Piton lakosztálya

Piton lakosztálya: 7.Fejezet

Mottó: "Át kell élni a legrosszabbat, hogy esélyed legyen a legjobbra."
Szokásosnál rövidebb fejezet, könny és egy szexjelenet van benne. Extra durva függővége lesz!!!

Még egyszer a figyelmeztetések:a fejezet tartalmaz egy szexjelenetet (ezért 18-as), sok könnyet, rövidebb a szokottnál és EXTRA DURVA függővége lett! (kritikákban ne sírjatok, hogy nem szóltam!)

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Hogy lehet, hogy akár egy fél pillanatra elhitte, hogy kell a másiknak? Hogy nem egyedül csak őt feszíti ez az állandó kín, hanem viszonzásra talál a legszebb érzés, ami valaha is lelkében, szívében megfogant? Miért taszította ki őt a karjaiból, amikor az felért ezer mennyországgal? Mi volt a baja vele, és miért űzött ilyen kegyetlen játékot, amikor végre őszinte volt, amikor mindenét odaadná, akár csak még egy csókjáért? Miért? Miért?

Draco Malfoy egész életében azt hallotta, hogy egy Malfoy sosem sír. Nem könnyezett, amikor megbélyegezték, nem sírt, amikor kis híján tűzhalált halt. Sosem sírt. Eddig...

Egy hete történt. Már egy hete, de Draco még most sem bírt megfelelő magyarázatot találni Potter viselkedésére. Állt a zuhany alatt, folyatta magára a hideg vizet, hátha ki tudja mosni fejéből éjszakai perverz álmait, hátha le tudja csillapítani Pottert kívánó testének árulkodó jelét. Egy hete minden este úgy bújt ágyba, hogy nem fog a másikról hiába álmodozni, hogy ha már képtelen magával bírni, akkor reggel az első dolga lesz rákérdezni a griffendélesnél, és addig faggatni, míg színt nem vall, de a buli óta szinte a fiú nyomát se látta.
Nem nézett rá a fekete hajú, nem beszélt hozzá, nem mutatta semmi jelét annak, hogy bármi is történt volna köztük. Draco meg... szinte megbénult, ha ránézett a másik elutasító arcára, szívébe hasított a fájdalom, ha Potter szó nélkül elfordult tőle.

Időnként eszébe jutottak a régi módszerei, de nem akart többé olyan lenni, mint amilyen hat évig volt, egy zaklató, öntelt, parádézó majom, aki azt képzelte, hogy mindenki figyelme kijárt neki. Lealacsonyodhatott volna a régi személyiségéhez, de érezte, hogy ezzel aztán Pottert végképp elriasztaná magától. Tehát várt, minden nap várt, egyre tehetetlenebbül, egyre kedvetlenebbül.

Persze a barátai kiszagolták, hogy valami nem stimmelt köztük, Blaise-nek elég volt huszonnégy óra, és máris faggatózni kezdett. Hasztalanul, mert Draco a világ minden kincséért sem árulta volna el, hogy csókolózott Potterrel, azt meg, hogy a griffendéles miért nem beszélt vele, őszintén ő maga sem értette. Miután aztán reggel sem találta csak a hűlt helyét a Hősnek, elhatározta, hogy mégis elmegy a mardekáros partira, amit szombat révén barátai szerveztek a Szükség Szobájába. Bármi jobb volt, mint az elmúlt heti programjai, hogy órákig várta a közös nappalijuk kanapéján, hátha felbukkan a zöldszemű.

- Reggelt, Draco! Na, hogy döntöttél? Jössz bulizni? – kérdezett rá Blaise a reggelinél.
- Megyek – bólintott a szőke.
- Klassz, végre együtt a csapat! – hangoskodott Pansy.
- Miért, mikor voltunk külön? – kérdezett vissza Draco.
- Egész héten, ugyanis valaki, aki egyébként a barátunk, minden este elzárkózott előlünk – felelte Blaise. – Nem ismerős a leírás?
- De – vont vállat a szőke fiú –, de ma ott leszek, oké? Akár értem is jöhettek – ajánlotta fel.
- Rendben, majd én lemegyek eléd. Potter is jön? – érdeklődött Theo Nott.
- Fogalmam sincs róla, hogy Potternek milyen tervei vannak ma estére, vagy bármelyik estére – válaszolta Draco hűvösen. – Ha megbocsátotok, megyek a gyengélkedőbe tanulni. Kilencre gyere, Theo – szólt vissza, és reggelijét otthagyva elsietett.
- Itt valami nagyon nem stimmel, épp ideje, hogy elkapjam Grangert egy kis csevejre – jelentette ki Blaise. – Pansy, Nott, tudjátok a dolgotokat: figyelemelterelés.