Grape[YoonGi F.F.](BEFEJEZETT)

2. Kim Nam Joon

1986. November 5. Péntek 9:45

Kim Nam Joon a következő. A második ezen a héten. Elődjéről semmit sem tud, hiszen senki sem beszélt róla. Csak egy egyszerű fiatal férfi, akinek ez a munka sokat jelent. Nagy keddvel kezd neki az útjának, hogy tíz órára már ott legyen. Nem is sejti mi vár rá odabent. Odaát....

1986. November 5. Péntek 10:00

Pontosan érkeztem. Pont ahogyan terveztem ezt az egészet. Bekopogok és pár perc múlva már ki is nyitják az ajtót. Egy tőlem alacsonyabb, szürke hajú és mélybarna szemű férfi áll előttem. Piros póló és fekete nadrág. Nem lehet több, mint huszonöt. Nem volt valami kedves se a kinézete, se a személyisége. De beengedett és bemutatkozott. Ahogyan én is. Min Yoon Gi.

1986. November 5. Péntek 15:58

Már öt órája itt vagyok és eddig mindent megtettem, amit kért. Nem sok dolog, csak segítenem kellett takarítani. Most meg arra kért, hogy várjam meg a nappaliban. Addig tanulmányoztam az épületet belülről. Régi stílusú, a bíbor, arany és fekete színek mindenhol. A bútorok nagyon szépek és teljesen elvarázsolnak. Hatalmas ablakok vannak, amik elegendő fényt adnak ennek a nagy résznek. A mennyezet hatalmas. Nagyon magasan van. Nem értem minek. Hiszen nincs is ilyen magas ember a világon. Bár tény, hogy jól néz ki.

- Elnézést, hogy megvárattalak. - jelenik meg az ajtóban - Csak mindent előakartam készíteni.

- Hol?

- Hát a pincében butus. - nevet fel - Isteni szőlőm van. Kérsz belőle?

- Hát.... Nem is tudom.

- Ugyan. Tőlem nem kapsz pénzt. Akkor ezzel hadd háláljam meg.

Sóhajtottam egyet majd bólintottam. Intett a kezével, én meg utána mentem. Miért a pincébe megyünk? Bor van lent? Vagy valami más? Lehet valami őrült, aki a pincében lakik valójában? Haha~ Ezt a gondolatot gyorsan elhesegettem a fejemből. Ugyan már. Ilyen nem létezik. Szóval nyugodtan mehetek utána.

Amint leértünk, egy különös érzés fogott el, visszaakartam menni. De bezárta az ajtót. Az alacsony férfi elsétált mellettem, amitől kirázott a hideg. Majd később elém állt egy kis átlátszó dobozzal, ami tele volt fehér és piros - vagy inkább rózsaszín - nagy szemű szőlővel. Evett egyet majd egy félmosollyal nyújtotta felém, mintha a környezet nem a pince lenne, ahol nem látok szinte semmit. Sóhajtva vettem egy fehér szemet majd rápillantva ettem meg. Nem akarom szem elől téveszteni.

Ezek után ismét elsétált mellőlem és mikor visszatért, egy gyertya volt a kezében. A lángja tökéletesen megvilágította fehér arcát, ettől még ijesztőbb lett. Intett a kezével, hogy kövessem, amit meg is tettem. Minél lejjebb haladtam, annál jobban megijedtem. A falakon festések piros és fekete festékkel. Eleve kissé lepukkant hely. De nem tudok visszafordulni, mivel ugye bezárta az ajtót.

Leértünk egy ajtóhoz, ahova benyitott. Megvárta míg bemegyek majd azt is bezárta. Nem értem. Eddig is paráztam egy kicsit de most.... Most már teljesen kivagyok. Lassan gyújtotta meg az összes gyertyát. Minél több fény lett a kis szobában, annál jobban elborzadtam. Mert ez a hely szörnyű. Az ajtónak tapadtam és ijedten néztem körbe. Véres falak, itt - ott kéznyomok, amik a szabadulás kísérletét tanúsítják. A sarokban nem voltam biztos de egy emberi alak hevert. A másik sarokban egy asztal, közepén pedig egy eleve véres ágy. Valahol emberi belsőségek és esetleg végtagok voltak. Kiakartam menni. Elfutni. Soha nem akartam ilyet látni. Erre most itt vagyok. Engem is megakar ölni?

- Gyere, nem fog fájni. - mondja majd a kezét nyújtja felém

- Beteg vagy! Mit akarsz?!

Halkan felnevet majd megrázza a fejét. Megfogja a karomat és az ágyhoz rángat. Honnan van benne ekkora erő?!

Amint meglök olyan erővel, hogy elestem, rá az ágyra, azonnal kapott az alkalmon és lekötözött. Mi a....? Akárhogyan próbáltam, nem tudtam szabadulni. Csak néztem ahogyan elővesz egy fogót. Mit akar azzal? Istenem. Pánikolok. Valaki nem akar jönni? Uram Atyám.... Rosszul is érzem magamat de betudom a környezetnek.

- Engedj el!

- Nem tehetem. - mondja majd megfogja a kezemet - Nem engedik.

- Kik?

- Ők. - felel csak ennyivel

Gyermeteg arccal helyezi a fogót a körmömhöz és készül letépni. Azonnal bepánikolva hunytam le a szemeimet, hogy felordítsak de nem éreztem semmit. Nem éreztem, hogy tenne valamit. Így felé fordultam. De már a harmadik körmömnél tartott! Miért nem éreztem? Ezt éreznie kéne az embernek! Mi a franc? Mit tett velem? Félek....

- Mi.... Mit t.... Tettél ve.... lem? - remegek meg

Mindig becsukom a szemeimet reflexszerűen. És nem is akarom látni mit tesz velem. Félek. Tudom, hogy nem jutok ki. Ráadásul valaki más vérében fekszem. Undorító. Akárcsak ez az egész környezet. Ahol vagyok, amit tesz.... Gyomorforgató.

Kérdésemre kissé másféle hangszínnel válaszolt, mint szokott. Még jobban a frászt hozta rám.

- Ne érts félre. - tépi le következő körmöm - Mi imádjuk a kiáltásokat, ahogyan könyörögnek az életükért. - ismét egyet, mire megint összeszorítom a szemeimet - De te azt választottad, hogy ne érezd. Mi ezt tiszteletben tartjuk.

- Mi? Miért beszélsz többes számban? Egyedül vagy!

- Nem vagyunk egyedül. Soha. Mi csak éhesek vagyunk. Vadászunk. Mert mókás.

- Mókás....? Nem fogod megúszni!

- Már megúsztuk. - von vállat - Ugyanis neked itt a vége. A helyedre jön valaki és Yoon Gi elintézi. Mi pedig eszünk.

Egyszerűen fel sem fogtam a szavait. A hangszíne, a modora, mindene más lett. Félek? Az nem kifejezés. Végzett a körmeimmel és ezek után mosolyogva simított az arcomra. Ijesztő. Miért csinálja ezt? Mire jó ez neki?

- Most úgy megkóstólnálak. - mondja nyugodtan

- Ho.... Hogy?

Elneveti magát és ez valamiért nyugtató hatással van rám. Pedig nem kéne. Nagyon nem. Majd nemsokkal később egy fehér szőlőszemet nyom a számba. Közli velem, hogy a saját érdekemben meg kell ennem. Szót fogadva ettem meg. Nem mertem lenézni a kezeimre. Kicsit sem akartam hányni. Az még undorítóbb lenne, mint az, hogy valaki más vérében fekszem. Ki volt itt előttem? Miért csinálja ezt?!

- És most.... Valami igazán különleges dolog fog jönni. - mondja lágy hangon

A kezében megláttam egy kalapácsot. Azonnal mozogni kezdtem az ágyban de nem tudtam szabadulni. Hogyan szabaduljak ki? Mit tegyek?

Közelebb jött majd megkínzott kezemet fogta meg. Nem éreztem. Csak láttam. Majd megemelte a kalapácsot. Ne.... Nem akarom. Elakartam húzni a kezemet de megszorította, így esélyem sem volt.

A kalapács pedig lesújtott. Abban a pillanatban hallottam, hogy eltört valami. A csontom volt az. Mind a két kezemmel ezt tette. Eltörte a csontjaimat. Én pedig már nézni se tudtam, csak elfordítottam a fejemet. Ezek után már éreztem mennyire gyenge vagyok. Sok vért vesztettem és nem tudtam semmit sem tenni. Egyre jobban elfáradtam és nem tudtam már ébren maradni.... Senki nem fog jönni, igaz?

- Azt hittem te tovább bírod, mint Seok Jin. - mondja lenézően

Seok Jin? Aki a napokban tűnt el? Őt is....? Hova? Mikor? Ugye nem ő volt a sarokban?

- Ne aludj el! - morran rám

De nem tudtam ébren maradni. Elnyelt a sötétség....

1986. November 5. Péntek 19:42

Vége. Egy újabb élet ért véget Min Yoon Gi és démonjai által. Véres pólójába törölte kezeit majd a holttest hajába túrt. Ajkaival a másik férfi ajkait érintette majd oldalra fordította áldozata fejét. Egy késsel elvágta a torkát miközben nyugodtan nézte az életelen testet.

Ezek után felment és a kanapéra ülve nézett ki az ablakon. Jobb oldalán egy doboz szőlő, amit evett, miközben bámult kifelé nagy, vörös szemeivel. Csak ült ott a véres ruhájában, egymaga a nyomasztó csendben. Na de kinek nyomasztó? Ki lesz a következő?