ʀᴀɢʏᴏɢó ᴠöʀöꜱ • ᴛᴏᴋʏᴏ ɢʜᴏᴜʟ ғᴀɴғɪᴄᴛɪᴏɴ [HUN]

3. fejezet

Teljesen egyedül voltam a földalatti járatban, a lépteim visszhangzottak. Végiggondoltam az elmúlt órában történteket, és kezdtem megbarátkozni a valósággal, miszerint kannibál lettem.

"Hmm, egész erősnek tűnsz." Tehát mégsem vagyok egyedül... Sejtelmem sem volt, hogy ki szólhatott hozzám. Hátrafordultam. Egy alacsony termetű, fehér hajú lány állt mögöttem. Egy maszkot viselt, az arcából csak a szinte világító kék szemei látszottak. Próbáltam elrejteni az érzelmeim, habár nem igazán tudtam. Rettegtem. Mi lesz, ha még egy csatát kell vívnom..?

"A nevem Ōmori Fuyuko. ...Ugye tudod, hogy nem jó ötlet egyedül mászkálni ilyenkor? Gondoltam, csatlakozhatnál hozzánk." Mondta a lány, még mielőtt akármit is válaszolni tudtam volna.

Kicsit megnyugodtam, hogy nem akar harcolni velem. Viszont nem tudtam mennyire bízhatok a lányban. Volt benne valami furcsa.. Ahogy nézett rám.

"Nos? ...Vagy hagyhatlak egyedül meghalni." A lány mélyen a szemembe nézett. A tekintete kifürkészhetetlen volt.

Döntenem kellett. Ha nem fogadom el a meghívását, esélyem sincs a túlélésre... Viszont lehet hogy csapda.. Lehet, hogy ő a Kabócák tagja. Lehet, hogy el akar fogni, és megölni.... Mit kéne tennem..!?

A lány kinyújtotta felém a karját.

"Gyere."

Félelemtől remegve megfogtam a kezét.

"Nem bízol bennem.. Nem baj. Én se bíznék bennem, a helyedben."

"J-jövök. ...Nem akarok meghalni."

A lány intett, hogy kövessem. Lassú léptekkel elindultam utána. Az állapotom egyre csak rosszabb lett, de valami motivált. Fáradtsággal nem is törődve sétáltam előre.

Lassan kiértünk a földalatti járatokból, és megpillantottam Tokyo belvárosát. Azt hiszem, a 13-as körzetben járhattunk. Az utcák kihaltak voltak.

Ahogy sétáltunk, megpillantottam egy lerombolt tömbházat. Megálltam, és csendben néztem az épületet.

"Hm?" Fuyuko hátrafordult. "Itt laktál, ugye?"

Bólintottam. Furcsa érzés járta át a testem. Vissza akartam térni a régi életemhez. Igaz, még nem történt nagyon semmi velem, viszont úgy érzem, ez a nap gyökeresen meg fogja változtatni az életem. Sírni akartam, de könnyek nem jöttek a szemembe. Üresség töltötte el a szívem.

"Miuki-chan.."

A mögöttem álló Fuyuko lágyan csengő hangja törte meg a végtelen csendet. Egy utolsó pillantást vetettem a tömbre, majd elindultam a lány után.

***

A 4. körzetben, egy emeletes ház előtt megálltunk. Fuyuko megnyomta a csengőt a ház falán. Az ajtó kinyílt, belépve rajta egy sötét lépcsőházba jutottunk. Az utat mutató lány a pince ajtó felé vette az irányt. Lenyomta a kilincset, majd hangos csikorgás kíséretével kinyitotta az ajtót.

"Hellóka, Liam-kun!" Köszönt Fuyuko a szoba közepén lévő kanapén ülő fiúnak, majd felém fordult. "Nos Miuki-chan, köszöntelek az otthonomban!!"