Démonlány (Javítás Alatt!)

A Démonlány igazi arca

Író: Tudom a fenti képen nem terepmintás ruhában van, de képzeljétek el abban ;D

*Lívi sz.sz*

Anyát vártam a szintén nagyon szép szobában. Nagyon izgatott vagyok, mert mégis csak az anyámról van szó. Bejött és rám mosolygott.

-Még mindig nem emlékszel rám ez előttről?-Kérdezte tőlem kicsit szomorúan. Megráztam a fejem és egy kicsit elbizonytalanodtam. Mi van ha tényleg valami csapda? Elhessegettem a gondolatot és újra rá mosolyogtam.-Mi történt?-Kérdezte tőlem őszinte aggodalommal.

-Csak elszomorodtam hogy nem emlékszem.-Hazudtam neki. Nem szeretek hazudni, de most nem akarom megmondani neki az igazat.

-Gyere!-Mondta izgatottan.-Körbekísérlek a palotában. Közben beszélgetünk.-Mondta és elindult a másik ajtó felé.

-Nem visszük Origót?-Kérdeztem tőle.

-Neki már intézkedtem a körbevezetésről és szeretnék most egy kis időt veled tölteni.-Mosolygott rám és ki ment a szobából a következőbe. Kicsit haboztam de követtem.-Mesélj. Hogyan telt az elmúlt 2 és fél éved?-kérdezte tőlem kíváncsian.

-Igazából semmi izgalmas.-Vallottam be. Egy kicsit elkomorult az arca de mosolygott tovább. Kezdtem megijedni de azért folytattam.-Miután Franz és Rojara rám találtak, az óta igazából nem mentem sehova. Otthon voltam. Rojara tanított, Franz dolgozott és éltük mindennapi életünk. Nagyon hiányzott némi izgalom, ezért úgy döntöttem csatlakozok a Fiatal Nemzedék Harcosaihoz, hogy egy nap majd erősebb legyek. Ennek köszönhetem ezt a ruhát.-Böktem a terepmintás cuccomra.-Na és veled anya?-Kérdeztem tőle kíváncsian. Furi kimondani a szót....

-Amióta nem tudtam kapcsolatba lépni veled... az életem pokollá változott. Magányos lettem, egyedül éreztem magam és még  féltem is. Féltem hogy nem tudok rád vigyázni, ezért elveszítelek. Majdnem így is történt. De most itt vagy.-Mosolygott rám.-És már semmi nem választhat el egy szomorú anyukát attól hogy a gyermekével legyen.-Mondata egy kissé megrémisztett de nem szenteltem neki nagyobb figyelmet.

*Franz sz.sz*

Rojarát a kezeim közt fogtam. Nagyon gyenge. Nem is adnak enni, vagy legalább vizet hogy segítsek rajta. Már a legrosszabbra is felkészültem. Egy őr jött be a szobába egy szintén ájult fiút magával hurcolva. Vérfarkas.

***

-H.Hol vagyok?-Kérdezte a fiú miután felébredt.-Au... a fejem...-Motyogta.

-A pokolban, egy palotában, egy kínzókamrában, egy ketrecben.-Soroltam neki. Hátrafordult és a szemembe nézett.

-Franz herceg?!-Döbbent meg. Aztán lenézett.-És Rojara?-Kérdezte még nagyobb döbbenettel.

-Jól látod.-Mondtam neki.-Akanta hozott minket ide.-Morogtam.

-Mit akarnak tőlünk?-Kérdezte egy kicsit talán még ijedten is.

-Tőlem és Rojarától már elvették amit akartak. Téged meg azért hozhattak ide, hogy ne legyél útba Lívi esetleges átváltozásakor, vagy hogy egyszerűen elválasszanak Lívitől, hogy csak az "anyja" maradjon neki.-Világosítottam fel.

-A jó büdös....-De tovább nem mondta.

*Lívi sz.sz*

Az eddigi összes termet/szobát/helységet megmutatta, még ha nem is mentünk be a legtöbbe, de az összesről mondott néhány szót. Aztán szépen kihagyott egy vasajtós helységet, amit nem akartam szó nélkül hagyni.

-És ez?-Kérdeztem tőle az ajtóra bökve.

-Az...?-Kérdezte kicsit meglepődve. Hazugság. Most hazudni fog.-Az... egy mellékhelyiség!-Mondta nekem.

-Pont el akartam menni wc-re!-Kiáltottam és izgatottan kinyitottam az ajtót, még mielőtt az anyám megállíthatott volna. A terem vasból készült falai között, egy szék foglalt helyet. Valami kínzó kamra lehet.

-Lívi?!-Kérdezte egy hang tőlem jobbról.

-Lucifer gyere ki!-Szólt rám anya, de én odarohantam a hanghoz. Franz, Origó és Rojara. Rojara falfehéren, elsoványodva feküdt Franz ölében. Mintha egyszerűen kifacsarták volna.

-Lívi....-Motyogta Origó és Franz is.

-Nem Lívi!-Ordította Akatna.-Lucifer!-Akadékoskodott.

-Miért vagytok bezárva?-Kérdeztem tőlük meg sem hallva anyámat.

-Anyád zárt be.-Mondta Franz megsemmisítő pillantásokat küldve anyámra.

-Mégis miért?-Kérdeztem tőle.-És mi történt Rojarával?-Könnyek gyűltek a szemembe akaratlanul is.-TE?!-Néztem anyámra nagyon dühösen.

-A te érdekedben tettem.-Mondta rezzenéstelen arccal.

-Én meg most jöttem le a falvédőről! Mi az hogy értem tetted?! NEM INKÁBB MAGADÉRT?!-Akadtam ki teljesen. Elborított a düh. A hajam felfelé kezdett emelkedni és lila füstszerű valami jelent meg mellettem. Fájdalom hasított a szívembe és a végtagjaimba.

-Lívi! Ne csináld!-Kérlelt Origó, meg Franz is, de a hangjukat alig hallottam.

-LÁTOD AKANTA!? MEGTÖRTED A PECSÉTET!-Ordította dühében Franz.

-Lucifer mit csinálsz?-Kérdezte az anyám telepatikusan.

-Mit csinálnék te anyaszomorító féreg?!-Ordítottam.-Mérges vagyok! Nagyon, nagyon mérges! Méghozzá rád!

*Külső szemlélő*

A terem a felszabaduló erőtől elkezdett darabjaira hullni. A palota egykoron egyik szobája, most tele van lyukakkal és még jobban jön szét, ahogy Lívi (vagy Lucifer) ereje szedi szét. Lívi nem tudja használni az erejét, ezért szinte azt csak a düh irányítja. Lívi elemelkedett a földről, miközben Franz és Origó a rácsokat próbálják széttörni. Ordították Lívi nevét, de ő nem hallhatta őket. Nincs is magánál. Lívi anyjára tekintett, aki felettébb szomorú lett és félt. Akatna még mielőtt elvették tőle a lányát (és még utána is) tanítgatta hogy tudja irányítani erejét. De azt elfelejtette, hogy az emlékek hiányában, lánya képes akár saját magát is megölni, környezetéről nem is beszélve. Valamit kellett tennie, hisz lánya, palotája és saját épségéről is szó van. Kieresztette démoni alakját és a 2 érő egymást szedte szét. A palota mennyezete és padlója már a végét járta és evvel egy időben, egyre több és több őr jelent meg.  A szálkavarkád akkorára nőtte ki magát, hogy súrolta a 100 km/órát. Franz minden erejével Rojarát védte, aki már alig lélegzett.

-Tarts ki!-Suttogta, de tudta hogyha még ki is bírja a küzdelem végéig, nincs sok esély arra hogy újra levegőhöz jut. A rácsok is kitörtek a helyükről ahogy Lívi vörösen izzó szemével szárnycsapás nélkül emelkedett felfelé. Ezt már Akanta se akarta szó nélkül hagyni. Bár még maga se tudta hogy állítsa le, dühtől ködös lánya elméjét. Lívi már nincs magánál. Előkelt belőle a démon.

-Végre szabad vagyok!-Harsogta dühtől és megvetéssel teljes hangon.-Alig vártam már, hogy végre szabad legyek!-Ujjongott a megszokottnál is mélyebb hangon.-Köszön anyám hogy idehoztad azt a félkegyelmű Lívit. Én vagyok az a te Lucifered.-Mondta rengeteg gúnnyal a levegőbe lebegő lány.-Mióta elhagyta a drága ágyacskáját, erőre kaptam! Már meg is tudtam mutatni egyszer az igazi arcom! Kár hogy akkor sem én irányítottam.-A mondata befejeztével körbenézett.

-Mi folyik itt?!-Kérdezte a két névre hallgató lány anyja és ő is a levegőbe szállt néhány szárnycsapással.

-Drága, drága anyukám....-Dörmögte gúnyosan Lucifer miközben megrebegtette szárnyait hogy a levegőben maradjon.-Köszönöm neked hogy megtanítottál minderre! Most végre elvehetem azt, ami engem illet!-Ordította és anyja (vagy más) reakcióját meg sem várta máris megkezdte hadműveletét. 2 kezét a magasba emelte és megjelenítette vele az árnykarokat. Lucifer karjait az anyjára küldte, aki azokkal épphogy képes volt megküzdeni. Akatna akkor már látta mekkora hibát is követett el, mikor idehívta lányát. Arra soha nem gondolt, hogy lánya képes lesz a saját anyjára támadni. Ám amit a jelenlévők közül, senki sem tudott, az az, hogy ha Lucifer túl sok erőt használ, képes saját magát megölni.