Egymásra Találva

12. fejezet - ".., amikor egyszer csak..."

    Nagyon feszülten és idegesen vártam a választ...
- Úgy döntöttünk, hogy vissza kell kapnod életed lovát - vigyorgott rám.
- Úristeeen, köszönööm!!! - ugrottam apa nyakába.
- Tudod milyen régen láttalak ilyen boldognak? - kérdezte, miközben mosolyra húzódott a szája.
-Nem, de ilyen boldog még életemben nem voltam! - majdnem üvöltöttem a boldogságtól.
- Na, siess a kötőfékéért és vezesd fel a futóra. - adta ki a parancsot apa.
Bólintottam egyet, majd fejvesztve rohantam a lószállítóhoz. Lenyitottam a feljárót és a kettes lószállító egyik felszereléstárolóját kinyitottam. Kivettem belőle a piros kötőféket és vezetőszárat. Fél perc loholás után visszaértem a karámhoz. Bementem, rátettem a kötőféket, mire felhorkantott. Felismerte, hogy az az övé. Kivezettem Cindyt és elindultunk a lószállító felé, amikor egyszer csak összeesett. Nagyon hirtelen, gyorsan történt. Könnyek gyűltek a szemembe, miközben üvöltöztem, hogy azonnal hívjanak állatorvost. 10 perc múlva kiért a doki, addig pedig próbàltuk felállíttani. Sikertelenek voltak a kísérletek.
- Mikor evett utoljára? - kérdezte az idősebb férfitől.
- Tegnap este már nem ette meg a szénáját - közölte az orvossal.
Miközben beszélgettek, Cindy elkezdett a hasa felé rugdosni. A doki gyorsan megnézte, hogy van-e bélmozgása. Elsàpadt.
- Minden jel arra utal, hogy a ló kólikázik - közölte - A következőt fogjuk csinálni: adok neki egy injekciót, felállítjuk és utána sétálni kell vele 20 percenként! - adta az utasítást.
- Rendben! - válaszoltam remegő hangon.
Nagy nehezen felállítottuk és neki is láttam a feladatomnak. A doktor sajnos azt mondta, hogy ma nem vihetjük haza, ezért amikor már eleget sétáltam vele, egy külön karámba bevezettem és az idős férfi adott neki szénàt és vizet. Megköszöntem neki mindent. Úgy döntöttünk, hogy a lószállítót itt hagyjuk, mert semmi értelme sincs furikázni össze vissza, így hàt mi elindultunk haza. Útközben ráírtam Adamre, hogy mi történt ma.
Amikor begurultunk a kapun a lámpák fényénél ilyedt lovakat, ilyedt embereket, tűzoltókat és egy leégett istállót láttunk. Apa rálépett a gázra és gyorsan leértünk. Hihetetlen volt. A lovászfiú nyugtatta az istállóból kimentett lovakat, a tűzvizsgálók az istálló romjai között sétàlgattak... Nem, ez ugye nem velem történik! Mondd azt, hogy álmodom! Ilyen nincs... Este 9-kor hulla fáradtan tuti hogy csak beképzelem... Ledöbbent arccal szàlltam ki az autóból és futottam a karámban segíteni a lovászfiúnak megnyugtatni a lovakat.
- Mi történt? - kérdeztem, miközben egy könnycsepp gurult végig az arcomon.
- Két óràja kigyulladt az istálló, most vizsgáljàk, hogy mi történhetett. Az összes ló bent volt, így gyorsan kellett cselekednünk! - közölte úgy, mintha minden az ő hibája lenne.
- És most mi lesz?😭 Miből építjük újra az istállót? - kezdtem el sírni, és a fájdalomtól majdnem összeestem. Az lovàszfiú fogott meg és ölelt át.
- Nem tudom, de az biztos, hogy én itt leszek nektek, és segíteni fogok! - mondta, miközben engem bàmult.
- Nagyon köszönök mindent! - hálàlkodtam neki tovàbb.
Egy világ omlott össze bennem, el sem tudtam hinni. A szüleimre néztem, akik összetörve ölelték át egymást. A nagy szerencsénk  viszont az, hogy a bálàk nem égtek el. A lovásszal begurítottunk két bálàt a nagyobbik karámba, ahol az összes ló volt, levágtuk a bálahàlókat és kimentünk. Miután elmentek a tűzoltók és megnyugodtak a lovak, mindent megköszöntünk azoknak, akik segítettek, majd elmentünk aludni. Csak forgolódtam az ágyba. Miközben szenvedtem, hallottam, hogy anyáék mit beszélnek.
- A lovat már kifizettük, de anyagilag teljesen leégtünk.  A tűzoltó azt mondta, hogy valami meghibásodott és ezért gyulladt ki az istálló. Ha nem fizet a biztosító, akkor nem tudom mihez kezdjünk. - mondta szipogva anya.
  - A legjobb az lesz akkor, ha....

Sziasztok! Boldog húsvétot szeretnék kívànni mindenkinek!
Ha tetszett a rész, akkor Votolj vagy Kommentelj!