Ég veled - Kornél szemszöge |✔| - Átírás alatt

6. fejezet

Arra riadtam, hogy egy narancssárga tag rángatja a vállamat. Éjfél múlt nem sokkal.

-Ébredj, kezdődik a feladat - közölte. - Egy perced van összeszedni magad - tette hozzá, és kiment a házból, nyitva hagyva az ajtót.

Halkan elkészülődtem, magamhoz vettem egy üveg vizet, és kiléptem az éjszakába. Nem akartam a többieket felkelteni.
Mikor kiértem, Róbert bólintott egyet, majd tovább mentünk a többi versenyzőért.
Megálltunk a következő faház előtt és vártunk. Pár perc után Újvári Hanna lépett ki az ajtón.
Mi van? Ezek meghibbantak? Komolyan egy lány küldenek egy éjszakai feladatra?
Nem csak rajtam, hanem Hannán is kiült a döbbenet, hiszen egyedül ő volt lány a mezőnyben.

-Indulás, piros csapattag - szólt rá a főszervező, miközben egy elemlámpával a szemébe világított. - Telefont itt hagyni - tette hozzá.

-Nincs nálam - rázta meg a fejét. - Visszamehetnék még egy pillanatra? Innék egy kortyot - köszörülte meg a torkát, de Narancska (szerintem ezentúl így fogom hívni) a fejét csóválta.

-Indulás - közölte ellentmondást nem tűrő hangon, majd elindult, mi pedig követtük őt. Összehúzott szemöldökkel néztem Narancska felé. Láttam, hogy Újvári Hanna besorol hátra, én pedig a kezemben tartott vizes palack felé pillantottam, és megráztam a kezemben. Halványan elmosolyodtam, és hálát adtam a fentinek, hogy eszembe jutott vizet hozni.
Gyorsan utána siettem.

-Hé, Újvári Hanna - szólítottam meg, mire oldalra nézett. Mosolyogva odanyújtottam neki a vizet.
Hálásan pillantott rám, és átvette az ásványvizet, majd beleivott.

-Köszönöm - adta vissza pár korty után.

-Szívesen - ajándékoztam meg még egy mosollyal. Neki bármikor. - Hogyhogy téged küldött a csapatod? - érdeklődtem, de a kérdésemet félbeszakította a sárga pióca. Marha jó...

-Na mi van, emberek, indul az éjszakai túra? - lépett ki a faházból, nyomában a pink szobatársával. Őszinte részvétem a rózsaszín tagnak... Ha nekem kéne vele lenni egy szobában, szerintem már rég lecsaptam volna.

-Indulás van! - szólt rá Narancska. A sárga tag bólintott, de nem nagyon érdekelhette a főszervező instrukciója, ugyanis folytatta az agymenését.

-Csoportszelfi? Megy! - és már kattintott is.

-Erre nincs időnk! Indulunk! - szidta le a narancsember. Na azért.

-Jó, jó - felelte kellemetlenül, és visszadobta a telefonját az ajtón, de célt tévesztett, így hangos koppanással zuhant a földre. Gratulálok, te észkombájn...

-Szép volt! - dicsérte meg az arany csapattag. Beszólását hangos röhögés követte, én is eleresztettem egy mosolyt, de nem hatotta meg túlságosan, lepergett róla, mint esőkabátról a vízcseppek. Vállát vonogatva indult meg felénk, mire én egy köszönöm szépen, ebből többet nem kérek mozdulattal leszakadtam tőlük, és a sor legvégére álltam be. Tökéletesen rájuk láttam. Pióca barátom hozta a formáját, egyből rácuppant Hannára. Karját a lány vállára tette, így indultak tovább.
Úgy tűnt, Hanna nagyon keres valamit, vagy inkább valakit. Az az érzésem volt, hogy engem.

Mikor minden résztvevőt összegyűjtöttünk, a tábor hátsó kapujához indultunk, amin túl az erdő rengetegje van. Teljesen tökéletes hely egy bátorságpróbához, és teljesen tökéletlen egy lány számára. Érdekes feladatnak nézünk elébe.

-Figyelem! - szólt hangosan a főszervező, megpróbálva túlkiabálni a társaságot. - A feladat a következő: memorizáljátok a kerítésen látható térképet, és jussatok el a megadott pontig. Ott vár rátok a csapatotok színével ellátott stopperóra. Amint megérkeztek, azonnal nyomjátok le. Aki legutoljára teljesíti a feladatot, a csapatával együtt búcsúzik. A verseny MOST indul - ordította el magát, mi pedig valamennyien ledöbbenve álltunk a hallottakat értelmezve.