Előre is Boldog szülinapot neked, Wang puppy, köszönöm, hogy a legrosszabb napjaimon csak megnézek veled egy-két interjút, és nevetek, mint egy idióta. Noo, nem szerelmesen szeretlek, de lehetnél a legjobb barátom... :') Olyan jók lennénk. *-*
gosh, annyira szeretem ezt a majmit ^^
nem, nem vaok a kurvája, most yifannak vagyok. :)) ^^
* * * *
Fura dolog a szerelem, nem igaz? Három éve pont amiatt sírtál barátnődnek, milyen módon alázott meg az exed, de ő egyszer csak azt mondta: "ahh, felejtsd el azt a seggarcút! Emlékszel Jackson barátomra? Annyira hasonlóak vagytok, randiznotok kéne!". Ezt halván esélyt adtál az egésznek, Jackson pedig alig várta, hogy igent mondj neki.
Valóban így volt, hasonlóan szerencsétlenek voltatok, hiszen az ő exe is egy nyomorék, ráadásul akárhányszor próbáltatok csókolózni, lefejeltétek a másikat, sőt, az első randin majdnem megölt, mivel nem tudta, hogy allergiás vagy az egyik hozzávalóra ami az ételben volt, amit előre rendelt neked az étteremben, szóval.. igen. Ez egy megpecsételt szerelemmé vált, akkor, amikor rájöttél, hogy nem megölni akar téged, vagy lezárni a pincéjébe.
Megtörtént, hogy sokszor szakítottál vele, csak hogy próbára tedd, de ő annyira szeretett téged, hogy mindig kitartott melletted, így elhitted, hogy ez a srác tényleg magadért szeret. Sok mindent megéltetek ketten, megismerted a csapattársait is, akiket kedveltél is, főleg Bambamot. Jinyounggal már egészen más kapcsolatotok volt.. Yugyeom és Youngjae olyan volt, mintha a testvéreid lennének, Markkal szerettél beszélgetni, ahogyan Jaebummal is, hiszen megértettek téged és szerettétek kibeszélni, kicikizni életed szerelmét.
Aztán végül össze is költöztetek. És milyen Jackson Wanggel együtt élni? Pontosan olyan, mintha nem is a pasiddal élnél együtt, hanem egy nagyra nőtt gyerekkel. Tulajdonképpen ilyen is Jackson. Mindig szeretgetni kell, rá figyelni, dicsérni, elviselni, amikor túl drámaira vesz valamit.. röviden és tömören ennyi.
"JAGIYAAAAAAAAAAAAAAAAA, el kell jönnöd velem arra a díjátadóóóra!" nyöszörögte Jackson amikor hazaért, de nagyon nagy pácban volt. "Látnia kell mindenkinek a gyönyörű barátnőmet!"
Nem értetted, miért lóg a hátad mögött az exével, de nem akartad ezt felhozni neki, szóval éretten kezelted az egészet.
"Menj valaki mással" vágtad rá sértődötten.
"HUH? KIVEL MENNÉK MÉG IS?"
"Nem is tudom.. " vontad meg a vállad unottan, mialatt a konyhában ügyködtél. "Biztos akad valaki, nem?"
"Jagii, ne már.. ha valami van csak mondd meg!"
"MIÉRT TALÁLKOZTÁL A NYOMORÉK EXEDDEL A HÁTAM MÖGÖTT JACKSON WANG?" förmedtél rá dühösen.
Döbbenten nézett rád, majd rosszallóan ingatta meg fejét.
"Nem mondhatom el.."
"NEM MONDHATOD EL?"
"DE NEM TÖRTÉN SEMMI, ESKÜSZÖM, JAGIYA!"
"Oké.. oké.. akkor ne mondd el. Nem érdekel!"
"Tényleg? Akkor.. jók vagyunk?"
"Persze, Wang. Menj vele arra az ostoba díjátadóra, én ma egy filmmel randizom!" közölted vele szemrebbenés nélkül.
"Kérlek, kérlek, gyere veleeem!" kérlelt, majd rá nézett a serpenyőre. "Ohh, pomodoro? ÉN IS KÉREK!"
"Egy: nem megyek el veled. Kettő: nem kapsz ebből, ezt magamnak csináltam. Három: hagyj békén!"
"D-de.. Jagiya..." motyogta, s lebiggyesztette ajkait. "Héé, Jagiyaaa, szeretleek!"
És bevetetetted, amit a legjobban utál: ha nem figyelsz rá, vagy arra, amit mondd. Miután megcsináltad tésztádat, leültél a tévé elé, ő pedig úgy követett, mint egy elveszett kiskutya. A tévé képernyője előtt táncolt, arcodba mászott, elő adta a nagy halált és minden egyebet.
"Jagiya, szólj hozzám, hiányzik a hangod!" szólalt fel, te pedig próbáltad vissza fogni a nevetést, hiszen öt perc telt el.
Nehéz volt, de rá se hederítettél. Kétségbeesetten próbálta felhívni a figyelmed mindenhogyan. Meguntad az egészet, így leléptél otthonról. Mérges voltál rá, hiszen nem értetted, mi a jó istent titkol ennyire... kicsit féltél, hogy történt valami, de tudtad jól, hogy Jackson nagyon szeret téged, szóval...
Barátnőddel találkoztál aki boldogan üdvözölt.
"HOGY VAAAAAAAAGY, T/N? És a kis mini Jackson? Vagy mini T/N?" incselkedett veled előszeretettel, miközben leültetek az egyik kávézóban lévő asztalra.
"Még csak pár hetesek vagyunk" nevetted el magad. "De.. még nem mondtam el Jacksonnak.. kicsit félek.."
"Mitől?"
"Hogy hogyan reagál majd.."
"Emiatt?"
"És találkozott az exével.. amit nem mondott el nekem, mástól tudtam meg.."
"Uhhh.. ez engem is aggasztana. Rá kérdeztél?"
"Igen, de azt mondta, nem mondhatja el.."
"Ez fura.. de hidd el, lehet nem is ő kereste fel.."
"ÚRISTEN! ERRE NEM IS GONDOLTAM! ÉS HA.. ÉS HA Ő KERESTE FEL?"
"Hé, nyugodj meg, T/N!"
"HOGYAN TUDNÉK? ÚRISTEN, MENNEM KELL, TISZTÁZNOM KELL EZT AZ EGÉSZET, NEM TUDOK LEHIGGADNI!"
"Várj már! Haza viszlek!"
Miután barátnőd hazavitt, beesteledett és nagyon remélted, hogy ez a majom nem megy el arra az ostoba díjátadóra. Amint beléptél a házatokba, elállt a lélegzeted. Mindenütt lufik, rózsák és virágok. Annyira, hogy alig bírtál a nappaliba bemenni.
"JAGIYAAAA, UGYE VÉGRE HOZZÁM SZÓLSZ?"
"Csak akkor, ha elmondod miért találkoztál azzal a hülye picsával, Wang!"
"Ümm, de ugye nem fogsz megharagudni rám?"
"Az attól függ. Rajta!"
"Én kerestem meg azzal, hogy.. megbeszéljük, mit rontottam el nála, mivel.." magyarázta kissé zavartan, majd letérdelt eléd. "Nem akarok semmit sem elrontani a jövendőbeli feleségemnél. Már ha.. leszel a feleségem! Szóval, hozzám jössz?"
Sokként ért téged ez a vallomás, de még is annyira boldoggá tett, hogy sírva fakadtál.
"Igen! Igen, igen és igen..!"
Jackson felhúzta a gyűrűt ujjadra, majd boldogan ölelt át.
"Jacks.. mondhatok én is valamit?"
"Ühüm!"
"Felkeressem én is az exemet?"
"NA DE MOST MONDTÁL IGENT, JAGIYA! ÁLMODBAN RÁ TETOVÁLTATOM A HOMLOKODRA, HOGY JACKSON WANGÉ, MERT NEM HAGYHATSZ EL MIATTA É-"
"Shh.. felkeressem és megkérdezzem, hogy jó anyja leszek-e a jövendőbeli gyermekünknek?" nevetted el magad, s rá néztél. Kikerekedett szemekkel nézett téged, s életében először csöndben maradt pár percig, majd motyogott valamit végül.
"Mi.. a... mi...a..."
Nagyot nyeltél, és vártad, mit reagál igazán. Meglepetésedre ő is elsírta magát.
"GYEREKÜNK LESZ?"
"Igen!"
"JAGIYA EZ A LEGBOLDOGABB SZÜLINAPOM! APA LESZEK! A LEGJOBB APJA! NÁLAD PEDIG NEM LESZ JOBB ANYUKÁJA! ÚRISTEN, FELHÍVOK MINDENKIT! JAGIYAAA, APA LESZEK!" örvendezett lelkiismeretesen, s megcsókolt volna, de lefejeltétek egymást, amin mindketten nevettetek.
"Szeretlek, Wang."
"Szeretlek, T/N!!"
YOU ARE READING
𝑲𝑷𝑶𝑷 ☾ 𝑰𝒎𝒂𝒈𝒊𝒏𝒆𝒔
FanfictionKPOP Idol x reader sztorik. ✘ Történetek ✘ Reakciók ✘ Preferences 🐰 akikkel kérhetsz 🌹 ATEEZ 🌹 GOT7 🌹 NCT 🌹 STRAY KIDS 🌹 BTS 🌹 EXO 🌹 BLACKPINK 🌹 Seventeen 🌹 iKon 🌹 Twice 🌹 Red Velvet 🌹 Mamamoo 🌹 Everglow 🌹 Itzy 🌹 BigBang 🌹 Monsta...