Ég veled - Kornél szemszöge |✔| - Átírás alatt

10. fejezet

A visszaúton egy kisebb zenés bulival ünnepeltük a mi, illetve a pirosak bent maradását a sofőrünk nagy örömére. Azért néha-néha mosolyogva hátra nézett ránk a visszapillantón keresztül. Közben gyorsan haza telefonáltam a szüleimnek, akik nagyon büszkék voltak rám. Megkérdeztem, hogy mizu otthon Szegeden, mire azt felelték, hogy minden rendben, de ne ezen gondolkodjak, hanem koncentráljak a feladatokra.

A táborba visszaérve elmentünk ebédelni, ahol nem volt senki, így nyugalomban tudtunk beszélgetni.

- Szerintetek mikor lesz a következő feladat? - kérdezte Csenge két falat között.

- Esélyes, hogy holnap lesz - válaszolta Bence, miközben végig lapozta az Insta falát.

- Azért én kételkedek ez ügyben, itt sosem az történik, amire számít az ember - vont vállat Zoli, én pedig bólogatva egyet értettem vele.

Miután befejeztük az ebédet, szétszéledtünk, Zoli elment pingpongozni, Csenge visszament a faházukba, mi pedig Bencével sétálni indultunk. Utólag még egyszer kibeszéltük a mai feladatot, és ugyan úgy ítéltük meg az egészet, hogy baromi jól sikerült. Bence teljes átéléssel merült el újra az egészben, én pedig nevetve figyeltem a heves gesztikulálását.

- Basszus, még most sem akarom elhinni, hogy majdnem kiestek! - emelte kezeit az ég felé, pontosan úgy, mint aki tényleg nem ért semmit.

- De nem estek - mosolyogtam rá Bencére.

- Még szerencse, mert akkor most vigasztalnom kéne a pici szívedet - karolta át a vállamat és lebiggyesztette a száját.

- Jaj, hagyj már - söpörtem le a kezét a vállamról, miközben nevetve és hitetlenül félrenéztem. Erre ő is elnevette magát.

- Szerinted mennyi lehet az idő? - kérdezte hirtelen, mire megvontam a vállam, Bence pedig tapogatni kezdte a zsebeit, hogy megtalálja a telefonját. - De jó... Az étkezőben maradt - motyogta sóhajtva.

Így hát elindultunk megkeresni az elhagyott telefont, ami szerencsére ugyan ott volt, mint amikor kijöttünk az étkezőből. A különbség csak annyi volt, hogy most már több csapat is volt a helyiségben, akik mind a jól megérdemelt ebédjüket fogyasztották. Bence zsebre rakta a telefonját, majd így szólt:

- Te, megnézzük, hogy Zoli szerzett-e magának pingpong partnert? Az előbb még egyedül játszott az asztalnál - kuncogott Bence. - Utána elmegyek egyet futni.

- Aha, menjünk, én is kíváncsi vagyok - biccentettem. - De én nem megyek futni ebben a dög melegben.

A nyüzsgést ott hagyva tehát kiléptünk az épületből ahol a ragyogó napsütés egyből elvakította a szemünket, és amikor kiértünk, rögtön észre vettük Hannát, aki egyedül álldogált az asztal mellett. Bencével egyből felé is indultunk, hogy kérdőre vonjuk a lányt.

- Jaj, ne. Megint elkapott? - röhögte ki Bence. - Fuss, amíg tudsz - tanácsolta.

- Nem, nem - ingatta a fejét. - Ezúttal önként jelentkeztem a játékra - ismerte be.

- Miért tenne bárki ilyet? - lepődött meg Bence, én pedig csodálkozva meredtem Újvári Hannára.

- Mert láttam, hogy egyedül játszik - felelte egyszerűen.

- És? - kérdezte a barátom.

- És úgysincs dolgom, szóval... Miért ne játszanék vele? - kérdezett vissza.

- Ez egyszerre őrültség, és nagyon rendes dolog is egyben - ismerte el Bence. - Biztos vagy benne?

- Persze, én ajánlottam fel neki - mondta, mi pedig figyelmesen hallgattuk.