Hat éve volt. Pontosan emlékezett. Magányosan sétálgatott az egyik kihaltabb utcán. De még itt is, csak mosolygott.
>>Miért mosolyogsz ha egyedül vagy?<<egy hang. Fentről. Az erkély...a tető? Igen. Ott állt.
(és őt bámulta)
(de ő csak mosolygott)
(mintha nem látná hogy a lány)
(a korlát másik oldalán áll)
>>Mert nem szeretem ha az emberek szomorúak<<
>>Pedig sokan azok. Kicsi vagy még hogy megértsd<<
>>Lehet. De azt tudom hogy te nem vagy boldog. És ez fáj. Van kedved beszélgetni?<<és leült. Oda, az út közepére, mintha nem lenne ennél természetesebb dolog a Földön. Kissé kerekded arcán megcsillant a fény, a Nap is csak csodálta. Pillanatok kellettek, hogy a logikátlan szavak értelmet nyerjenek.
>>Mégis miről beszéljünk? Nem is ismersz.<<nevetett fel a lány hisztérikusan. Haja meglibbent, ahogy felsőtestét kicsit előrébb hajtotta, mintha így jobban láthatná az arcát.
(de már a lány is alig emlékszik)
(csak az a mosoly tiszta)
>>Akkor ne beszélgessünk. Csak mesélj nekem. Mert én még kicsi vagyok. Nem értek semmit. És nem is merlek téged.<<mosoly, mely szíveket melenget, mely nem apad le, mely mindig ott van. Kivéve az álmait. Mert ott csak ő van. És ott már senki nem szomorú.
És a lány mesélt. Csak egy elsuttogott történet.
(lehetett volna az is)
Iskola. Bántalmazás. Erőszak. Alkoholizmus. Feketeség. Magány. Elárvultság.
(új, új szavak, melyeknek még)
(nem volt jelentésük)
(mégis mindent értett)
