Hey hey! Igyekszem teljesíteni a kéréseket, ha lemaradtál volna, még kérhetsz. :))
[ Igazából ez a kérés úgy hangzott, hogy romantikus legyen, ami ne legjobb barátságból szülessen. Amúgy ez a kihívás tényleg megvolt, a hello82 facebook oldalán megtaláljátok, viszont nem akartam, hogy Idolként szerepeljen, hiszen ebben végülis szabad kezet kaptam. :) ]
Fáradt sóhajjal tértél be dolgozni a fagyizóba, amit a suli mellé vállaltál el. Egészen unalmasnak tűnt a műszak addig, amíg kintről meg nem hallottál pár srácot hangoskodni, nevetni, kiabálni. Nem értetted mi folyik oda kint, aztán a munkatársad világosított fel, hogy nyolc srác forgat valami csípős chips evő kihívást. Komolyan nem hallottál még ennyi fiút ilyen fura hangokat kiadni, de nem is foglalkoztál vele addig...
.. amíg be nem tért az egyik, majd a másik, váltva egymást és gyorsan motyogva adták le a rendelésüket, s amint megkapták rohantak kifelé. Aztán a végén bejött egy szőke hajú srác, félénk mosollyal, taglalva, mit is szeretne, úgy tűnt, ez az egész időre megy, s nem hozta magával a kártyáját, amivel fizethetett volna.
"Meghívtalak, oké?" közölted vele egy nagy mosollyal arcodon.
"Nem szüksé-"
"Már megtettem" vágtad rá.
"Köszönöm!" hálálta meg, felkapta a fagyit és kirohant vele, de csak egy némi lehangoló búgást hallottál, ami szerint talán kifutott az időből.
Akarva akaratlanul is ki néztél az üzletből, s feltűnt, milyen aranyosan mosolyog. Tényleg kedvességből hívtad meg, de csak most sikerült igazán szemügyre venni.
"YEOSANNNGGGGGGG!" szólalt fel egy srác mellette, annyira, hogy sikerült be hallani. "Komolyan meghívott ez a lány?" firtatta az egyik fekete hajú srác.
Egyből más felé szegezted a tekinteted, mintha nem hallanád.
"MENJ ÉS HÍVD MEG VALAMIRE, KÖSZÖNETKÉPPEN!" parancsolt rá egy másik.
Nagyot nyeltél, s hátra indultál, hogy megúszhasd ezt a kínos pillanatot, de betért újra.
"Ömm, neharagudj!" szólt oda neked, te pedig vissza fordultál.
"Még egy fagyi lesz?" próbáltad elviccelni.
Megmosolyogta.
"Tulajdonképpen, ha akarod... szeretném megköszönni, hogy meghívtál, szóval szeretnélek.. elhívni mondjuk.." látszott rajta mennyire ideges, kintről pedig a barátai bíztatták, akik az üvegablakra tapadva nézték a jelenetet. "Ahh, bocsánat értük" szabadkozott nagyot sóhajtva. "Sz-szóval.. eljönnél velem k-kávézni egyet?"
Sokkot kaptál. Nagyot nyeltél, de gyorsan bátorságot véve magadon megszólaltál.
"Ümm, rendben.. persze, de szívesen tettem, nem tartozol nekem..." motyogtad zavartan. "Amúgy a nevem T/N.."
ČTEŠ
𝑲𝑷𝑶𝑷 ☾ 𝑰𝒎𝒂𝒈𝒊𝒏𝒆𝒔
FanfikceKPOP Idol x reader sztorik. ✘ Történetek ✘ Reakciók ✘ Preferences 🐰 akikkel kérhetsz 🌹 ATEEZ 🌹 GOT7 🌹 NCT 🌹 STRAY KIDS 🌹 BTS 🌹 EXO 🌹 BLACKPINK 🌹 Seventeen 🌹 iKon 🌹 Twice 🌹 Red Velvet 🌹 Mamamoo 🌹 Everglow 🌹 Itzy 🌹 BigBang 🌹 Monsta...