She's Mine!

9. Rész

Hello! Igazán sok idő eltelt, bár volt pár okom rá sajnos. Nos itt van egy kis rész újra, bár szerintem már elfelejtettétek a könyvemet! Nos aki mégis olvassa üdvözlöm itt újra! - Ani!

Lassan húztam fel a lábaimra a papucsokat és indultam el Calum után a magas, korláttal ellátott lépcsőn lefelé. Figyeltem rá, hogy a lépteim ne verjenek nagy zajt, a márvány lépcsőn, szerettem volna, ha senki nem tud arról, hogy közeledünk a fekete gránit bevonású konyhába, ahol valószínűleg, az egész család már ott ül, ránk várva.

Igazság szerint féltem tőlük, még a szart is ki ijesztették belőlem, egy-egy megnyilvánulásukkal. Olyan mintha a farkasok közé kellene le ülnöm, egy szál bárányként és egész végig félnem, hogy engem választanak reggelinek és azonnal széttépnek.

Persze Calum úgy járt-kelt a házban akárcsak egy király, akinek minden kívánságát lesi a ház összes tagja és talán valahol így is volt. Gyakorlatilag osontam Calum után a konyába. Amint beléptünk, minden szem ránk szegeződött, ami nem segített a szorongásomon mégis leültem közéjük és a legkisebbre húztam össze magam.

Ha nem ismernék senkit is tudnám, hogy egy család, ugyanis annyira hasonlítanak egymásra a család összes tagja, hogy az valami hihetetlen. Mindenkinek szép barna bőre van, sötét szeme és fekete haja.  Kivéve a kis Jacobnak, neki világos barna haja van és rikító zöld szeme. Igazán elbűvölő kisfiú, alig négy éves, mégis nagyon okos és a család zord tagjaival ellentétben ő maga az öröm és szeretet megtestesítője. Kétségem sincs felőle, hogy amikor felnő, a lányok leborulnak majd a lábai előtt.

-          Jó reggelt. – szólt Kaleb, Jacob apja hozzánk. A kis Jacob, kiköpött apja mása csak épp junior változatban, mint kinézetben, mint természetileg. Nem is értem, hogy talált egymásra Caterina és Kaleb, ég és föld a két személy.

-          Jó reggelt. – válaszoltam halkan vissza, de meghallotta, mert rám mosolygott.

-          Reggelt. – szólt Calum is.

-          Nos, most, hogy lejöttetek hozzánk, szeretném, ha megbeszélnénk Vicktoria ittlétét. – mondta David, Calum apja, - Nem maradhat itt sokáig.

-          Mégis miért? – kérdezett rögtön rá Calum, felkapva a fejét.

-          Mert nincs itt a helye! Mit hittél kicsi lány? – nézett a szemembe mélyen a családfő. – Ha majd leülsz a farkasok közé, egy asztalhoz, majd te is egy leszel közülük? Ugyan kicsi, te ugyanúgy egy kis bárány maradsz, ezt nem árt, ha a fejedbe vésed. – mosolygott gúnyosan rám.

-          Nem tehetek róla, hogy itt vagyok, pusztán a fiának, nem én akartam itt lenni. – szóltam rá nézve, de tudatva, hogy nem szándékozom lázadni.

-          Igazad van, de bocsáss meg az én kis vak fiamnak, nem tud még igazi társat keresni magának, hisz oly sok dolgot kell még tanulnia. De tény, már egyszer talált magának jót, amit eldobott.

-          Josie-ra gondolsz? – kérdezte Calum. – Tudtom szerint megcsalt engem, nem is egyszer és nem mellesleg az ellenségemmel, de te mit teszel ma is? Tárt karokkal várod ide, sőt most is őt várod, ugyanis eggyel több teríték van, csak megnyomorítasz vele.

-          Az a lány neked való, meg tudja védeni magát, tökös lány. Mindenki kedveli a családból.

-          De elárult engem! Ez nem megbocsájtható. – morogta Calum.

Calum anyja már nyitotta a száját, hogy ellenkezhessen, de a csengő megzavarta. Mosolyogva pattant fel és szaladt az ajtó fele. Halk beszélgetés szűrődött be az előszobából, meg kuncogás. Próbáltam a legkisebbre összehúzni magam, hogy még véletlenül se legyen gond velem, de amikor megláttam Calum anyja után érkező lányt még az én szám is tátva maradt. Gyönyörű volt, minden féle szempontból, magas karcsú alakja, ébenfekete haja és rikító jég kék szemei egyszerűen elvarázsolták az embert. Már értem miért talált Calumhoz, hisz álompár lehetnének együtt. Előttem van, ahogy kézen fogva végig mennek az utcán és mindenki utánuk fordul, tökéletes duójuk miatt.  Caterina azonnal felszökött és magához ölelte a fekete gyönyörűséget, látszólag imádták egymást. Valóban mindenki nagyon jól fogadta a lányt és talán még Calum szeme is a lányon maradt újra elbűvölve őt. Amúgy sem tartottam magam valami nagy szépségnek, de így, egyenesen rondának tartottam magam és még saját magam is megkérdőjeleztem Calum döntését. Annyira nem vagyok ide való és ez látszik is, hogy míg ők tökéletes családot látszattak én mellettük egy rakás szerencsétlenség voltam.