Scarlet Fox - A skarlát róka

I. (2. fejezet)

Ott álltam a sír fölött és még most sem hittem el. Újra meg újra elolvastam a fejfára írt sorokat, mégsem tudtam értelmezni a szöveget annyira máshol jártak a gondolataim. "Daniel Witehand 1981-2016 Meghalt egy jobb világért." - Cat! Tudtam, hogy itt talállak. – meg sem fordultam a hangra. Tudtam, hogy utánam fog jönni. – Leráztad az őreidet, akik rögtön jelentették nekem. Ilyet nem szabadna csinálnod. - Matt! – rivalltam rá, pedig nem is rá haragudtam. - Nem vagyok veszélyben. – halkítottam le a hangom és igyekeztem kibogarászni újra a szöveget, hátha kapok valami értelmeset, de nem sikerült. - Dehogy nem. Nem akarok gondolni arra, hogy veled is megtörténhet ami Dan-el. - Nem fog. Ne aggódj, és ne kövess mint egy öleb. Tudnom kellett volna, hogy mire készül. Meg kellett volna akadályoznom, hisz ez egy csapatvezető dolga. - Nem a te hibád. – lépett hozzám, és tette a kezét a vállamra. Ilyenkor bezzeg tud kedves, normális és komoly lenni. – Most pedig hazaviszlek. – kezdett el a kocsi felé irányítani. Egy önző akaratos pöcs szokott lenni a legtöbbször, de ha kellett számíthattam rá. - Az örsre. Máshova nem vagyok hajlandó menni. – jelentettem ki és megszaporáztam lépteim a kocsi felé, hogy ne lássa könnyeimet, amit rögtön le is töröltem. A majd félórás úton az elsuhanó formákat figyeltem csöndben és pörgettem vissza az eseményeket a fejemben amik nem hagytak nyugodni. Majdnem két héttel ezelőtt nyomozást indítottunk Damien Konlow, a GreenPark Enterprises elnöke ellen, mert alapos okunk volt feltételezni, hogy fegyverkereskedelemből származó pénzeket forgat be a cégébe melyet pénzmosásra használ. Az sem kizárt, hogy más fajta illegális tevékenységben is benne van, de egyelőre csak erről találtunk nem jogerős bizonyítékot. Az ügyosztály legjobbjai dolgoztak ezen az eseten. Matt Dorman, Peter Luise, Daniel Witehand és Én. Ebből a négy emberből már csak hárman maradtunk. Daniel-t meggyilkolták. Úgy összegeztem magamban a tényeket, mint valami jelentést, de képtelen voltam nem tényszerűen kezelni a helyzetet, mert akkor még-jobban fájna. Két nap telt el a halála óta és meg is kapta a megérdemelt temetést reggel, amire nem tudtam elmenni. Képtelen voltam találkozni a síró feleségével, aki aznap a barátnőivel elment bulizni és este mikor hazaért, akkor talált rá a férjére. Dulakodás nyomait lehetett felfedezni a házban, de az ajtó mégsem volt felfeszítve. Lehet ő maga engedte be Konlow-ot, hisz ha az egyik emberét küldi, akkor Daniel nem nyit ajtót. Ráadásul a saját fegyverével lőtték agyon, de mivel a gyilkos kesztyűt viselt, semmi ujjlenyomat. Nem a gyilkosságiaknál vagyok, mégis engedélyt kértem, hogy hadd vehessek részt a nyomozásban, legalább, mint megfigyelő, miközben viszem tovább a mi ügyünket is Konlow ellen hisz teljesen biztos voltam benne, hogy a két ügy összefügg. Emlékszem egyszer találkoztam Konlow-al. A cége támogatta egyik évben a rendőrséget is, így megjelent egy eseményünkön. Mivel nő voltam és ekkor még újonc, rám sózták a támogatóinkat, hogy szépen vezessem körbe őket az őrsön, mutassam meg mire költjük a pénzeiket. Konlow volt messze a legfiatalabb mind közül. Maximum ha tíz év van köztünk, de lehet annyi sem. Azon is gondolkoztam, hogy talán apuci a fiát küldte, de nem. Ő önmagától támogatott minket. Apja máshol él és a céget egyedül a fia vezeti. Az egyik legfiatalabb vezérigazgató lehetett, de tekintélytparancsoló. Magas volt, de nem az a nagyon vékony fajta Inkább az izmosabb. Tipikus sötétbarna haj, és sötétbarna szem kombó. Az öltöny miatt nem látszott jól az alakja, de elég jól szituált úriembernek tűnt. Fel is figyelt rám, de a beszélgetés-kezdeményezéseit elutasítottam. Elég bajom volt akkoriban nélküle is. Bár kétség kívül vonzónak találtam, nem hiányzott egy újabb pofára-esés, főleg újoncként és milyen jól döntöttem, hisz gyilkosság és fegyverkereskedés miatt nyomozunk utána. Ő ölte meg Danielt. Tettem neki egy ígéretet, hogy rács mögé juttatom a gyilkosát de egyelőre nem álltam közel hozzá. A gyilkosság esetében nem volt semmi bizonyíték a tetthelyen. Semmilyen hajszál, szövetdarab, vagy oda nem illő ujjlenyomat. Én magam is láttam a tetthelyet, de az emlékek miatt inkább eljöttem. Kellett az egyedüllét. Leráztam a rám vigyázó rendőröket és eljöttem a sírhoz, ahol rámtalált Matt. Majd reménykedve fordultam hozzá a kocsiban, hogy a mi ügyünkbe történt e haladás, mert amíg én mindkettővel foglalkozom, addig ő a felelős vezető a mi eljárásunknál és nagyon reméltem, hogy jó hírrel szolgál. - Semmi. Konlow felszívódott. Már a gyilkosság után sem találtuk, azóta pedig szintén semmi nyoma. Az asszisztense szerint elment vakációzni, de ő sem tudja, hogy hova, csak meghagyta, hogy ne zavarják. Lehet a háttérből intéz most illegális ügyleteket, de semmi olyan új bizonyíték nem került elő, ami előre vinné a nyomozásunkat. – hallgattam amit mond és a lényeget értettem, mégsem voltam képes rendesen odafigyelni. - Egyetlen jó hír van. Hívott Stacy és azt üzeni neked, hogy mire visszaérünk, arra lesz már valami számodra. Mást nem volt hajlandó elárulni és kéri, hogy rögtön menj a tech-esekhez. – láttam a szemem sarkából, ahogy hol engem, hol az utat nézi, de nem törődtem vele. Csak kattogtam. Stacy legutóbbi feladata Dan gépének feltörése volt. Az lehet az egyetlen bizonyítékunk, de sajnos nagyon jól le volt kódolva. Nyilván az én benti gépem is, de ő rakott rá valami plusz védelmet. És ha sikerül feltörni legalább a levelei lehet vezetnek valamerre. Matt megint felém nézett. Vagy nagyon aggódik, vagy kérdezni akar valamit és szerintem az utóbbi. Ő volt a legújabb a csapatomban. Egy hónapja került hozzánk és rögtön felettesével akart kavarni, ami sosem jó ötlet. Vissza is utasítottam de persze nem adta föl. Volt pár kisebb konfliktusunk is, mert eléggé szeret nyomulni. Bár ami igaz az igaz, hogy ez eléggé bejön nekem, csak az agyam mindig leállít, ha többre is mernék gondolni szerencsére. Már csak egy félresikerült affér hiányzik az életemből. - És mi van az aktákkal amiket elvitt? - Hm? – kérdeztem vissza gyorsan és elhessegettem a róla szőtt gondolataim. - Az aktákkal van valami? - Nem. Semmi hír. Biztos Konlow vitte el. Ezért nem adják ki nekünk otthonra az ilyen kényes dokumentumokat. Nem is értem mi ütött belé, hogy elvitte. Ráadásul azokat az anyagokat még meg sem nézhettük. – Tilos hazavinni a vizsgálat eredményeit, ezért nem értettem, hogy mi a fene ütött Dan-be. Talán talált valamit, valami fontosat... De akkor miért nem szólt nekem? Megtaláltuk a vizsgálati mappát az asztalon, de minden lényegeset elvittek belőle. - Van arról tudomásunk, hogy miket tartalmazhattak a dokumentumok? - Ryan azt mondta, hogy egy biztonságikamera felvételeit tette ki pendrivera, de mivel értett a gépekez, így az előzményeit le is törölte. Nem tudja se Ryan, se Stacy, hogy visszakereshetőek-e az adatok. - És gondolom foggalma sincs senkinek, hogy melyik kameráról van szó a millióból, vagy hogy melyik időpontokat vizsgálta. - Pontosan. De vajon mire jöhetett rá? Mi lehet azokon a felvételeken? – gondolkoztam hangosan, hátha csak úgy az ölünkbe hullik a megoldás. - Peter azt mondta, hogy mikor Dan elment azt szajkózta, lehet áttörést ért el, de az botrányt kavarna a rendőrségen. – elképedtem. - Mondott mást is? – nem tudtam, hogy Peter látta őt utoljára, vagy hogy bent lett volna olyan későn. - Nem, csak hogy nem akar pánikor kelteni, míg semmi sem biztos. – kezdett a fejemben összeállni egy kép, ami nagyon nem tetszett. – Meg kell találnunk Konlow-ot. Kezd elegem lenni a kisded játékaiból. Holnap este lesz a cégének a jótékonysági estje. Ott kell lennünk. – határoztam el elszántan. Le fogom csukatni a saját estjén és mindenki előtt bilincsben viszem majd el. Lehet, hogy csak huszonnégy órára tarthatom bent, de addig kiszedem belőle az igazságot. - Figyelj Cat, milyen nyomaitok vannak a gyilkossággal kapcsolatban? - Matt, tudod, hogy nem beszélhetek róla, még neked sem. - Tudom, csak azért kérdezem, hogy hátha össze lehet kapcsolni a két ügyet és van közös nyom, vagy valami. – hangja határozottan csengett és legszívesebben mindent elmondtam volna neki, de nem lehet. - Azért vagyok én ott mindkét ügynél. – sóhajtottam, nem volt erőm a tiki-taki játékokhoz. - Rendben, csak érdekelt, hogy biztos nem találtatok e szövet mintát, ujjlenyomatot, vagy kamerafelvételeket. - Visszatérve a holnaphoz – váltottam témát -, bent szólok mindenkinek, hogy készítsék elő a holnap estét. – ürességet éreztem, mikor a másnap estére gondoltam, pedig örülnöm kellene. Lecsukatom végre azt a gazembert... de ez mégsem hozza vissza Danielt. A kocsi befordult a hatalmas épület elé, és Matt leparkolt. - Cat. – fogta meg a kezem. – Nem a te hibád. - Ezt te nem érted. – húztam el a kezem. – Felelős vagyok a csapatomért és elbuktam. De mindegy. Nem akarok erről beszélni. – erősnek akarom mutatni magamban, valakinek tisztán kell gondolkozni. - Rendben. – adta fel és hajtotta hátra a fejét. – De a holnapot gondold át. Ha odamegyünk egy csapat rendőrre headsettel, akkor feltűnőek leszünk. Nekünk pedig az kell, hogy beengedjenek és a közelébe férkőzzünk. Inkább menjünk hárman Peter-rel. Igaza volt, gondoltam át, nem kelthettünk feltűnést és reméltem, hogy Peter is egyetért majd. Miután kiszálltam megláttam a falra erősített fekete lobogót. Szívem szakadt meg, ahogy hullámzott a szélben, és tudtam, hogy ez azt jelenti Daniel nem lesz odabent mikor bemegyek, és nem fog segíteni nekem. A hatalmas épület dupla szárnyú bejárata az előcsarnokba vezetett, ahonnan több irányba is lehetett menni, az irodákhoz, a lépcsőhöz, a lifthez, vagy épp a konferenciateremhez. Jobbra ahogy beléptem volt a recepció, ahol a civilek kell bejelentkezzenek és kapnak útbaigazítást, míg a bal oldalon a dicsőségfal. Minden fiatalon elhunyt rendőr kap egy gyönyörű ezüst bilétát a nevével és azt felteszik ide. Kényszerítettem magam, hogy ne nézzek arra felé, mert ha meglátom Daniel nevét, én ott elsírom magam. Gyorsan a lifthez léptem és már nyomtam is a hármas gombot. Matt alig bírt beugrani a liftbe mielőtt bezáródna az ajtó. Már messziről kiszúrtam Petert ahogy az asztala fölé görnyed, és valami papírokat néz. Az ő arca is pont olyan nyúzott lehetett mint az enyém. - Szia. – mosolyogtam rá mikor oda értem. Ő volt a legfiatalabb a csapatban. Öt évvel előzte be Daniel-t. Matt-et csak néggyel, engem pedig eggyel. Markáns arcvonásai mindig is vonzóak voltak, főleg a kék szemeivel, de nem volt annyira az estetem. Még az egyetemen volt egy kalandunk ami nem működött, és tíz évre rá az élet újra összerakott minket egy csapatba, amiért amúgy hálás vagyok. Pete az-az ember, akivel munka után az ember szívesen elmegy kikapcsolódni és meg tud bízni benne. - Cat. – pattant fel és jól megszorongatott ölelés gyanánt. Jó két méter magas volt és mackós, de nem volt rajta egy gramm felesleg sem, csak csupa izom. – Aggódtam. - Rossz pénz nem vész el. – viccelődtem, majd leültem mellé, mire Matt is odahúzott egy széket. Mindig is féltékeny volt Peter-re, pedig igen csak jól nézett ki ő is. Az az igazi kemény csávó. Neki nincsenek érzései, csak vágyai és ő vadászik. Egyelőre pedig én vagyok a legjobb préda. – Holnap estére randid van. – élveztem nézni az értetlen arckifejezését és egy ilyen pillanat a legnagyobb áldás, mert legalább egy percre megfeledkeztem a fájdalomról. - Kivel? - Hát velünk. – mondtam, majd nem bírtam vigyorgás nélkül nézni, azt ahogy a két srác egymásra néz. - Keressetek valami szép öltönyt, én meg áttúrom a szekrényem, hátha van valami ruhám. Konlow holnapi rendezvénye az egyetlen esélyünk. Fel kell készülnünk. Ott lesznek az emberei mindenütt, de mi privátban kell beszéljünk vele. - És miért nem szólunk a többieknek, és kérünk egy egységet? – Peter mindig is a tökéletes volt. Néha túl tökéletes. Kellett valami "rossz" is mellé, ezért is élveztem Matt társaságát. Mellette nem kellett én is játsszam a tökéletest. Kiegészítették egymást. - A főnöknek szólok, de ez egy fedett akció lesz. - Rendben – adta be a derekát -, akkor holnap este találkozunk. Lassan indulok haza. Ne vigyelek el kocsival? – kérdezte Peter miközben felállt és felvette a kabátját. - Nem köszi, még átfutok mindent. - Akkor segítek. – ajánlotta Matt és én nem ellenkeztem. - Rendben, akkor jó éjszakázást. Holnap. – biccentett és elindult. - Szia. – köszöntünk el kórusban, majd az asztal felé fordultam. Matt mellém ült, és az ígéretéhez híven segített átnézni a dokumentumokat. Nem volt olyan bizonyíték, ami Konlow-ot közvetlenül a fegyvereladásokhoz kapcsolta volna. Az éjszakai távolléteinek időpontjai megegyeztek a fegyvereladások idejével, ami sajnos csak közvetett bizonyítéknak számít így is, hisz nincs semmilyen kamerafelvétel, ahol látszana. Többször lett volna esélyünk lecsapni rájuk, de nem tettünk, vártunk, hogy Konlow is feltűnjön, vagy legalább hagyjon nyomot maga után, de semmi. A névtelen bejelentések és informátorok alapján havi egyszer legalább bonyolított ilyen üzletet, mégsem kaptuk lencsevégre egy bűnözővel sem. Ekkor jutott eszembe Stacy. - Basszus beszélnem kell Stacyével, mindjárt jövök. – pattantam fel, és elviharzottam Matt mellett. A lifthez mentem és reménykedtem, hogy még bent van. Egy emelettel lejjebb vannak a techesek. Van egy egész birodalmuk. Egy nagyterem tele gépekkel és minden fajta high-tech kütyükkel. Nekik biztos maga az álom. A gépek, mint valami pici szobák el vannak kerítve olyan paraván szerű vékony másfél méter magas fallal, így mindenki nyugodtan dolgozhat. Persze ezen kívül voltak külön álló irodák, hogyha valamilyen kényes dologról lenne szó. A legjobb informatikusunkat is egy ilyenben találtam meg. Egyedül ott égett még a villany. - Ne haragudj. – léptem be a szobába. - Édesem, semmi baj. – jött oda rögtön megölelni az egyik legjobb barátnőm. - Már itt vagyok egy ideje, de totál elfelejtettem, hogy szóltál. Belemerültem az aktákba és elszaladt az idő. - Nem gond. Hogy viseled? – ölelt át még szorosabban, majd megfogta a kezem. Stacy volt az egyetlen lány mikor ide kerültem, pár évvel idősebb mint én. Ő volt még mindig a legjobb hecker, és technikus. Mikor megismerkedtünk nem nagyon bírtam, talán mert magas és vékony és nem gondoltam, hogy ha valaki ilyen okos, szép, akkor tud kedves is lenni. De annyit segített nekem mindenben, a beilleszkedésben, ügyekben, még pasiügyekben is, hogy közel kerültünk egymáshoz. - Megvagyok. – hazudtam és mosolyt erőltettem az arcomra és bár tudtam, hogy Stacy észrevette a hazugságot, hálás voltam neki, hogy nem faggatott. – Na de mesélj. Könyörgöm mondd, hogy találtál valamit. - Még nem. De nagyon közel járok. Lehet, hogy Daniel törölt mindent, de én ügyesebb vagyok és visszavezettem, hogy melyik lehetséges fájlból, nézett és nyomtatott ki egy részletet. A brixtoni kikötő mellett van egy csomó konténer és két héttel ezelőtt elhelyeztek ott egy kamerát, mert túl sok volt a kétes alak arra esténként és egy videofelvételt nézett Daniel mielőtt lelépett és mivel elég furcsán viselkedett, így teljes titokban vizsgálom a dolgokat, és közvetlen a főnöknek jelentek. Senki nem tudhat erről, hogy megtaláltam. A probléma annyi, hogy rengeteg anyag van. Körülbelül másfél hetet kell átnézzem, hátha észreveszem amit ő. Így még kell két- három nap és az sem könnyíti meg a munkám, hogy holnap nem leszek bent, mert felkértek egy másik ügyhöz, mint független technikust. Ha nagyon sietek akkor holnap után után talán meglesz de ez most a legjobb nyomunk. Stacy mutogatta a képeket, hadonászott és beszélt, de én már rég nem figyeltem. Hallottam mindent, de ott leragadtam, hogy meglesz a felvétel. Talán ott van rajta Konlow miközben üzletel, derültem fel, de akkor miért vitte haza és nem jött hozzám, ez fura. - Kit-Kat? - Hm? – kérdeztem vissza a becenevemre. - Figyelsz te rám? - Persze, csak elgondolkoztam, de te vagy a legjobb. – adtam neki egy puszit – alig várom az eredményt. - Na de mesélj. – nézett a szemembe, és megemelte szemöldökét. - Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. - Hát rólad és Mattről. Már látom egy ideje hogy néz rád. - Dehogy is! – vágtam rá és éreztem, ahogy elpirulok. – Vagyis tudom, hogy ő akar valamit – forgattam a szemem -, de az csak egyalkalmas lenne. Én meg nem így játszom. - Ühümm. – nézett rám kétkedve. - Komolyan. – mosolyodtam el és meglöktem a vállát. - Pedig jót tenne neked. Láttad azokat az izmos karokat? És azokat a szemeket? Mintha élve fölfalna. – olvadozott, és egy másodpercre én is elkalandoztam. Nem is lenne rossz. – Látod, elábrándoztál? - Mi? Dehogy! Na jó, asszem visszamegyek. – mosolyogtam és megöleltem Stacy-t. - Lefogadom, hogy ő vár fennt. – suttogta a fülembe és ahogy elindultam éreztem a perverz tekintetét a hátamon. Jó hogy nem kiabálta utának, hogy "Kapd el Tigris!". Fennt Matt még mindig a papírokat bújta és láttam, hogy majd leragad a szeme. Tuti elfáradt az elmúlt napokban. Egyáltalán aludt valamennyit? - Találtál valamit? - Semmi. És mit mondott Stacy? Bármi nyom? - Még semmi konkrét, de lehet, hogy pár nap múlva lesz valami? – mosolyogtam. Soknak tűnik az a pár nap, de ha utána lesz bizonyíték, akkor mindent megér. - Mármint? Mit talált? – vonta össze a szemöldökét Matt. - Tudod, hogy nem beszélhetek róla. - Cat, kérlek. Dan nekem is fontos volt. - Tudom, de nem mondhatok semmit. Bírj ki még pár napot. - Nincs annyi időm. – motyogott, de én nem nagyon értettem, olyan halkan mondta. - Vajon mi a fenét talált Daniel? – merültem el a papírokban újra, az új fejlemények fényében. - Nem tudom. – válaszolt Matt a költői kérdésemre, majd felállt és öt perc múlva egy bögre teával tért vissza. Túl késő volt a kávéhoz. – Figyelj Cat, szerintem most menjünk haza, hagyjuk ezt és holnap este úgyis válaszokat fog adni. – letette a teát elém és leült velem szemben. Az órára néztem, ami tizenegyet mutatott. - Csak azt nem értem, hogy honnan szerez annyi fegyvert, amivel így üzletel. De mindegy, igazad van. Menjünk haza. - Hozzád vagy hozzám. – kérdezte perverzül, mire muszáj volt elmosolyodnom és válaszom előtt lehúztam a bögre tartalmát. - Jöhetsz hozzám, de az ajtó előtt nem valami kényelmes aludni. - Rendben, értem a célzást – kacsintott -, akkor nem alszunk. Valamivel csak elütjük az időt.- Idióta. – löktem oldalba nevetve, majd felvettem a kabátom. Már senki nem volt az épületben csak az őrök, így nekik adtam le a kulcsot, majd kimentünk a kocsikhoz. - Legalább elvihetem Főnökasszony? – heccelődött a fiú, és a motorjához vezetett. Általában járőrautóval közlekedünk, de Matt jobban szerette a motorját. - Legyen, elfogadom a fuvart. Felültem Matt háta mögé, és szorosan átfogtam a derekát. Éreztem ahogy befeszíti az izmait. Elég volt egy apró gondolat, hogy milyen erő lehet az ő testében és a fantáziám szárnyra kapott a lehetőségek tárházától. Alig bírtam egy helyben maradni mögötte. Próbáltam elterelni a gondolataimat. Imádom az estét, és az esti fényeket, az adrenalint. Számolgattam az autókat és néztem a tájat. Este sosem tudok tisztán gondolkozni, ezért nem szabad, hogy a pillanatnyi vehemens érzelmeim irányítsanak. A tömbház előtt, ahol laktam, nem lehetett parkolni, így Matt ragaszkodott, hogy bekísér az utcán. - És milyen ruhád lesz? – kérdezte, majd a sötét ellenére is láttam, ahogy végigmér. - Még nem tudom. Nem biztos, hogy van megfelelő darabom. - Akkor gyere fehérneműben. – viccelt, legalábbis reméltem, hogy csak annak szánta. - Na de Matt! – álltam meg mosolyogva. – Ezt te sem gondolhatod komolyan. - Dehogy nem. – magasodott fölém, én meg picit hátráltam. - Nem lehet. – fordultam el tőle, és ezt nem a fehérneműs megjegyzésre értettem, mire visszahúzott és a falhoz szorított a testével. - Ne kéresd magad. Tudom, hogy te is akarod és hidd el bármilyen ruhában csábítóan mutatna ez a test. – suttogta rekedtes mély hangon, mintha még a ruháról beszélnénk, majd végigsimított két kezével az oldalamon. Ekkor követtem azt a hibát, hogy lenéztem a rabul ejtő szemeiből az ajkára. Itt már tudtam mi következik. Megcsókolt. De ez nem olyan sima lassú csók volt. Csak egyet pislogtam és már ajkai az enyémen voltak. Csípőmnél fogva mégjobban magához húzott és ahogy ölelt, akkor éreztem igazán, hogy élek. Nem csak magához húzott, hanem szorított, mintha sosem akarna elengedni. Nem finomkodott, mint mások. Nem érdekelte, hogy gyászolok, hogy fáradt vagyok, vagy hogy van e kedvem és pont ez kellett nekem, hogy valaki feledtesse el velem az elmúlt napokat és Danielt. De nem... - Nem lehet. – szakadtam ki nagy nehezen a csókból. - Dehogynem. Élvezd. – hörögte és felkapott. Reflex szerűen összekulcsoltam a lábam, majd tovább csókolt míg a hátammal a falat támasztottam. - Ne... - ellenkeztem, ahogy szabaddá vált a szám, míg ő a nyakamat csókolgatta. Próbáltam eltolni csípőből, de ő lökött egyet rajtam és mégjobban a falhoz préselődtem. – Tegyél le Matt... Matt! – kiáltottam rá, mire észbe kapott. Megállt és lassan leengedett a földre, de nem távolodott el, csak lehunyt szemmel lihegett. Keze a csípőmön pihent, én meg még mindig közé, és a fal közé voltam szorulva. Mikor kinyitotta a szemét, és rám nézett felhúzta a szája szélét egy félmosolyra, ami inkább volt vigyor, mint aki elégedett. Nem bírtam tovább. Egy pofon csattant az arcán, amivel elértem, hogy hátráljon egy lépést, és legyen köztünk kis távolság, majd mielőtt bármit is mondhatott volna elsiettem az ajtómhoz. A maradék út megtétele alatt elővettem a kulcsot, hogy ne kelljen keresgélnem és végig arra figyeltem, hogy hallok-e a hátam mögülről zajt, hogy utánam jön-e, de nem jött. Becsuktam magam mögött az ajtót és csak ekkor mertem újra levegőt venni. Mi a fene volt ez?