Scarlet Fox - A skarlát róka

III. (7. fejezet)

- Nézze Kate. Szépen kiszedte az emberünkből a fegyverkereskedelemre vonatkozó vallomást, de úgy tűnik a maga ügyét nem hajlandó beismerni. És azt amit odabent művelt, muszáj megtorolnom valahogy. Fel kell függesztenem. Sajnálom. – nem is igazán hallottam amit mond, csak a történtek játszódtak le a fejemben. - Uram. Nincs tetoválása. - Tessék? – értetlenül nézett rám. - Az elrablómon volt egy sötét vörös tetoválás. Absztrakt vonalakból állt, és egy róka rajzolódott ki belőle. A szíve fölött. Konlow-nak nincsen. - Olvastam a vallomását és nem tett említést semmilyen tetoválásról. - Tudom, ma reggel jutott eszembe és gondoltam itt majd kiegészítem. – a körmeim vizsgálgattam. - Nem lehet, hogy nem is volt tetoválása, csak rosszul látta, vagy... - Tessék? – szakítottam félbe, és egyre hangosabban beszéltem. – Ezt nem hiszem el. Persze, hogy volt tetoválása, minden egyes pillanatra, minden egyes másodpercre tisztán emlékszem. Hogy mi történ, hogy mit tett velem Kon... Vagyis ezek szerint valaki más. – halkítottam le a hangom. – Ha nem Konlow rabolt el és igazat mondott, hogy leütötték, akkor talán tényleg egy korrupt zsarut keresünk, aki eladta neki a fegyvereket és mikor Daniel rájött, megölte... - Hé! Nem bocsátkozhatunk feltételezésekbe! És korrupt zsaruk? Ugyan már! Ezért nem akartam, hogy bejöjjön. Megmásítja a nyomozást, mert fél. Konlow rácsmögött lesz. Akár maga miatt, akár a fegyverek miatt! És nincs semmilyen másik fickó, csak ő. Most pedig menjen haza. – utasított. Mintha direkt nem akarná látni a nagyobb képet. - Ezt nem mondhatja komolyan. És a tetoválás? - Amit odaképzelt? - Nem képzeltem. – szűrtem a fogaim között. - Rendben, akkor rajzolja, vagy rajzoltassa le, és ha megtaláljuk a tulajdonosát a rendszerben akkor majd beszélünk, addig meg viszlát! Kirobbantam a rendőrfőnök irodájából és becsaptam az ajtót, az sem érdekelt, ha mindenki engem néz. Levágódtam Peter üres székébe és már tárcsáztam is Stacy-t. Miközben kicsöngött a jegyzettömbre rajzolgatni kezdtem a tetkót. Szerencsére mindig is szerettem rajzolni és nem is voltam olyan rossz benne. Közben kétszer újrahívtam a barátnőm aki nem vette fel, végül mikor harmadszorra is sípolt úgy döntöttem hagyok üzenetet. Úgyis megkapja. - Szia Stacy itt Kit-Kat. Jól vagyok tudom, hogy kerestél, de most én nem érlek el téged, ha megkapod ezt hívj vissza a mobilomon. Valami nagyon nem oké. Konlow-nak nincs tetoválása. Majd mindet elmesélek, ha felhívsz. Letettem és befejeztem a tetoválást, majd fölé firkantottam, hogy skarlátvörös. A gépen rögtön lefuttattam egy keresést, hátha van eredmény, írtam is Peternek a rajz mellé egy üzenetet, hogy ha találna valamit a rendszer, akkor azonnal szóljon, majd a kabátom felkapva elindultam ki az épületből. Nem bírtam tovább ott maradni. Inkább az egyetlen biztonságos helyre mentem. - Cat? – nyitott nekem ajtót Matt. – Hát te? - Nem Konlow volt. - Mi? – nem is törődtem azzal mit kérdez, csak bementem mellette a lakásban és mondtam ami eszembe jutott. - Ha nem ő volt, akkor az is lehet, hogy igazat mondott a rendőrről is. Ha Daniel rájött, melyik rendőr a segítője, akkor lehet, hogy az megölte és ez volt benne az elvitt dokumentumokban. - járkáltam fel-alá a nappaliban - Én pedig arra kellettem, hogy megtudja mennyit tudunk róla... Egy rendőr rabolt el... - Cat... - Te ezt el tudod képzelni? – fordultam felé, mire minden előzetes figyelmeztetés nélkül arcomat a kezébe fogta, és megcsókolt. Visszacsókoltam. Jól esett a törődés, a biztonság és az, hogy elfelejtette velem az elmúlt napokat. - Nyugodj meg cica. Inkább kicsit tereld el a figyelmed. – suttogta rekedtesen, mire bólogattam és lábujjhegyre álltam, hogy újra megcsókolhassam. A konyhapult volt a legközelebb, így majdnem szó szerint felemelt és átsétált velem a pultig, majd felültetett rá. Összeszorítottam a szemem és egyre mohóbban próbáltam elveszni a csókban, mire felmordult és egy gyors mozdulattal már le is vette a pólóm. Én is felhúztam az övét, majd egy pillanatra szakadt el az ajkunk csak, míg átbújtattam a fején és máris lecsaptam rá újra. Magához húzott annyira, hogy le is csúsztam a pultról, de hozzá voltam préselődve. Lassan a nyakam kezdte el csókolgatni, míg az én kezem bejárta a hátát, majd megharapta a fülemet. - Mondtam, hogy ott nem volt vége. – suttogta a fülembe és kellett egy perc, mire a szavak értelmet nyertek, ő meg csak csókolt tovább, sőt néhány helyen csók helyett már harapdálta a bőrömet. - Mit mondtál? – suttogtam, ahogy kezdett összeállni a kép. Ellöktem magamtól és ahogy egy picit eltávolodott, úgy láthattam a szíve fölött skarlát vonalakból összeálló róka alakú tetoválást. - Te ölted meg... - képedtem el és elkezdtem ütni aholt értem, mire megfogta a kezeimet és testével még mindig a pultnak szegezett. - Ahhoz képest milyen okos vagy, elég sok időbe telt míg rájöttél. – nevetett, és újabb csókot adott a nyakamra. - Innen csak akkor mész el élve, ha megölsz. - kiáltottam reszkető hangon. - Még ott van benned a tűz. Ez tetszik. – mostmár ráismertem a hanglejtésére is a torzító nélkül. Tudnom kellett volna. És én bíztam benne. Száját az enyémre nyomta, mire ráharaptam és nem is engedtem el. Éreztem a vérét, majd ahogy kirántja a fogaim közül ajkát. Rám mosolygott, és fehér fogsora most vörösben ázott, de ez lehetőséget adott, hogy felhúzzam a térdem, hátha jól eltalálom. A jól túlzás, de így is lazult a szorítása a kezemen és ki tudtam szabadítani őket. Behúztam neki egyet, így mozogni is tudtam már és rögtön a késtartó felé mentem. Kivettem a legnagyobb kést és felmértem a terepet. Ha ki akarok jutni, el kell futnom mellette, különben csapdába esem a konyhában. Nekilódultam amennyire a fájós bokám bírta, így a nagyobb lendület miatt hátha nem kap el. A vérző orrával foglalkozott a sikeres találatom miatt, de figyelmes lett a mozgásomra és ahogy futottam el a derekamat elkapta és vissza akart rántani. Sikerült is volna neki, ha nincs nálam a kés, amivel belevágtam a kezébe. Elengedett, így bukdácsolva eljutottam az ajtóig, de zárva volt, ő meg már jött is felém. - Te aztán nem adod könnyen magad. Tudod Dan-re emlékeztetsz. Ő sem volt egyszerű eset, de meg kellett halnia, hogy ne fecsegje ki a titkom, mint te. És legalább így átvehetem Konlow helyét. Higgy nekem, az rengeteg pénzt jelent. - Beteg állat. -kiabáltam és befutottam a szobába, majd bevágtam az ajtót, de nem volt rajta zár, sem a közelben olyan bútor amit odatolhatnék. Az ablak lett volna kiút, de a negyedikről nem kellemes leérkezni. Betámasztottam én magam az ajtót és vártam. Kopogás, majd dörömbölés és elkezdett vállal nekijönni az ajtónak. - Ha most klisés akarnék lenni – hallottam ahogy liheg a próbálkozástól és meg már alig bírtam tartani az erősödő lökések miatt az ajtót -, akkor azt mondanám, hogy "Here is Jhonny!". – idézett a Ragyogásból, majd olyan erővel jött az ajtónak, hogy hátraestem. A kés tőlem fél méterre jobbra ért földet. Gyorsan érte kúsztam, de ráfogott a lábamra, majd a hátamra fordított, hiába próbáltam rugdosni, rám vetette magát. Lefogta a két kezem és rám nehezedett. - Annyira könnyű volt átverni mindenkit. A nyakláncos dolgot még be is terveztem. – büszkélkedett, miközben a fülembe suttogott – Senki sem hiszi el, hogy nem ez övé. Konlowot is könnyű volt becserkészni. Az egyedüli váratlan dolog a tetoválás volt. Kicsit izgultam is miatta, de mikor láttam, hogy elfelejtetted megemlíteni a vallomásodban, lemondtam az időpontom, hogy alakíthassam. Mit gondolsz cica, nem lett volna egyszerűbb mikor az őrsön kérdeztelek a fejleményekről, válaszolni? Megelőzhetted volna az elrablásod. Bár egy ilyen csinos kis játékszer mindig jól jön. Annyira nem is bánom. – nyalta meg az arcom. Azt hittem rosszul leszek, meg akart csókolni, láttam a mohó szemében, ahogy közeledett, mire a szemébe köptem. El is engedte a bal kezemet, hogy letörölje a nyálam, mire a kér után nyúltam a jobb kezem felé, és mikor elértem két kézzel próbáltam beleszúrni, mire ő ráfogott a kezeimre. Teljesen rám nehezedet, igazából rajtam feküdt, és a kést próbálta visszatartani, míg én belé szúrni. Nagyon közel voltunk egymáshoz, és elég nehéz volt. A medencecsontom fájt már a súlyától, levegőt is nehezebben kaptam. Nem volt valami kellemes póz, főleg így, hogy a vállammal a kés felé voltam fordulva. Fogalmam sem volt mi lesz. A kés is meg-meg remegett a kezemben. Nem biztos, hogy ha adok bele még több erőt, akkor őt találom el. Lehet, hogy magamat. A szabad kezével hirtelen ráfogott a nyakamra. Éreztem, ahogy minden erő megy ki belőlem és kapálózok. Többet nem leszek a foglya. Nagyon közel voltunk egymáshoz és meg-meg remegett a kés. Nem biztos, hogy ha adok bele még több erőt, akkor őt találom el. Lehet, hogy magamat. A szabad kezével ráfogott a nyakamra. Éreztem, ahogy minden erő megy ki belőlem, és kapálózok. Többet nem leszek a foglya. Összeszedtem minden erőm, és löktem egyet a késem. A szeme elkerekedett. Nem tudott olyan gyorsan reagálni, mert már azt hitte nincs erőm. Annyi adrenalin volt bennem, hogy kellett egy kis idő, míg megéreztem a fájdalmat, és felnyögtem. Láttam az arcán a meglepettséget, és elengedtem a kést, de ahelyett, hogy mégegyszer belém döfte volna kihúzta a kést az oldalamból, és az ágy alá csúsztatta. - Nyertél – suttogtam -, de engem sosem kapsz meg. – nyugodtnak éreztem magam. Ezzel a lépéssel vége volt mindennek, ami borzasztó, de ugyanakkor a fájdalomnak is. A fizikai fájdalom amúgy sem olyan szörnyű, mint ami az én lelkemben volt. Fuldokoltam és most újra kapok levegőt. Matt szánalommal nézett le rám. Nem mondott semmit. Felült rajtam. Láttam ahogy a véres kezére pillant, majd a sebemre. Odaszorítottam a kezem a szúrásra, de nem reménykedtem sokmindenben, aztán meghallottam egy rendőrautó szirénáját és nevetni kezdtem. Jóízűen nevettem - Mit nevetsz? - nézett rám gyanakvóan, és megragadta az arcom. – Mit nevetsz? – kiáltotta. - Vége. – néztem rá mosolyogva. És mint valami győzelmi zenét, élvezem a lassan fülsüketítő szirénát. - Ezt hogy érted? - Peter megtalálta a tetoválásod rajzát. Véged. Nem úsztad meg. – suttogtam, ahogy egyre tompább lett minden. Lassan éreztem, ahogy vibrál minden, és tudtam, hogy a vérveszteségtől el fogok ájulni, majd meghalok. Olyan volt, mintha altatót kaptam volna, lassan elsötétedett a világ. Mindig mondták, hogy lepörög a szemünk előtt az életünk a halálunkkor. Remélem az enyém nem, és inkább aludhatok nyugodtan. A hangok eltompultak, mintha kiabálás is lett volna távolról, de végül a fülemben lüktető vért hallottam csak és az utolsó amit láttam abban a pillanatban, az a döbbenet, harag és csalódottság Matt szemeiben ahogy ide-oda néz. Felbecsülhetetlen érzés volt. Végre nyugodt lehetek. Elkaptam Daniel. Elkaptam. Vége. Gondoltam és pislogtam egyet. Mire kinyitottam a szemem minden homályos volt és mintha a vállam rángatnák. A zúgáson áttört egy halk tompa kiáltás is "Cat!", de aztán elnyelt a sötét.