Piton lakosztálya

Piton lakosztálya: 3.Fejezet

Vacsora a Nagyteremben a kíváncsiskodó barátokkal, és az első kettesben eltöltött este :)

*~*~**~*~**~*~*

„Tényleg hülye vagyok, naiv, ostoba, félnótás, dilis, amit csak akarsz. Mert én barom elhittem akár egy pillanatra is, hogy új életet tudok kezdeni, akár még barátok is lehetünk azzal is, aki örökké csak arra törekedett, hogy a földbe döngöljön. Bravó, Malfoy, ma is sikerült!"

Az ajtó óriási hanggal csapódott be Potter mögött, Draco pedig percekig csak némán bámult a másik után. Egyre csak a griffendéles szavai visszahangoztak a fejében. „Barátok... Potter tényleg a barátom akar lenni?" – hitetlenkedett magában.

Lassan felemelte a pálcáját, újabb csésze teát varázsolt magának, észre sem véve, hogy még mindig a cseresznyéset, Potter kedvencét itta. „Barátok; vajon mit jelent Potternek ez a szó?" – töprengett magában. Nyilván nem ugyanazt, mint a mardekárosoknak, akik nem valószínű, hogy pénz, vagy bármilyen előny megszerzésének eshetősége nélkül, csak szeretetből, felebarátságból kockáztatnák az életüket valakiért. Ez alól csak egy kivétel volt, Piton, a keresztapja. Pitonról pedig újra visszatért gondolata az alapproblémájára, Potterre.

„A fene essen ebbe a félnótásba!" – gondolta magában. Nem hitte róla, hogy ilyen naiv, sőt hogy a másik ilyen sebezhető, hogy ilyen gyorsan felajánlaná a kezét, a barátságát, a társaságát. Draco még jól emlékezett arra a pillanatra elsőéves korukban, amikor a griffendéles nem volt hajlandó elfogadni a kezét, a fájdalomra, ami sokáig elkísérte, valahányszor ránézett a fekete hajúra.

Fél órával azelőtti beszélgetése a barátaival, arról hogy milyen gyorsan meghódítja majd a Hőst, már csak vágyálomnak tűnt. Valami egyszerű, de mégis Potternek tetsző ötlettel kellett előállnia, hogy kibékítse a másikat, és kicsalogassa a szobájából. Aztán eszébe jutott a megoldás, ami persze saját részéről nem kevés energiát igényel, de remélte a másik belátja végül, hogy barátaik összehozása egyszerűen még túl korai volna.

- Potter – kopogtatott be a háló ajtaján. – Bejöhetek? Vagy kijönnél?
Lassan kinyílt az ajtó, és megjelent a griffendéles, gyanakvó arccal méregetve őt.
- Mi az, Malfoy, még nem végeztél? Eszedbe jutott egy újabb sértés? Mert ha igen, az kissé lassabban ment a szokott tempódnál.

Draco úgy döntött, ezúttal nem veszi fel a kesztyűt, nem érdekli a másik sértése, inkább a saját ötletére koncentrált.
- Nem sértés jutott eszembe, viszont az ötletedet még mindig korainak találom. De igazad van, még mi sem jövünk ki egymással túl jól...
- Túl jól? Ez költői túlzás! – fortyant fel Potter. – Sehogy sem jövünk ki.
- De igen, reggeltől mostanáig meglehetősen sok idő eltelt egymás sértegetése nélkül. Mi lenne, ha megpróbálnánk ebbe az irányba elmozdulni, és inkább még beszélgetnénk ma este, itt a kandalló előtt? Perselusnak számtalan üveg jó bora van az irodában, elkortyolunk egyet, és folytatjuk az ismerkedést – javasolta Draco, egy szuszra kimondva ötletét.
- Csak mi ketten, iszogatva? – kérdezett vissza a griffendéles. Elgondolkodva mérlegelte magában mind az ötletet, mind a szőke szándékait. Majd bólintott. – Rendben, de én nem bírom jól az italt, tehát állapodjunk meg előre valamiben.
- Bármiben! – szólta el magát a mardekáros, kissé elkapkodva a választ örömében. Elszégyellte magát, ilyen hamar nem óhajtotta Potter tudomására hozni az érdeklődését. – Ööö, szóval mit szeretnél?
- Csak három pohár bor fejenként, egy-egy kérdéssel.

- Három kérdés összesen? – gondolkodtatta el a válasz Dracót. Nem igazán tetszett neki a számbeli korlátozás, de most jó képet kellett vágnia az egészhez, mert az, hogy a griffendéles egyáltalán szóba állt még vele, és nem óhajtott kiköltözni a lakosztályból nyomban, már az is kész csoda volt. – Rendben, három pohár bor és három kérdés. De nem könnyítetted te sem meg a dolgokat, Potter.
- Nem azért vagyok itt, emlékszel? A végrendeletben szó sem volt arról, hogy nekünk milyen viszonyban kell itt megférnünk – válaszolta Potter vállat vonva. – Jössz vacsorázni?
- Megyek – bólintott Draco, magában már a kérdéseit latolgatva. Kifelé menet még a másikra sandított, aztán megjegyezte. – Azt hiszem, ha most együtt megyünk enni, azzal végképp elképesztünk mindenkit.
- Tőlem megvárhatsz egy másik mardekárost a Nagyterem bejáratánál, én meg bemegyek egyedül is, de nem hiszem, hogy a mai nap után bármit is számítana még a dolog. Így is fognak pletykálni, meg úgy is. Különben is – tette hozzá vigyorogva –, ha nem ismertem volna Pitont, azt mondanám, hogy még élvezte is előre, hogy milyen botrányt fog kavarni az öröksége.
- Ha nem ismertem volna a keresztapámat, akkor meg lennék arról győződve, hogy ez a végakarat nem az ő ötlete, hanem Dumbledore-é volt – mondta ki a kételyeit Draco.
- Számít az még valamit? – kérdezte Potter. – Szóval, együtt vagy külön? – állt meg a Nagyterem ajtaja előtt.