1. fejezet: A költözés

298 16 1
                                    

   -Hát, kicsim, itt is lennénk!- mondta Anya- Tudom, nem egy nagy ház, de kettőnknek pont megfelel!
   -Nem is tudom, Anya, ennek olyan. . . tudod, olyan kísértetház beütése van.- mondtam- Ez a ház mindig apára fog emlékeztetni. Nem azért költöztünk el, hogy a temetés után ne kísértsen minket az emléke?
 
    -Kisfiam, te is tudod, hogy édesapád jó ember volt, és bármit is csinálnánk, nem lehetne róla megfeledkezni.
   -Hát rendben, igazad van, inkább kezdjünk el cipekedni. Kérem, ide hozzák a dobozokat!- mondtam, de nem hagyott nyugodni valami.

   Ennek a háznak van a légkörében valami, ami meglehetősen furcsa. Olyan érzésem van, mintha valaki az ablakból figyelne, és amikor odanézek, akkor mindig eltűnik. Na, mindegy, biztosan csak hallucinálok.
  
    Fel is sétáltam a szobámba, még sosem volt saját szobám, mert a testvéremmel, Oliviával kellett mindig együtt lennem. Apa halála után Ő, miután már 19 éves volt, külföldre költözött a pasijával. De térjünk is vissza a tárgyra. Amikor megláttam, leesett az állam. Tipikusan az a szoba volt, amit a művészek előszeretettel szoktak lefesteni. Minden ki volt belőle pakolva, és gyönyörű volt látni, ahogy az ablakon át beszűrődő napsugarak fénye megcsillan a falakon, és a parkettán.

  Beléptem, becsuktam az ajtót, és akkor észrevettem valamit. Eddig nem láttam, mert háttal álltam neki, de egy másik ajtó is volt a bejárat mellett. Résnyire ki volt nyitva, de odabentre mégsem szűrődött be semmi fény. nagyon ijesztő volt, ezért lassan közelebb lépkedtem, és óvatosan kinyitottam. . .                                                                                     
   
    -Szia kicsim! - Anya hangjától akkorát ugrottam, hogy szerintem még Ő is megijedt.         
    -Jézusom, Anya! Légyszíves máskor ne lopózz így mögém. Na, mindegy. . . Inkább nézd, mit találtam. - mondtam, és kinyitottam az ajtót. De amit ott láttunk, attól elállt a lélegzetünk. . .             

   Úgy nézett ki mint egy szentély. A falakon képek, mindenféle keresztény dolgokról, és a fal melletti tárolón pedig keresztek. De egy valami szinte vonzotta a tekintetet. Tudni lehetett hogy ez a központja az egésznek. És érezni lehetett, hogy valamilyen energia áramlik belőle.                     

 Ez a tárgy, egy régi, rozsdás hajtű volt.
   
-Biztos. . .csak itt hagyta az előző tulaj. - mondtam, nem túl meggyőzően- Lehet hogy hívő volt, és itt szokott imádkozni! - Anyára néztem, és láttam rajta, hogy habár egyikőnk se mondja ki, mindketten tudjuk, hogy van valami baj ezzel a házzal.                                                                                 
-Gyere Jack, inkább nézzük meg mi van fent! - mondta, és elkezdtünk felfelé sétálni a lépcsőn.     
 
       A lépcső tetején megint nem az fogadott, amit vártunk. Igaz, nem volt benne semmi ijesztő, de azért meglepődtünk. Az ingatlanosokkal azt beszéltük meg, hogy a ház ki lesz pakolva. De a padláson viszont rengeteg doboz volt, méghozzá olyan állapotban, mintha évek óta nem járt volna itt senki sem.
 
     Ekkor azonban, becsapódott a lépcső alján található ajtó, és minden sötétbe borult. Anyával nagy nehezen lemásztunk, és kinyitottuk az ajtót. Amit a fényben láttunk, attól nagyon megijedtünk. . .                                                                                                                                                                                         
          A hajtű eltűnt. . . 

Az elátkozott házDove le storie prendono vita. Scoprilo ora