Scarlet Fox - A skarlát róka

II. (5. fejezet)

Mozdulatlan voltam és reménykedtem, hogy nem tűnik fel neki a tervem. Becsukódott az ajtó és megnyikordult a szék mellettem. Kényszerítettem magam, hogy lassan vegyek levegőt és ne tűnjek idegesnek, majd nyeltem egy nagyot. - Remélem nem hitted, hogy itt hagylak. Csak egy kis meglepetéssel készültem. Még mindig nem hiszem el amit mondasz a bizonyítékokkal kapcsolatban, így drasztikusabb eszközökhöz kell fordulnom. – felállt a székről, majd rám nehezedett. Kezdett egy menekülési terv megfogalmazódni a fejemben, de gyorsan kell cselekednem. – Ez, egy igazi kés. – érintett az arcomhoz egy hideg fémet – De szívesen érzékeltetem ha nem hiszel nekem, bár javaslom, hogy higgy. Most pedig beszélj csak. – a tárgyat végighúzta az arccsontomtól az államig, majd elvette. Nem hittem, hogy trükk, mégsem mondtam semmit. - Nem tudom, hogy mit szeretnél, mit mondjak. – kezdtem el fészkelődni, így hátha nem olyan feltűnő, hogy a kezem is mozog. Kész. Kibontottam a csomót. Van kb 5 másodpercem, hogy átgondoljam most mi legyen, mert hamar észre fogja venni. Rajtam ül, egy késsel. Egy esélyem van, ha sikerül meglepetésből úgy megütnöm, hogy lefagy. Akkor letépem a kendőt, és onnan nyert ügyem van. Ökölbe szorítottam a kezem, és amilyen erővel csak tudtam ütöttem egyet, favágó mozdulattal. A nyakát találhattam el oldalról, így elvesztette az egyensúlyát éreztem, hogy az ágyra dől, én meg megragadtam az alkalmat, hogy leszedjem a fejemről a szemfedőt, de nem sikerült. Annyira erősen megbogozta, hogy csak egy picit sikerült felcsúsztatnom úgy mint legutóbb és elég is volt egy másodpercnyi blokkra. Félmeztelen volt, ráadásul nem semmi izomzattal. Nem néztem volna ki Konlow-ból. Vagyis ilyesminek képzeltem, mikor anno találkoztunk, de azt gondoltam azóta elhagyta magát. De ami ennél is szembetűnőbb, volt egy tetoválása. A szíve fölött. Egy skarlát vörös vonalakból, és fekete formákból álló alakzat. Próbáltam memorizálni, hogy majd lerajzolhassam, és csak pár másodperc után láttam meg a vonalak mögött megbújó rókát. Egy rókát ábrázolt a tetoválás. Mire feleszméltem és meg is jegyeztem a kinézetét, már Konlow is észbe kapott. Az egyensúlyát visszahelyezte rám, és a kést a nyakamhoz nyomta. - Engedd el a szemfedőd, és emeld fel a kezed! – utasított. Nem piszkáltam tovább az anyagot, de nem is engedelmeskedtem neki, hogy felemelem a kezem. Lassan le is engedtem őket a számhoz, hogyha megütne, akkor tompítsa legalább, de nem ütött. – Azt hitted okos vagy. Nem vitatom a kreativitásod, de ostoba ötlet volt kiállni ellenem, mikor rajtad ülök és még látni sem látsz. – miközben beszélt lassan egyre feljebb emeltem az állam, hogy hátha megláthatom az arcát. – Még egy centivel feljebb emeled az állad, és soha többé nem fogsz látni. – megdermedtem és egyre nagyobb gombóc volt a torkomban. Annyira dühös voltam. Egy ilyen kiszolgáltatott szituációban és az ember semmit sem tehet, mert minden kísérletét megakadályozzák. Újra a mellkasára tévedt a szemem, majd eszembe ötlött, hogy miért jöhetett vissza félmeztelenül és inkább lehunytam. Ez volt az a pont, ahol úgy éreztem feladom. A másik kezével összefogta a két csuklómat és az ágy fejtámlájánál lévő vashoz fogta újra. – Ha megmozdulsz, többet nem hagylak életben. Legyen ez emlékeztető. – nem értettem miről beszél, majd belém hasított a fájdalom. Baloldalt a kulcscsontom alatt megvágott. Az ajkamba haraptam, de nem mondtam semmit, csak felnyögtem. A kést otthagyta a mellkasomon, majd felágaskodott, hogy a kezem visszakösse. Kinéztem volna belőle, hogy hozzám is nyomja magát, de nem tette szerencsére. – És most cicus ajánlom, hogy eredjen meg a nyelved, mert a következő vágás nyomot hagy egy életere. Bár ha szökni próbálsz az az élet úgyis nagyon rövid lesz. Van bármi jogerőre emelhető bizonyítékotok ellenem? – miközben faggatott, a kendőmet visszaigazította, hogy ne lássak, majd a sebemnél karcolt kis köröket a kés hegyével a bőrömbe. - Még nincs. - És lesz? - Azt nem tudom, hisz egy pszichopatával vagyok összezárva épp. – emeltem egyre feljebb a hangom, mire ő felnevetett. - Vigyázz cica, még a végén kezdem elkezdem elhinni, hogy utálsz. És milyen egyéb nyomotok van? Nem hiszem el, hogy semmi. - Tényleg semmi. A helyszínen nem voltam nyomok, kamera sem. Daniel cuccait pedig elvitted. Nem tudjuk milyen felvételt vitt haza és nem is biztos, hogy lenyomozható. - Úgy látom ennél többet nem szedek ki belőled. - Mert ez az igazság! – jelentettem ki. - Na persze, de akkor most, hogy a munkát befejeztem jöhet a szórakozás. – ettől féltem. Fészkelődni kezdtem a hideg kés hatására, ami a combomtól indult el fölfele megint. - Nehogy hozzám merj érni, te mocskos, undorító féreg. – kiabáltam. - Még...- suttogta a fülembe kéjesen. - Elég volt! Megkaptad, amit akartál. Hagyj... - És hagyjam ki a desszertet? Hisz az a legjobb. – nevetett a rohadék. - Hánynom kell tőled. Hogy lehet valaki egy ilyen rideg, számító pszichopata gyilkos? Amiket az emberekkel teszel... Szüleid biztos büszkék. - Ó de mennyire. Lehet, hogy üdvözölheted őket majd a közel jövőben. – és alig hogy befejezte a száját az enyémre szorította. Mindent megpróbáltam. Rángattam a kezem és próbáltam ledobni magamról, de nem sikerült. Azt hittem rosszul leszek. Sírni kezdtem. - Ennyit erről az erős nőről – gúnyolt. -, aki csendben tűrte a vágást és egy csóktól sírva fakad. – leköptem. Tudom, hogy közel volt az arca az enyémhez, mert a csók után nem távolodott el, így reméltem, hogy eltaláltam. Megpofozott. – Ha így akarod akkor játszunk mocskosan. – becsúsztatta a ruhám alá a kést, és ahol már így is volt a vágás, ott még tovább vágta, a köldökömig, majd onnan fel egészen a ruha tetejéig. - Ne... - igazából már könyörögtem. Ilyen helyzetben mi mást lehet tenni? - Erre gondolhattál volna előbb is. De most már késő. És csak hogy tudd. – közelebb hajolt. – Ezt élvezni fogom. - Ne, ne. Kérl... - ráfogott a nyakamra a másik kezével és a kést meg az ágy melletti komódra dobta, hallottam a csattanást. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz. Azért lettem nyomozó, hogy a rossz embereknek a szemébe nézhessek, majd elmondhassam, hogy milyen borzasztó dolgot tettek, mennyi kárt okoztak másoknak úgy, hogy tudatában voltak ennek és én vagyok az aki megállítja őket. Erre most én esem áldozatul és ki az aki engem megment? Már lemondtam mindenről. Éreztem, ahogy lassan széthajtja a ruhát. Direkt csinálta lassan, így még rosszabb volt. Volt rajtam fehérnemű, mégis meztelennek éreztem magam. Adott a melltartóm széle fölé egy puszit, majd az arcomhoz hajolt, mire éreztem, hogy a zsebében megrezzen valami, valószínűleg egy mobil. Felnevetett. Éreztem, ahogy próbálja elővenni a telefont és megnézi miért kereshették. - Sajnálom, de most mennem kell. De ígérem folytatjuk. Bármi lesz, jól jegyezd meg, ennek itt nincs vége, befogom fejezni amit elkezdtem és lehet, hogy bele is egyezel majd. – eltűnt rólam a súly, majd becsukódott az ajtó. Lassan, remegve kifújtam a már régóta benttartott levegőt és nem mertem megmozdulni se, nehogy visszajöjjön. Nem tudom mennyi idő telt el, talán öt perc vagy tíz, de nem jött vissza, majd hangokat hallottam. Egyre hangosabb, és furcsább zajokat, kiabálást. - Catherine... Catherine! – hallottam ki a nevemet az ajtón beszűrődő zajok közül. Ezer közül is felismerném. - Matt! – kiálltottam, ahogy csak bírtam. – Matt itt vagyok. - Cat! – vágódott ki az ajtó. – Te jó ég. – csak ennyit bírt kinyögni, de már jött is, hogy kiszabadítson. El sem jutott az agyamig, hogy vége. Elengedett a kezemet szorító anyag, majd lekerült a szemfedő és Matt állt az ágy mellet. Könnyes szemekkel borultam a nyakába. Lerántottam magam mellé az ágyra és csak szorítottam. – Cat, mi történt? Bántott? Láttam a vágást, nagyon mély? El kéne látni. - Meg kell találnunk! – szipogtam. – El kell fogni azt a rohadékot. - Megvan. -jelentette ki teljes nyugalommal. - Tessék? – néztem a fiúra összevont szemöldökkel. És képtelen voltam értelmet találni a szavakban. - Kint van az előszobába megkötözve, míg ide nem érnek a többiek. - Többiek? Miért, ők nem veled voltak? Mi? - Én a mai napot a te kereséseddel töltöttem és mikor Peter rátalált erre a címre, szólt, de én közelebb voltam, és nem várhattam meg őket. Majd mikor megláttam az ajtónál azt a szemetet rögtön mozgásképtelenné tettem. – csüngtem minden szaván, csodálkoztam, hogy nem lőtte le ott helyben. Majd meghallottam Peter hangját és a többiekét is utána. Ő is berontott a szobába, de el is fordult, mikor látta, hogy szét van vágva a ruhám. El is felejtettem, hisz Matt nem zavartatta magát. - Látnom kell. – jelentettem ki teljes magabiztossággal. - Én ezt nem tartom jó ötletnek. - Matt... - néztem rá szúrósan. - Kivételesen egyetértek vele. – csatlakozott a másik srác is. - Ti ezt nem értitek – kezdett el remegni az ajkam -, látnom kell! – sűrűn pislogtam, hogy visszatartsam az újabb könnyáradatot és fölálltam, majd vissza is estem a bokám miatt. - Ez így nem lesz jó. – ráncolta a szemöldökét Matt és fölkapott. - Mit csinálsz? – kiáltottam fel, és kapaszkodtam a nyakába. - A mentőautóig el kell menj valahogy. – némán bólintottam és most Peter rosszalló arckifejezése sem érdekelt. Összehúztam magamon a ruha darabjait és alig vártam, hogy kiérjünk az előtérbe. És ott volt. Ugyan azt a sötét nadrágot viselte, csak most volt rajta póló. Már távolról láttam, hogy vitatkozik a rendőrökkel. - ... de nem én voltam. Nem tennék ilyet. Majd a hölgy megmondja. – fordult felém mikor meglátott. – Hisz én ismerlek. Az őrsről. Te vezettél körbe. – mosolygott rám. A hangátalakító pedig ott lógott a nyakában. Még a gyűrű is ott volt a kütyü alatt egy láncon. - Hogy merészeled ezek után? Hogy?! – őszinte meglepetés volt az arcán és szemében, de szerintem inkább attól a ténytő, hogy tudom magam türtőztetni, és nem lövöm szét ebben a szent percben a golyóit. Erre közeledni próbált. - Nehogy hozzám érj! – kiáltottam fel. – Undorító. Menjünk Matt, kérlek. – hisztiztem. A mentőautóban kaptam sokktakarót, meg ellátták a lábamat. Nem bírtam idegekkel ezt az egészet. A rendőrök faggatta, de fogalmam sincs mit mondtam el. Én magam sem tudom. Mi a fene történt az elmúlt két hétben, de főleg az elmúlt három napban? Úgy éreztem szétszakadok milliónyi kis darabra és megsemmisülök. Végül be is altatóztam magam és nem csodálkoztam volna ha a pszichiátrián ébredek.