ʀᴀɢʏᴏɢó ᴠöʀöꜱ • ᴛᴏᴋʏᴏ ɢʜᴏᴜʟ ғᴀɴғɪᴄᴛɪᴏɴ [HUN]

2. fejezet

Ott álltunk, szemtől szemben, támadásra készülve. Az ellenfelem is aktiválta a kagunéjét. Kōkaku típusú, nem lesz könnyű dolgom..

Amint az esélyeim kalkuláltam, a férfi egy hirtelen lendülettel nekem rohant. A kagunéje szerencsére megnehezítette a mozgást számára, így nem esett nehezemre elkerülni a támadását. Gyorsan mögéugrottam, majd a meglepetés erejét kihasználva egy csapást mértem az ellenfélre. A támadásom szinte meg sem kottyant neki, rögtön vissza is támadt. Egy ideig sikeresen védekeztem, de az erőm egyre csak csökkent... Hirtelen, egy óvatlan pillanatban a kagunéjével ellökött, egyenesen neki a sikátor falának. Felém rohant... Gyorsan mozdulnom kellett, de a testem túl gyenge volt hozzá. Nem tudtam felkelni. A férfi egyre közelebb ért hozzám, a kagunéje a földet súrolta, miközben őrülten vigyorgott. Behunytam a szemem, és vártam. Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány másodperc is, amíg megtette azt a pár lépést..

A következő pillanatban elképzelhetetlen fájdalmat éreztem. Vért láttam... A saját vérem. A ghoul a kagunéjét teljesen átdöfte a hasamon. A testem elgyengült, és már végképp nem tudtam mozdulni.. A végtagjaim elzsibbadtak, a látásom elmosódott... Ijesztő érzés volt. A férfi ledobott a földre, visszahúzta a kagunéjét, majd könnyedén emelt a magasba a nyakamnál fogva.

"Még mindig életben vagy?" Kérdezte, bár már nem igazán tudtam kivenni, hogy mit mond.. Egyre erősebben szorította a nyakam, már nem is láttam mi történik, már fájdalmat sem éreztem...

Hirtelen egy gondolat villant át a fejemen. Egy őrült gondolat... Ez volt az egyetlen út, hogy megnyerjem a csatát, és megmentsem az életem. Összeszedtem minden erőm, és megragadtam a férfi karját, aki erre ijedtében engedett a szorításon. Kihasználva ezt képes voltam elszabadulni, és egy hirtelen mozdulattal a karjába haraptam. A férfi felüvöltött, és próbált lerázni, viszont én nem engedtem, hisz ez volt az egyetlen esélyem. Nem hagyhattam magam meghalni.

Mire elengedtem, a fél karjáról le volt tépve a hús. És ezt én tettem. Nem éreztem bűntudatot. Csak túl akartam élni.

"N-ne... Ne ölj meg. Kegyelmezz, könyörgök...! Tiéd az az ember, csak hagyj elmenekülni!" Sírta a ghoul, a földre rogyva, félelemmel teli tekintettel. "...Kérlek."

"Miért is kéne kegyelmeznem? Te sem kegyelmeztél volna nekem." Válaszoltam neki, a mélyen a szemeibe nézve, majd megadtam neki a kegyelemdöfést.

Hirtelen szörnyű fájdalom hasított az oldalamba. Összerogytam a földre. A testemen egy mély seb tátongott, és ömlött belőle a vér.. Pánikba estem, ötletem sem volt mit csinálhatnék, úgy éreztem, meg fogok halni. Az éhségem is elviselhetetlenné vált, az ember holtteste, amiért ennyit küzdöttem, meg a sikátor túlsó végében hevert. Egy választásom maradt. A mellettem fekvő halott ghoulra néztem.. Rávetettem magam, és a karjáról még több húst téptem le. A kaguném akaratlanul előtört, miközben az éhségem enyhítettem. Erősnek éreztem magam, rettentő erősnek.

Amint végeztem, felálltam, és üres tekintettel elkezdtem kisétálni a sikátorból.. Nem akartam visszanézni. Nem akartam látni, hogy mit tettem. Féltem magamtól, mert sosem gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom tenni. Hogy meg fogok enni egy ghoult.