Immár a negyedik napot kezdtük meg az Iskolák Országos Versenyén, ahol Bencére és Csengére egy egészen szép kis feladat várt. Úgy tippeltük, hogy a srácoknak egy biciklitúrán kell részt venniük. A fiúkkal nagyjából egyszerre ébredtünk, mindhárman elkészülődtünk, majd csapatunk egyetlen lány tagját bevárva, elindultunk reggelizni.
Mikor beléptünk, már szinte minden csapat jelen volt. Azt hihették, hogy a feladat már a korai órákban elkezdődik, pedig nem úgy látszott a dolog. Így hát leültünk a szokásos asztalunkhoz, hoztunk magunknak reggelit, és beszélgetésbe elegyedtünk.
- Csenge, minden rendben? Nagyon nyúzott vagy - nézett rá Bence kissé aggódóan. Tény és való, nem festett túl jól.
- Nem aludtam túl jól, mert a szobánkba beköltözött egy rohadt szarvasbogár, és úgy féltem tőle, hogy kb minden neszre felriadtam - motyogta.
- De ugye azért jó leszel a feladaton?
- Persze, ne aggódj Bence - mosolygott rá.
- Akkor jó - biccentett elégedetten.
- Nem izgultok? - kérdeztem. - Mármint... Nem vagytok stresszesek a verseny előtt?
- Nem, én egyáltalán nem - rázta a fejét Bence.
- Én egy kicsit, de amint elkezdődik a zene, nem érzek semmiféle drukkot. Akkor már csak a zene, a csapat, meg én vagyunk.
- Ez a lényeg - bólintottam mosolyogva.
Alapvetően én sem vagyok izgulós fajta, inkább csak babonás. De az nagyon. Minden versenyem előtt ugyan abban a pozíciómba fekszem le, és mindig a kezemen van a karkötőm. Ha már az egyik hiányzik, akkor általában nem teljesítek jól, de ez ritkán fordul elő, mert ügyelek arra, hogy egyiket se mulasszam el. Eddig mindig bevált.
- Mindjárt jövök - álltam fel, hogy hozzak magamnak valami édességet is plusz energia gyanánt.
Elsétáltam a megrakott asztalok felé, és amikor megérkeztem, pont Újvári Hanna állt előttem tanácstalanul. Egy kis ideig habozott, majd megpróbálta elvenni azt, amit kinézett magának, de nem járt sikerrel. Mosolyogva elé nyúltam, hogy segítsek neki, majd levettem a kiszemelt kakaós csigát. Hanna csodálkozva fordult felém, majd mikor meglátott, szinte már ösztönösen elmosolyodott.
- Köszi - vette át a tányért.
- Szívesen - mosolyogtam vissza rá.
Az elvett kakaós csigát a tálcájára rakta, aztán gyorsan választott még valamit, majd ismét hozzám fordult:
- A mai feladatra te mész? - nézett rám kérdőn, miközben kiállt a sorból.
- Nem - ráztam meg a fejem, miközben betöltöttem az általa szabadon hagyott helyet. - Te? - kérdeztem vissza.
- Én sem - felelte.
Hanna válaszán újra elmosolyogtam magam, majd Hanna hátat fordítva elindult vissza a saját asztalukhoz, ahol Zsombi, Bernadett és Lóri már várták őt.
Én is levettem valami csokis batyu félét, majd én is visszaültem az asztalunkhoz. Épp hogy leültem, Róbert, az IOV főszervezője lépett be az étkező ajtaján. Erre mindenki egyszerre halkult el, és feszülten figyelték, hogy mi fog történni.
- Kérem a feladatra jelentkező csapattagokat, hogy tegyék fel a kezüket - közölte, mire tőlünk Bence és Csenge a magasba emelték a kezüket. A pirosaknál Bernadett és Lóri is így tett, ami számomra nyugodtságot adott, hisz ha tényleg az lesz a feladat, amit tegnap Csenge kitalált, akkor náluk sem lehet probléma. Ők ketten a legjobb fizikumú játékosok a csapatban, nekik nem okozhat különösebb gondot egy biciklitúra.
A szervezők gyorsan odasiettek az asztalokhoz, hogy lerakhassák a tornazsákokat a versenyzőknek. Érdeklődve pillantottunk a sajátjainkra, majd Csenge és Bence kíváncsian belekukkantottak.
- Na, mi van bennük? - kérdezte türelmetlenül Zoli.
- Hát, van itt energiaszelet, ízesített és sima víz is, konzervnyitó konzervekkel, májkrém, egy zacskó chips, kenyér, valami dzsem, láthatósági mellény, gumiragasztó, pumpa és villáskulcsok - fejezte be a felsorolást Csenge, mi pedig a srácokkal elégedetten biccentettünk. Bingó, biciklitúra lesz a feladat.
Azonban sokaknál csak a tornazsákok kinyitásakor lett világos, hogy mi lesz a feladat. Például a világoszöldeknél kiderült, hogy az a lány, aki nevezett a versenyre, nem tud biciklizni, vagyis inkább elfelejtett.
- Lehet cserélni? - kérdezte az egyik fiú gondterhelten. - Megyek helyetted.
- Nem lehet - közölte az arany csapatból talán Dóri kimért, túlságosan is higgadt hangon.
- Egyáltalán? Esély sincs rá? - próbálkozott tovább.
- Nem. Aki jelentkezett, és felírták a versenyre, az köteles menni - válaszolta, és sajnos igaza volt. A nevek leadása után szigorúan tilos nevet cserélni, hisz akkor nem lenne fair a többi versenyzővel szemben.
- És akkor most?
- Adjátok fel - húzta vigyorra a száját Dóri, mire az egész étkező felszisszent.
- Szeretnéd, mi? - állt fel szipogva a világoszöld melegítőt viselő lány, és felszegve az állát kihúzta magát.
- Nekem mindegy, hogy most estek ki, vagy pár óra múlva - vont vállat Dóri. - Kérdeztétek, hogy mit tehettek. Ennyi. Cserélhetőség nincs.
Mindenki feszülten várta, hogy most mi fog következni, miközben a lány összeszedte magát, és a csapatához fordult.
- Megpróbálom.
- Biztos vagy benne? - kérdezték a többiek.
- Igen - törölte meg a szemét. - Azt mondják, a biciklizést nem lehet elfelejteni - tárta szét a karját tehetetlenül. Kijelentésére a csapattársai hálásan megölelték, mi többiek pedig, függetlenül attól, hogy más színben voltunk, együttesen megtapsoltuk és mosolyogva biztattuk. Egyedül az arany csapat tagjai nem örültek, ők leengedett kezekkel álltak halál unalmas fejjel.
Ezt követően a versenyzők elindultak, Zolival sok szerencsét kívántunk Bencének és Csengének, akik vidáman hagyták el az étkező területét. Zoli is elment valahová, azt nem tudom, hogy hová, mert nem mondta, én viszont az étkezőben maradtam, hogy csekkolhassam a netet.
Időközben láttam, ahogy Máté odapofátlankodik Hannához, és tök jól elvannak. Itt fogalmazódott meg bennem valami, hogy igenis kell találjak valami közös pontot Újvári Hannával. Merengésemből a sárgák kísérőtanára zökkentett ki, aki épp akkor lépett be az étkező ajtaján.
- Egy kis figyelmet szeretnék kérni - köszörülte meg a torkát, mire többen értetlenül néztek rá. Köztük én is. - Mint láthatjátok, a sárga csapat kísérőtanára vagyok - mutatott az egyen melegítőjére. - Énektanár vagyok egy miskolci gimnáziumban, de hobbim, és egyben szenvedélyem az ornitológia - mesélte. - Beszéltem a szervezőkkel, és mint tudjátok, a mai feladat több óráig eltart, azt nem mondták meg pontosan, hogy mikorra várhatók vissza a delegált csapattagjaink - bla bla bla. Komolyan, azt hittem, hogy soha nem tér a lényegre, de tévedtem. - Így aztán engedélyt kértem a szervezőktől, hogy néhány tanárral és jelentkező diákkal kimegyünk az erdőbe madarakat tanulmányozni - erre a kijelentésére sokan csak legyintettek, és a továbbiakban nem is figyeltek a sárgák tanárjára, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy Újvári Hannát látszólag nagyon is érdekelte a dolog. Máté egyből le is kopott Zsombival az oldalán, nekem pedig jó lehetőségem nyílt arra, hogy Újvári Hannával töltsem a délutánom.
Szóval elhatároztam, hogy én is jelentkezni fogok rá, ha Hanna is így tesz.
Sziasztok!
Ez most egy kicsit rövidebb rész lett, de a könyvben sincs túlragozva ez a fejezet, szóval remélem, hogy tetszett nektek, hamarosan hozom az ornitológiás részt (UwU).
Addig is puszi a pocitokra:
Nájki
ESTÁS LEYENDO
Ég veled - Kornél szemszöge |✔| - Átírás alatt
Fanfic-Add a kezed! Gyerünk már, Újvári Hanna! - kiáltottam rá, kizökkentve a megilletődöttségéből, mire ösztönösen megrázta a fejét. -Nem! Menj! Indulj! - ordította türelmetlenül a szakadó esőben, tetőtől talpig sárosan. -Megvárlak - közöltem egyszerűen...
