* Ne hari, hogy az eredeti Elvis dalt szúrtam be, de nekem ez a dal kell szóljon az esküvőmön, plusz annyira téli hangulatot ad nekem... *
*Az SM jóvá hagyta, hogy Jungwoo jövőre már aktív lesz és jobban van, én pedig ebben reménykedem, de nagyon hiányolom őt.. :( *
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
*
Pocsék nap a suliban. Már szinte az lenne a meglepő, ha valami zökkenő mentesen menne. Nem tudtad mi lelt téged ezen a napon, de a hormonjaid csúnyán játszadoztak veled, így adódott a hirtelen jókedvből a mély letargia. A barátaid kérdezték mi a baj, de nem tudtad szavakba önteni. Próbálták kideríteni, de a további hallgatásod miatt végül feladták. Nap végére enyhült az az üresség, ami benned lappangott. Igazából tudtad mi a baj. Aki azt mondja, nem tudja, az hazudik. Csupán elgondoltad, hogy lehet egyedül fogsz meghalni, hiszen egy srác sincs, aki érdekelne, aki megfogna, akire érdemes lenne energiát szánni... szerelmes voltál a szerelem gondolatába. Érezni akartad azt, milyen valakiért rajongani, milyen valakit megölelni, bele szippantani az illatába... milyen az, amikor a szíved megtelik boldogsággal és melegséget érzel legbelül. Szeretted volna ezt tudni, de nem akadt senki, aki éreztette volna ezt. Ezt az űrt pedig nagy lemezek vásárlásával próbáltad betömni.
Délután kiléptél az iskola épületéből. Borús volt az idő és a hó is rázendített. Akarva, akaratlanul is elmosolyodtál, hiszen imádtad, ha havazik. Amolyan béke félét jelentett számodra, ráadásul gyönyörűnek tartottad, így nagyobb kedvvel indultál az egyik régies lemezboltba. Ha szomorú voltál, igyekeztél magad tárgyak vásárlásával feldobni, ahogy a legtöbb ember manapság. Kissé féltél attól, hogy megint össze súgnak a hátad mögött majd az eladók a lemez boltban, hogy a héten már harmadjára itt van az a dilis lány, aki másfél óráig lapozgatja a jobbnál jobb albumokat... nos igen, és az sem utolsó, hogy mindig nehéz a döntés, hiszen nem túl olcsóak.
Ez a nap sem volt másként. A hangulatos kis helyre betérve régebbi jazz ment, ami még inkább megalapozta a jó kedvedet. A lemezek egy oszlopban voltak, állványokra állítva, dobozokban, tehát elég keskeny volt köztük a járható emberi út, mondjuk úgy, hogy olyan volt, mint egy labirintus. Igyekeztél előre, aztán bele buktál egy magas fiúba, jobban mondva a mellkasába. Zavarodban nem győzted az elnézését kérni.
"Bocsánat, ümm, ne haragudj" szabadkoztál újra és újra.
A srácnak csak a kuncogását hallottad.
"Semmi baj, de ugye te jól vagy?"
Te mentél neki, és ő kérdezi, hogy jól vagy-e? Egyedül a padlóra mertél nézni, aztán lassan emelted meg fejed, hogy felelhess a kérdésre, de nem láttál még ehhez fogható fiút sosem. Haja szürkés feketében színeskedett, mosolya szívmelengető volt, tekintete pedig kedvességet sugárzott, ahogy a hangneme is, ahogy megszólított téged.
