ʀᴀɢʏᴏɢó ᴠöʀöꜱ • ᴛᴏᴋʏᴏ ɢʜᴏᴜʟ ғᴀɴғɪᴄᴛɪᴏɴ [HUN]

1. fejezet

Nem tartott sokáig Tokyoban a ghoulok és emberek közti béke. Az Egyszemű Király meghalt, az utódjáról semmit nem tudni. Habár sokan próbáltak már a helyébe lépni, mindannyian elbuktak. Az emberek lázadozni kezdtek, a ghoulok úgyszintén.
Ma már elképzelhetetlen ez a világ háborúk és gyilkolászás nélkül. És ez a helyzet egyre csak rosszabb és rosszabb lesz. A TSC felbomlott, és rengeteg különféle ghoul ellenes szervezet vette át a helyét. A ghoulok csapatokba tömörülve próbálnak élni, pontosabban mondva túlélni. Ez a világ teljesen tönkrement, és erről nem csak mi, a ghoulok tehetünk.

A nevem Kurohana Miuki. Tizenhat éves vagyok, és jelenleg egyedül élek a huszonnegyedik körzet földalatti kazamatáiban, mivel ez az egyike a ritka helyeknek, ahova még a legerősebb ghoul nyomozók is félnek a lábukat betenni. Nem rég menekültem ide, miután a lakás, amiben korábban éltem, teljesen romba lett döntve egy kisebb ghoulok elleni ostrom következtében. Én voltam ez egyetlen túlélő. Errefelé kannibalizmus teljesen normális, mindennapos jelenségnek számít, egy igazi pokol itt élni, hacsak nem az egyike vagy a legerősebb ghouloknak, akik ezt a területet uralják.

Az elmúlt napokat végig meneküléssel töltöttem. Minden ghoul farkas éhes, és általában csapatokban vadásznak. Én meg itt vagyok, teljesen egyedül, hónapok óta nem ettem semmit, és már én sem tudom, mi tartja bennem a lelket...

A földön feküdtem, teljesen erőtlenül, és vártam a halált... Vagy amit hoz a sors. Egyszer csak egy édes illatra lettem figyelmes. Az ösztöneim azt súgták, hogy kövessem.. A szag egy szűk sikátorból jött. Nem tudtam, mit csinálok, csak mentem arra, amerről az illatot éreztem. Hamarosan megérkeztem a sikátor végébe. Zsákutca volt. Egy magas termetű férfi állt a falnak támaszkodva, előtte meg egy ember hevert élettelenül. A figyelmem ösztönösen a holttestre irányult. Összefutott a nyál a számban... Csak túl akartam élni ezt az egészet. A Kaguném hirtelen előtört, és a következő pillanatban már harcra készen álltam a férfi előtt. Készen álltam megküzdeni az életemért.

"Ez az én vadászterületem, és nem engedtem meg, hogy te itt legyél." Mondta a férfi egy veszélyt sugalló hangszínen, miközben lassan egyre közelebb sétált hozzám.. Ő is felkészült a támadásra. "Küzdjünk meg. Mérjük össze az erejünket, és meglátjuk, hogy ki érdemli a zsákmányt, rendben?"

Nem éreztem félelmet. Csak egy dolog járt a fejemben: túl kell élnem.