Scarlet Fox - A skarlát róka

II. (3. fejezet)

Szépen ellátta a lábamat és a kötözésen kívül le is jegelte. Nem értem. Miért tesz egy gyilkos ilyet? Még mindig éreztem a szívdobogásom, pedig már vagy egy óra eltelt a tetős incidens óta, ha nem több. A kezem kezdett zsibbadni ettől a fura pozíciótól, hogy újra felkötötte a fejem fölé. Arról nem is beszélve, hogy a szememet fedő cucctól viszket az arcom. Erre, ahogy a karommal próbáltam megdörzsölni a kendő megmozdult. Nagyon erősen a fejemre volt kötve, de egy vékony csíkban már láttam a fényt alól. Nagyon nehezen csúszott fel a kendő. Alig mozdult és tíz perc után is csak annyi rés volt, hogy épphogy láttam valamit. És ekkor ajtócsukódás. Az a legjobb, ha úgy teszek mintha aludnék. - Tudom, hogy nem alszol. – erről ennyit. Mérgesen fújtam egyet. Majd a résen keresztül figyelni kezdtem, hátha látok valami fontosat, de nagyon sötét volt, biztos besötétített. Amúgy meg pont övmagasságban láttam pár dolgot. Egy sötét farmer viselt és rajta sötét póló. Ennyi volt, amit meg tudtam róla állapítani. A szoba pedig egy hotel lakosztályának tűnt. Egy nagy baldachinos ágyban feküdtem mellyel szemben volt az ajtó és viszonylag nagy szoba volt. Még néhány szekrény, asztal körvonalát ki tudtam venni, de semmi fontosat. - Mi lenne, ha játszanánk? – közelebb jött. – Felteszek egy kérdést amire ha szépen válaszolsz, akkor te is kérdezhetsz és én is válaszolok. De ha nem válaszolsz.... Nos, inkább ne próbáljuk ki. – a fenyegetést már magam mellőlről hallottam, és a szívem felgyorsult ahogy az az elektronikus hang közeledett. – Kezdjük valami egyszerűvel. Mi a teljes neved? - Catharine Davys. – rengeteget gondolkoztam mielőtt kimondtam e szavakat, hogy menjek e bele a játékába, de ennél rosszabb úgy sem lehet. Legalábbis remélem. – Ki az ellátód a fegyverek terén? - Látom te az a közepébe vágós fajta vagy. Legyen. A rendőrség. – elképedtem. Ezt találta Daniel. Ezért ölte meg. - Te szemét állat! – kiáltottam. - Nocsak, ennek a cicának vannak karmai. Szívesen eljátszadoznék vele. – még a hangtorzítón is kivehető volt az undoríró hanglejtése. - Megölted a csapatom egyik legjobb tagját, biztos kiderítette a titkodat és le akart csukatni, te pedig megölted! – olyan hangosan kiabáltam ahogy csak tudtam. Végre kiadhattam azt a sok gyűlöletet és haragot, ami felgyülemlett bennem. De persze közel sem az összeset, mert ha nem öl meg és egyszer kiszabadulok, akkor leverem rajta az összes könnycseppet, amit ejtettem Daniel-ért. Annyira mérges voltam, hogy még a kezemet is rángattam, hátha kiszabadulok, de sajnos nem. - Nyugi cica. – éreztem a kezét az arcomon, ahogy végig simít rajta, mire reflex szerűen megharaptam. Próbáltam az összes erőmet belevinni a harapása, de a kiáltása után kaptam egy hatalmas pofont és így elengedtem. Éreztem a sós vér ízét a számban. Remélem, hogy az övé volt. Már számítottam a káromkodására, ami elégedettséggel töltött volna el, de meghallottam, ahogy nevet. Éreztem ahogy kezét becsúsztatja a fejem mögé és rámarkol a hajamra. Felszisszentem. - Meg sem fordul a kis okos fejecskédben, hogy talán Dan volt a rendőrségi ember volt? Csak aztán több pénzt akart és fenyegetőzni kezdett a bizonyítékokkal. Így muszáj volt intézkedni. – nem. Az nem lehet. Kezdtem el kétségbe esni. Ennyire nem ismerhettem félre. - Nem. – jelentettem ki, majd megköszörültem a torkom, hogy ne hallja a hangom remegését. – Daniel sosem tenne ilyet. Ismertem. Ismerem az embereim. – lassan könny gyűlt a szemembe, és abban reménykedtem, hogy az anyag majd felszívja. - Ne legyél te ebben olyan biztos. – a hang közelről jött, a fülem mellől. Kirázott a hideg a tudattól, hogy ennyire közel van, de ekkor a kicsi résen keresztül megláttam egy nyakláncot. Pontosabban egy láncot, amin egy gyűrű lógott. Próbáltam minden részletét megfigyelni, de ide-oda himbálózót, és hamar felegyenesedett. - Te kérdeztél legutóbb, hogy nem gondoltam e Daniel korruptságára. Most én jövök. – jelentettem ki határozottan és vártam a reakcióját. - Költői kérdésnek szántam, de legyen. – hallottam, ahogy mosolyog. Élvezte, hogy közel van a lebukáshoz, mert azt hiszi nem kapom el, de téved. El fogja szólni magát. - Honnan van a gyűrűd? – öntelt vigyor ült ki az arcomra a kérdés után. Nem bírtam megállni. - Mi a...? – láttam, ahogy hátrál meglepetésében, majd észbe kapott, és gyorsan megigazította a szemfedőm. Hátul sokkal jobban ráhúzta a fejemre, így nem sok esélyem volt, hogy a jövőben újra sikerül felcsúsztatnom, de perpillanat megelégedtem a meglepettségével. Azt hittem szó nélkül elmegy, de pár perc után megszólalt. – A családom gyűrűje. Miattuk váltam azzá aki vagyok... - Egy gyilkossá. – jelentettem ki. Nem bírtam, hogy ne kössek bele. Jó, hogy nem várja el, hogy sajnáljam. - Nem, az... - felsóhajtott és hallottam, hogy leült valahova. – Mindegy, úgysem értenéd. Eddig sem próbáltad. Az elvesztésük után, én... - A te szüleid nem egy másik országban élnek? – valami szöget ütött a fejemben. Én rögtön feltételeztem, hogy az elrablóm Konlow, de mi van ha nem? Ha csak az egyik embere? Konlow egy negyven éves pasi volt, de az elrablóm inkább tűnik fiatalabbnak. Kételkedni kezdtem. - De, máshol élnek, csak úgy értettem, hogy miután szétváltunk. – a torzítón keresztül is éreztem a különbséget, mikor az előbb érzelmesen beszélt, most meg csak kijelent dolgokat. Egyre furább minden, és ez nagyon nem tetszik. Csak az a reményem maradt, hogy Peter és Matt megmentenek. Most, hogy eltűntem tuti engem keresnek, és nagyon remélem, hogy bárki is ez a rohadék a nyomára bukkannak. - Én jövök. Mi a legfőbb bizonyítékotok ellenem. – szinte már láttam magam előtt ahogy föl áll, és közelebb jön. - Éhes vagyok. – felnevetett. - Válszolj és kapsz enni. - Ha kapok enni válaszolok. – megint egy elektronikus nevetés és a háttérben volt valami furcsa zaj is. Mintha a fegyveremet húztam volna ki a fegyvertartóból. Fészkelődni kezdtem. - Cica, itt én hozom a szabályokat. Örülj, hogy alkut ajánlottam a kérdésekért, vagy hogy szándékomban áll megetetni és egyelőre életben hagyni. – ekkor éreztem meg egy kés hegyét a bőrömön. A bokámtól indult el a hideg fém. Lassan óvatosan kúszott feljebb, és feljebb. Az ajkaim elnyíltak, és mégjobban fészkelődni kezdtem. – Óvatosan nehogy még véletlenül megvágjalak. – suttogta, én meg megdermedtem. A kés már a térdem fölött járt, de még mindig a bőrömön. Ugyan az az estélyi volt rajtam még mindig, melynek az anyaga ott gyűrődött fel a kés pengéje előtt a combomnál. Csak följebb ne menjen a kés az anyaggal. Könyörögtem és eltűnt a hideg érzés a bőrömről. – Ne aggódj, most még nincs itt az ideje. – nevetett fel megint, én meg összeharaptam a remegő szám, majd megint megéreztem a kést a nyakamnál. A kulcscsontomnál csinált köröket ez az őrült, majd egyre feljebb vándorolt a nyakamon fel az arcomig és vissza. - Élvezed mi? – szakadt ki belőlem és próbáltam visszanyelni a könnyeim. - El sem tudod képzeli, na de ha nem szeretnéd, hogy összemocskoljam ezt a gyönyörű ágyneműt, akkor jobb ha megered a nyelved és elmondod amit tudni akarok. - Nem tudunk semmit. Nincs semmi bizonyítékunk. – keményítettem meg magam. Bár ez a kijelentés igaz volt, mikor én eljöttem, nem volt semmi bizonyíték, bár remélem ez mostanra változott. Az egyik számlaszám, ahova rendszeresen utalgat kisebb nagyobb összegeket egy kajmán-szigeteki offshore számlához vezet és annak a tulajdonosát próbálják lenyomozni. Remélem sikerült. - Őszintének tűnsz, de nem hiszek neked. Mutatok valamit. – lassan felemelte a bal szememről a kendőt, miközben a fejemet is tartotta ugyanazzal a kezével, így nem tudtam forgatni és jobbra nézni amerre ő állt. – A szemkendő hasznos. Mivel te nem látsz ezért kiélesedik az összes érzéked. A hallásod főleg, de minden. Látod itt ezt a kanalat? – tartott elém egy sima fém kanalat. – Figyelj. – lassú köröket húzott a kulcscsontom alatt. Sóhajtottam. Csak átvert. Nem is volt nála kés. Hát ez pazar. Legalább nem árultam el neki semmit. A szemfedőt visszaengedte, így úrja sötétségbe borultam. – Míg azt hitted hogy kés féltél, de nem eléggé hogy megtörj. De ha megmutatom, hogy egy igazi kés miféle fájdalmat tud okozni, akkor majd átértékeled. – mondta, majd egy ajtócsukódás után eltűnt. Remegés futott végig az egész testemen. Egy gyilkossal voltam összezárva, fegyver nélkül, kikötve egy kicseszett ágyhoz. A szemem el volt fedve, és még a lábamat sem tudtam mozgatni, a lüktető bokámról nem is beszélve. Azt hiszem kezdek kiakadni, és az nagyon nem jó. Ki kell szabadulnom. Próbáltam a bokámat mozgatni, ami nagyon fájt, de nem érdekelt. Megpróbáltam újra felcsúsztatni a kendőt, de nem nagyon akart mozdulni, így a bog keresésére fókuszáltam, ami a csuklóimat rögzítő anyagon lehet valahol, de semmi. Próbáltam feljebb fogni az anyagon és elértem az ágy keretét amihez lehettem rögzítve, és találtam egy keményebb részt. Megvan a bog. Próbáltam minél jobban kitapintani, de nem nagyon sikerült eloldoznom. Éreztem, ahogy le is tört az egyik körmöm, bár lehet, hogy sikerült meglazítanom. Ekkor hallottam egy ajtócsapódást kintről. Mindjárt megvan, az egyik hurkot ki is bontottam, már csak a másik kellett volna, de hallottam ahogy lenyomja a kilincset és kitárul az ajtó ezért megmerevedtem, hogy ne sejtsen semmit.