𝔇é𝔧á ꪜú

Az igazság

Amikor visszaértünk a meleg szállásra, hangosan berúgtam a faajtót, végig totyogtam a lakáson és ráhuppantam a franciaágyra.
Az orgyilkos pedig jókedvűen jött mögöttem és mikor belépett a szobába megállt, szép lassan végigmért ahogyan feküdtem.
Egy pillanatra úgy éreztem nincs rajtam ruha.
Seggfej.
Ő pedig bizonyára látta ezt rajtam, vigyorogva karba tette a kezét és neki dőlt az ajtófélfának.

-Jól vagy, cica?- kérdezte.

Ránéztem a plafonra és hosszan sóhajtottam egyet. Várjunk csak, hogy hívott?

-Aha, mondhatni bár az arcom fele zsibbad és nem érzem.

Röviden felnevetett.
Mielőtt elkezdte volna a mondandóját, előbb én akartam gyorsan kérdezni valamit.

-Mi a neved?- kérdeztem, de közben a körmömet piszkálgattam, hogy azt higgye nem is érdekel annyira.

-Arno Dorian.

Ránéztem és felnevettem.
-Dorian? Nem tudom, hogy felejthettem el ezt az idétlen nevet. Egyébként van rá esély, hogy idővel minden rögződni fog?-remélem tudja, hogy az amnéziára gondolok.

-Nem tudom nem tapasztaltam még.-vigyorgott.

-Ajánlom, nagyon jó.-fintorogtam.

-Na de, ha megengeded, akkor el kezdeném.

-Hallgatlak.

-Mi ismertük egymást, az amnéziád előtt. Egy helyen dolgoztunk, te egy úgynevezett „sírrabló" voltál, sok küldetést csináltunk együtt. Sokszor kerültél bajba miattam, mert folyton gyengének állítottalak be. Alkalmatlannak.-vigyorgott.-Egy főnöknek a helyettese voltál. Minden rendben ment, amég aztán jött azaz ötleted, hogy te egyedül akarsz megcsinálni egy küldetést, amit meg is értettem.

-Mi történt? Ott lett a balesetem?

-Hajóval kellett menned, egy tengeren keresztül. Ami egy hatalmas viharba, az úgynevezett ördögháromszögébe keveredett, elsüllyedt és egy szigetre sodort. Amikor rád találtak, az apádról beszéltél folyamatosan. El kellett téged altatni, mert megtámadtad az egyik mentőt. Ott kezdődött az amnéziád.

-Szóval, az apám.

Az a hülye álom, nem tudom elfelejteni.
Felültem az ágyon, nyújtózkodtam egyet, aztán kíváncsian fürkéztem a tekintetét.
Most ő vörösödött el egy kicsit, még az ágyról is láttam. Csak úgy virított a csuklya alatt.
Kuncogtam egyet magamban.

-Emlékszel rá? - köhintett egyet.

-Én..-elmondjam az álmom?-Még mindig a szigeten van?

-Igen.

-El kell mennem a szigetre!-mondtam egyből, hiszen az apám ott v—akkor őt egyébként miért nem hozták haza..?

-Dehogy mész vissza.- morogta.- Mi okod lenne?

-Az apám. Őt miért nem szállították haza, mint engem?

-Nyoma veszett a szigeten.

-Ismerted?-faggattam tovább, hátha valami beugrik.

-Kifejezetten utált engem.-vonta el a száját.

-Igen? Akkor ezt tőle örököltem.

-Haha...Igazából te pont az ellenkezőjét mutattad.-megfogta a tarkóját és zavartan mosolygott.

-Azt akarod mondani, hogy?

-Amikor meghallottam, hogy baleseted volt, egyből utánad mentem. De már nem emlékeztél rám. És úgy gondoltam, jobb ha kisétálok az életedből, és elvágok minden velem kapcsolatos emléked.

Na jó, ez fura volt.

-Nem értelek..- felálltam az ágyról és karba tettem a kezem.- Apámnak talán igaza is lehetett. Ha annyira szerettél volna, akkor nem mondtál volna le rólam ilyen gyorsan.

-Ez nem igaz. - összeráncolta a homlokát, és egy lépést mintha közelebb tett volna. - Nem mondtam le rólad, csak gyorsan kellett döntöttem. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád.

-Ez nyálas.

-Hiányoztál. De ezen kívűl van nagyobb problémánk is.-Ezt a két mondatot egymás után inkább meg se hallottam. -Ahonnan küldtek téged, ott annyi orgyilkost hallgattak ki, engem is azért akartak begyűjtetni veled. Kihallgatnak, majd kivégeznek.

-Ez lehetetlen. Nincs bizonyítékod sem. Én, hogy futottam össze veled? És kiket öltél meg? Az oroszfegyver-kereskedőnek ehhez van köze?

-Igen, a bátyád emberei voltak akiket megöltem, azt majd máskor elmesélem.

-H-Hogy a bátyám? Jó, ez most sok nekem kell egy kis tér.

-Igen. - nevette el magát. -Magadra hagylak, de közel leszek. - intett egyet és megpördülve elsétált.

Miután elment, összekuporodtam és eldőltem vissza az ágyra.
El kell jutnom a szigetre, vagy Arnóval, vagy Arnó nélkül.
Amúgy ennyi információt ilyen gyorsan hogyan dolgozzak fel?

Egy kis idővel később elaludtam, bár nem szándékoztam. Ilyenkor azért nem jó elaludni, mert szinte biztos, hogy ezekről a dolgokról fogok álmodni.

BUMMM
Felriadtam és felültem.

Régebben az ilyen helyzetekben egyből lerohantam volna valakihez segítségért, de szinte biztos voltam benne, hogy Arno nem ment messzire.
Szinte.
Hiszen mondta is.
Valaki lenyomta az ajtó kilincset, és próbált bejönni, csakhogy az kulcsra volt zárva.

BUMMM

Megint hallottam a hangot, utána kaptam a fejemet, ahonnan jött.
Most az ablak felől.
Odamentem és kinéztem.
Arno állt előtte, és mutogatott, hogy nyissam ki. Halkan meg is tettem.

Arno bemászott, gyorsan végigmért, hogy rendben vagyok-e, és a szám elé tette a mutatóujját.
Halkan odasétált az ajtóhoz, ami pont akkor nyílt ki.
Egy fegyveres katona rontott be, akinek Arno megfogta a karját, kicsavarta a fegyvert és megrántotta azt.
Elvette tőle a fegyverét, és agyonlőtte.

-Ez ki volt, és mit keresett itt?-kérdeztem, de kezdtem rosszul lenni a látványtól.

-Úgy látszik kiderítették, hogy hol vagy.

-Hogy én hol vagyok? Ez mégis kit érdekelne?

-A bátyád nem akarja, hogy megtaláld az apádat, mert odaakar neked adni egy ereklyét a szigeten.-mondta miközben a halott ruhájában kutatott.

-H-Hogy? Jó, kész! Értem már, én hülyét csinálok magamból, te meg megőrültél.

Azzal felállt és gyors léptekkel elém jött, pár centivel közöttünk megállt. Felgyorsult a szív verésem, és nyeltem egyet.

-Hát persze, hogy megőrültem. Hiszen miért viselnélek el?-megfogta a karomat, és maga után rántott az ablakhoz.

-Várj már! Te meg mire készülsz?!

-Ugrunk.

-Mi?!-kiakartam rántani a karomat a markából, de túl erősen szorította.-Engedj el! Nem megyek veled sehova!

-Pedig kénytelen leszel.

Közelebb húzott és erősen magához szorított.

-Ne engedj el.-mondta.

-Engedj el!

——————————5————————-