Az utolsó lélegzetvétel / #suga#jisoo#/

Remélem lesz még holnap

Cheol sz.:

Reggeli készítés után felmentem Jisoo szobájába és lassan keltegetni kezdtem. Ő hamar megreggelizett és felvette a vizsgálathoz szükséges öltözetet.
-Cheol, ha szabad megkérdeznem ma milyen vizsgálatokat kell megcsinálnod? - nézett rám mosolyogva.
-Nos, első sorba szükségünk van vérvételre, megnézzük a reflexeidet, és megnézzük az agyi működésed is. Ha ügyes vagy hamar vége és utána el is mehetsz ha van programod.
-Szuper, akkor kezdjünk is bele. - Jött utána a műszerekkel teli terembe és már fel is pattant a vizsgáló ágyra, amíg én előkészítettem a vizsgálathoz szükséges eszközöket.

Ahogy mondtam nem is tartott sokáig,  szerintem egy óra alatt végeztünk is, így Jisoot útjára engedtem és én is felkészültem a találkámra.

pár óra múlva...

Jó napot Dr. Kim, örülök a találkozásnak!-hajoltam meg az említett előtt. Hajol meg ő is majd a kijelölt helyre vezetett.
-Úgy hallottam van egy betege aki Kisagy sorvadásba szenved. - kezdte meg a beszélgetést. - Á, igen, Jisoo egy fiatal lány, abban reménykedtem hogy esetleg maga több tudást birtokol és ezeket netalántán meg is osztja velem. - kortyoltam bele a kávémba. - Nos, ha szabad bele pillantanák a kis hölgy leleteibe ha engedi. - nyújtotta a kezét mire én átadta a vizsgálat eredményeit.
Hosszas tanulmányozgatása után felnézett a lapokról és szólásra nyitott száját. - Amint látom a betegsége nem annyira előrehaladott mint gondoltam. Ám rossz hírrel is szolgálnom kell, a betegségről én se tudok többet mint maga, de elküldöm e-mailben a kutatások eredményét netalántán hátha segítséget nyújthat.
-Köszönöm szépen a kedvességét, a lány sokat jelent nekem és szeretném minden áron megmenteni.

A betegségen kívül sok más dologról is beszéltettünk és felajánlotta hogy szívesen segít nekem bármiben ha problémám akadna.

Hazafelé menet ismételten az járt az eszembe hogy mégis hogyan találhatnák megoldást Jisoo bajára.
Otthon bezárkóztam  a laboromba és napestig kutamat azt se tudom hány nap telhetett el, de nem is érdekelt.

Jisoo sz.:

Aggódom Cheol miatt már 4 napja nem láttam, bezárkózott a latorba és ki se dugta az orra hegyét sem, szerencsére az étel elfogyott amit az ajtaja előtt hagytam.

A héten elkezdtük a munkákat a BigHitbe. Így utam ma is oda vezet de csak ha készítettem reggelit Cheol nak.
Mindennel elkészülve léptem ki a Hotel ajtaján és kezdtem el utam a sutdióig. A városon végigsétálva nézegettem a szebbnél szebb kirakatokat. A sétáló utca végén volt egy hosszú zebra ahonnan már nem volt messze a bighit sem. 10 perc séta után az ajtóba felmutattam a beléptető kártyámat és kezdeték is vette az aznapi munka.

A fiúkkal nem találkoztam sokat, míg nekem a stúdióba kellet szenvednek, ők a próbateremben izzadtak.
A gondolatmenetemből a menedzser szakított ki.
-Jisoo, figyelsz te egyáltalán? - Kérdezte egy kicsit erélyesebben. - Ah, ne haragudjon, teljesen belemerültem a gondolataimba.
-Ajhs, te lány... lassan fellépés, próbálj meg idefigyelni. Na, de térjünk vissza a munkához. Ennél a résznél énekelj magasabban ennél pedig mélyebben, és egy kicsit több érzelem is mehet bele. - darálta le a hibáimat amiket mi kellet javítanom. Körülbelül 2 óra stúdió után mehettem még táncolni is.
De így legalább találkozhattam Yoongival is, nagyon közel kerültünk miután bevallott mindent, ha van egy kis szabadidőnk akkor azt mindig együtt töltjük.

-Yoongi!! - szaladtam felé és ahogy közelebb értem a hátára ugrottam, ő pedig röhögve pörgött velem együtt.
-Hé törpe, mi újság, milyen volt az éneklés? - rakott le óvatosan a földre.
-Az éneklés szuper volt, de egy icipicit kiakasztottam a menedzserünk. - röhögtem el magam.
-És mégis mivel akasztottad ki? - nézett rám bambán.
-Már 4 napja nem láttam Cheol, bezárkózott a laborjába és azóta nem jött ki, kezdek nagyon aggódni miatta, alig eszik valamit és semmit nem tudok róla. - zúdítottam rá a fiúra a mérhetetlen súlyú bánatom.
-Jisoo várj egy pillanatot és itt vagyok. - Ezzel a mondattal faképnél hagyott.

Yoongi sz.:

Megölöm Cheolt, látszik Jisoon hogy majd belehal az aggódásba ez meg még arra se méltatja hogy életjelet adjon magáról.
-Jisoo várj egy pillanatot és itt vagyok. - szakítottam félbe szegényt és  folyosóra siettem.
A telefonomon tárcsázni kezdtem Cheol számát és addig hívogattam amíg fel nem vette. Már harmadjára hívtam azt a barmot mire felvette.
-Tessék, ki keres? - Tette fel fáradtan a kérdést. Á szóval aludt.
-Yoongi vagyok. - válaszoltam komoran. - Yoongi mi a helyzet? Ugye nem Jisoo van már megint rosszul? - kérdezte aggódva. - De Jisoo van rosszul, tőled, te mégis mi a francot csinálsz 4 napja a nyamvadt laborodba? Szerencsétlen lány annyira aggódik miattad hogy belepusztul. - Vágtam a fejéhez mondandóm. - Oh, Jisoo. Abba bele se gondoltam hogy aggódik. Mond neki hogy sajnálom és hogy jól vagyok. - a hangjába bűnbánás hallatszott.
-De Cheol te mégis mit csinálsz a laborba? - furdalt a kíváncsiság. - Kutatok Jisoo betegsége után de eddig semmivel se vagyok előrébb, sajnálom, de semmit nem haladtam.
-Nemtudnék segíteni valamivel? Esetleg elvihetném Yora leleteit is neked, valahol még megvannak, lehet találsz valami hasznost is benne. - hajtott a vágy hogy segíthessek valamit Jisoo túléléseben.
-Yonngi te egy lángelme vagy, ha megvannak a leletek azonnal hozd hozzám, át szeretném nézni az összeset.De le is rakom a telefont hívj ha itt vagy.-majd bontotta a vonalat.

Én vissza mentem a táncterembe ahol Jisoo lehajtott fejjel üldögélt és le ültem mellé.
-Hé ne buslakodj, beszéltem Cheollal és az üzeni hogy jól van és hogy sajnálja hogy aggodalmat okozott. - fogtam meg a vállát.
-Te képes voltál felhívni Cheol miattam? Az eszem eldobom Min Yoongi! - ölelt át szorosan.

De minden jónak vége szakad egyszer, nekem és a szrácoknak indulnunk kellet hazza és az új album dalain dolgoznunk. Hosszas búcsuzkodás után otthagytuk Jisoot a koreográfosunkra.

Jisoo sz.:

Miután a fiúk elmentek mi bele is kezdtünk a munkába és össze álitottunk egy nem túl bonyolult de aranyos koreot.

Mikor elindultam a BigHitből még világos volt igy ugy gondoltam hogy taxi helyett inkább sétálok. A zebránál megálva vártam hogy a lámpa zöldre váltson és én folytathassam nyugodt utamat.
A tömeg megindult és velük eggyütt én is, de nem léptem még ötöt sem a testem hírzelen megmerevedett és arcal előre a betonnak zuhantam. Hiábba akartam tenni bármit is nem tudtam megmozdulni, tehetetlen voltam. Az emberek sikoltoztak melettem és mindenki csak annyit kérdezgetett hogy jól vagyok-e. A fejem zúgott és iszonyatosan fájt, de ezt nem is csodálom mert lassan én is észrevettdm a azemem elött csurgadozó piros löttyöt amit az keskeny patakot vett a peton fekete kövére. Majd a mentőautó hangos szírénázása csapta meg a fülem ezzel kizökkentve sokkos állapotomból. A szemeim le le csukodott, majd már fel sem nyíltak.