11 minutes (larry ff.)

Chapter 1: Denial

I think I missed you callin' on the other line 
I'm just thinkin' all these thoughts up in my mind 
Talkin' love but I can't even read the signs 
I would sell my soul for a bit more time

______________

Alkohol szag terjeng a levegőben, az üres üvegek hanyagul hevernek a földön, még a lomha, hosszú tincsek szabadon terülnek el a lepedő sarkán. Az óra kattogása tör utat a csendben, egyre inkább halad előre mutatója, s hagyja kicsúszni markai közül az elsuhanni készülő pereceket. A zöld szemek most ismét sötétbe burkolóztak, szíve lassan dobog, még a mellkasában lévő fájdalom mit sem csillapodik, érezve a hiányt. Agya igyekszik mindent felfogni, továbbra is azt kívánja: bárcsak egy rossz álom lenne mindez.

Elméjében, miközben az álmok tengerén járt, látta újra őt. A mosolyát, a kéken ragyogó gyémánt szemeit, s ami a legfontosabb; érezte tiszta és mérhetetlen szeretetét.

Most azonban nem hallja már dallamos hangját, csak idő ketyegő szólamát, mi tudtára adja az elmúlás érzetét a világban.

Kezeivel a lámpa kapcsolója után nyúl, sárgás fénye mindent beterít a szobában, színes csóvái mégis a közös fényképeiket ragyogtatja meg leginkább, mire a smaragd íriszekbe könny szökik, szájából pedig fájdalmas sikoly szakad fel, még ujjaival gyötri meg hajhagymáit, okozva ezzel magának még nagyobb kínt, még sem eleget ahhoz, hogy az életet adó szervében mindent csillapítson. Úgy zokog, akár egy elveszett kisfiú, nem látja többé az élete értelmét, sem azt, hogy miért is hagyta meg az a felsőbbrendű valaki Őt e világon és taszította el mellőle angyalát.

Ugyanakkor mégis valami furcsa, deja vu érzés fut végig testén.

Hajnal három óra.

Örültnek gondolná magát, hiszen előző nap pontosan ilyenkor ébredt fel, ugyanakkor most olyan, mintha egy perc sem telt volna el. Fejében a kerekek zakatolnak, a kezén lévő karórájára néz, hol az idő felett szintén ott virít a dátum: Február 27.

Fejét megrázza, szemeit megdörzsöli, keresi a kibúvókat mi mind arra utalnak, hogy a tegnapi nap, az a mai nap és még sem haladt semmi sem előre. Ám minden tette hiába, a narancssárga számok nem változnak meg, épp ellenkezőleg; egy helyben állnak.

Végig néz vízszintben lévő testén, s ismételten elmereng. Nem emlékszik arra, mikor is került cipő a lábára, vagy épp póló mellkasára. Hirtelen mintha egy pohár vizet öntöttek volna nyakába, úgy ül fel a matracon, levegő után kapkod, míg pulzusa csúf játékot űz vele. A csuklóján lévő készülék pedig élesen kezd zenélni, csipogó hangja kellemetlen, bántja fülét és nem érti mi történik. Erőt vesz magán, az oldalán lévő gombra nyom, mi által megszűnik a zaj, helyét azonban más váltja fel.

Már nem az időt látja, a visszaszámláló kapcsol: 11 perc.

Belső kényszer az, miáltal most cselekeszik, fejében mintha egy kis hang azt suttogná: kapsz még egy utolsó esélyt, hogy mindent helyre hozz.

Nem gondolkodik hát tovább a miérteken vagy az ok-okozati dolgokon, testsúlyát lábára helyezi, az ággyal szembe lévő polchoz lép, miről sietve kapja magára fekete hosszú ujjú ingét, s a lendület árán az eddig masszívan álló bútor a földre zuhan, mi egy arrébb lépésre kényszeríti. Ugyanakkor most mit sem érdekli a rend, perceken belül ajtó csapódás zengi be a szobát mi jelzi: senki sem maradt már a négy fal között.

Lábai szélsebesen szelik a járda szigeteit, talán még életében nem futott ilyen gyorsan, mint most, de indoka sem volt eddig a sietségre, jelen helyzetben azonban van, hiszen egy fontos cselekedet lebeg szeme előtt: meg kell mentenie élete szerelmét.

Sorra fordul be a sarkokon, kerülgeti az utcán lézengő embereket, mintha csak egy szlalom pályán futkosna. Nem számol azonban a következő sarok befordulásakor a nőre, kinek kezeiben bevásárló zacskók pihennek, mik a lendület által a földre zuhannak, akárcsak táskája az ütközet következtében. Harrynek meg kell torpannia, tétlenül néz az előtte álló megszeppent hölgyre, ki a földön heverő dolgait kémleli és igyekszik felfogni a helyzetet, ám nem sok ideje marad, hisz a göndör észbe kap és tovább fut, miután száját elhagyja a "Bocsánat" szó.

7:30

Az utcák sorba következnek, az autók fékjei megdolgoznak, mikor is egy idegen eléjük ugrik a nagy sietségben, mit sem foglalkozva azzal, hogy életét kockáztatja. Mindenhol a fények villannak fel, a díszes üzletek bevilágítják a teret.

00:03

Már csak egy utca, s mégis oly' kevés idő. Tempóján gyorsít, hiába égnek már végtagjai, nem számít neki e fájdalom, hiszen tudja; ha veszít nem ez a kín fogja megölni.

Ám figyelmetlen, a járda szélén egy otthontalan személy ül összeszedett holmija társaságában, papírbögréje előtte hever, reménykedve abban, hogy néhány jó szándékú lélek egy kis aprót dob bele, miből ételt vehet majd, s így élheti túl azt, amit a sors szánt neki.

Harry kapkodott, és meg lett az eredménye. Lába elé nem nézett, hamar hason fekve találta magát a földön, a pihenő végtagoknak hála.

00:01

Az órájára néz, mi pirosan villog, éktelen pityegése jelzi; ideje elfogyott, és marad továbbra is a hívatlan üresség..