment nekem a legjobban mindig is. Mosolyogni, kuncogni, megnevettetni másokat a stílusommal... miközben legbelül alkalomadtán darabjaira hullottam, de leginkább akkor, amikor magamra maradtam. Furcsa ez, nem igaz? Szeretek egyedül lenni, olyankor sorozatot nézni vagy animét, de amikor feltörnek bennem emlékek, fájdalmak, jövőbeli elképzelések, egyszerűen szét hullok, és egy mély rossz érzés kezd lappangani bennem, ami által magamat okolom, bántom, hogy még rosszabb legyen. Például, hogy nem leszek képes semmire... hogy valójában nem is szeret senki, csak elvisel.. szeretem ilyenkor bemesélni magamnak, hogy nem érek semmit. Ekkor a barátaim rántanak vissza, és ez az egész ördögi kör kezdődik elölről.
Hé, várjunk! Ne sajnálj.
Komolyan, ne. Próbálok változtatni ezen, legyőzni a démonaimat, de nem is tudom, talán sokszor csak elismerésre és szeretetre vágyom. A barátaimtól megkapom, de... szeretném megkapni egy olyan embertől, akit a társamnak mondhatok. Akivel össze bújhatok este, ha rosszul érzem magam, aki magamért szeret és aki annyi ölelést ad, hogy már rosszul leszek tőle.
Annyira nő vagyok, komolyan. Nagyon ellentmondásos. Nem szeretem a nyálas dolgokat, a nagy csöpögős szerelmi vallomásokat, sőt, azt se tudom könnyen elviselni, ha valaki egész nap a nyakamon akar lógni és nem hagy levegőt venni se..
.. viszont, ez hamar megváltozott. Szeretném ezt, de persze a jó ízlés keretein belül. Mindig kinevettem a szerelmes párokat, örömmel gúnyolódtam rajtuk, pedig legbelül én is vágytam erre.. csak hogy mi a vicc ebben az egészben?
Félek. Félek attól, hogy megbántanak, kihasználnak, elhagynak. Emiatt pedig minden egyes srácot csak lökök el magamtól. Nem érzem magam méltónak arra, hogy magam miatt szeressenek.
Egy szóval?
Nevetséges, de nem vagyok kibékülve önmagammal. Az évek során már kezdtem hozzá szokni, és igyekeztem megszeretni azt, aki a tükörből néz vissza rám, minden egyes nap, de nehéz. Kurvára nehéz.
Ohh, várj, várj, várj...
Ne gondold azt, hogy egy teljesen magamba fordult antiszociális ember vagyok. Néha igen, de szeretem a barátaimat, szeretek élni, szeretek sok dolgot csinálni, csak az önkép még nem az igazi. És igen, amiket itt fentebb említettem.. ha valaki tanácsért jön hozzám, olyan kurva jól megtudom mondani mit tegyen az illető, s mit nem, de ha már a saját életemről van szó, csak bámulok magam elé és fogalmam sincs, mitévő is legyek.
