Ég veled - Kornél szemszöge |✔| - Átírás alatt

2. fejezet

Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének kezdete, vagyis az indulás napja. A hétvégén teljesen rá tudtam hangolódni, az unott érzés teljesen eltűnt belőlem. Kajakosként jól kezelem a versenyhelyzeteket, ahogy a többiek is, hiszen sporttagozatos iskolába járunk.

Reggel fél hétre kellett a suli elé mennem, ezért előre beállítottam az ébresztőmet öt órára.

-Minden meg van? - kérdezte a faterom.

-Hát, ami a listán van, azt mind elraktam - futottam át még egyszer a kezemben tartott papírt.

-Nagyszerű, akkor indulhatunk?

-Igen - vágtam rá azonnal.

Apu gyorsan eldobott a suli elé, aztán már ment is tovább. Edzése lesz, amit nem hagyhat ki.

-Bármi van, hívj. Jó szórakozást, ügyesek legyetek - öklöztem le apámmal.

-Meglesz - biztosítottam.

A suli elé sétáltam, ahol a szülők hevesen vitatkoztak az igazgatóval. Ilyen, és ehhez hasonló dolgok  hagyták el a szájukat, mint például a "ez nonszensz", "ez nekem akkor sem tetszik", "kérem, nyugodjon meg".
Beálltunk egy gyors csoport képre, majd megláttuk a közeledő kisbuszt.

A busz leparkolt előttünk, a sofőr kiszállt a járműből, és végig nézett a társaságon.

-Fekete csapat? - kérdezte mosolyogva.

-Igen, igen. Mi vagyunk - szólt közbe az igazgató.

-Nagyszerű, akkor ez nektek szól - nyújtott felénk egy kis fekete borítékot, amit azonnal kikaptam a kezéből.

-Itt azt írja pontosan hétkor indulunk, bármikor várhat ránk egy feladat, és valahol, az egyik ülés alatt van egy üzenet. Ezt kell megtalálnunk - foglaltam össze röviden a levél tartalmát.

-Gyerünk, gyerünk. Nincs sok időnk! - sürgetett minket ismét az igazgató. Esküszöm, ő sokkal jobban izgult, mint mi négyen összesen.

Felszaladtunk a kisbuszra, és keresni kezdtük.

-Itt hátul semmi - szólt Csenge.

-Oké. Én nézem a középső sor alatt - feleltem, majd lehajolva tapogatózni kezdtem, de annyira sötét volt az ülés alatt, hogy esélytelen lett volna így megtalálnom. Bekapcsoltam a telefonom zseblámpáját, majd észrevettem a kis üzenetet. Megpróbáltam benyúlni érte , de nem értem el. - Megtaláltam! - kiáltottam. - De nem érem el, nagyon hátracsúszott.

-Várj, megpróbálom előrébb tolni - mondta Bence.

-Na még egy kicsit - nyöszörögtem. -Megvan! - szóltam ünnepélyesen.

-Nyisd ki, nyisd ki! - sürgetett Zoli.

-Mi van benne? - kíváncsiskodott Csenge is.

Felbontottam a borítékot, és óvatosan belenéztem. - Egy képeslap - szóltam, miközben kihúztam és megnéztem. - Egy erdőt ábrázol - húztam el a számat. Nem az én szakterületem. Erre mást nem igen tudok mondani.
Csenge kikapta a kezemből a képet.

-Itt azt írja, hogy "Üdvözlet a Bükkből" - olvasta fel.

-Add ide - kapta ki Bence is Csenge kezéből a lapot.

-Ezek szerint nem víznél, hanem erdőben rendezik - értelmezte az igazgatónk gondterhelten.

-Hé! - szóltam - ne becsüljük le magunkat! Képesek leszünk így is teljesíteni. Erdő vagy víz, mit számít? A lényeg, hogy érezzük jól magunkat - mosolyogtam rá a többiekre.

-Igaza van - értett egyet velem Zoli is. -Kik vagyunk mi?

-A feketék - mondtunk egyszerre.

-Mit szeretnénk?

-Győzni? - értetlenkedett Bence.

-Nem, te barom. Szórakozni - nevetett fel Zoli.

-Minden feladatnál a legjobbunkat fogjuk nyújtani - mondtam. - De ne a hangulatunkra menjen rá a győzni akarás. IOV, jövünk! - üvöltöttem.

-Bizony. És, ha jövünk, akkor nincs kegyelem - nevetgélt Csenge.

-Ez a beszéd gyerekek! - szólt könnyezve az igazgató. -Büszke vagyok rátok! De most gyerünk, felszállni arra buszra, mert a végén nem mentek sehová.

-Indulás! - kiabáltunk egyszerre.

A többiek még intettek egyet a szüleiknek, én benyomtam a zenelejátszómat, és zenét hallgattam. A busz kigördült az iskola elől, és elindultunk a Bükk irányába.

Egy hatalmas kaland felé száguldottunk a sztrádán. Egy kaland felé, ami lehet, hogy túl kevés lesz. Egy kaland felé, amit lehet, hogy megnyerünk. Egy biztos. Minden pillanatát ki szeretném élvezni.