11 minutes (larry ff.)

Chapter 2: Anger

Tell me what you need, I can make you more than what you are 

Come and lay the roses on the floor, every single Sunday, don't get bored I just want to freeze, I can give you more than what you are 

Now I see you standing all alone, I never thought the world would turn to stone

_________________

Teste ide-oda vergődik az ágyban, még a huzatok verejtékben úsznak már, a fejében lejátszódó rémképek miatt, mik tehetetlenné teszik őt. Levegő után kapkod, álmában a kezét nyújtja szerelme után, hogy ismét megérinthesse őt, s ezáltal soha el ne engedhesse többé.

Ám mielőtt kezei közé kaparinthatná az álmában jelen lévő Louist, elméjében éles ricsaj lel helyett, mit a karján lévő óra hallat magából jelezvén: 11 perc.

Szemei egyből kinyílnak, lenyomja a gombot, hogy a zaj elnémuljon és az óra is újból elkezd visszaszámolni. Ökle a matracba csattan, sietve mászik ki onnan, hogy lábai ismét futásnak eredhessenek. A kinti idő, mi az esti hideggel vegyült össze sem fontos már számára, így hagyja fekete ingét most lógva a bútor belsejében és indul neki az éjszaka burkában.

Végtagjaival sietősen halad, nem áll meg egy pillanatra sem, hiszen tudja; újból mindent elveszthet. Az utca lámpái felragyognak, ám mintha a sors sem akarná boldogságát, újból megismétlődik a történet.

03:20

A fáradt asszony ismét az előtt a sikátornál sétál, s újból az erős test neki ütközik, messzebbre repítve ezzel holmijait a lendület kíséretében. A nő csak figyeli a kimerült arcot, ki most arra sem méltatja, hogy egy bocsánatot kinyögjön száján, helyette legyintve egyet fut tovább hosszú lábaival.

01:42

Türelme fogytán van, akárcsak ideje. A percek vészesen múlnak el, akárcsak a Földön élő emberek nap mint nap, más-más okból kifolyólag. De ez az élet rendje, mit muszáj elfogadnunk.

Mit Harrynek is el kellett volna fogadni.

Figyelmetlensége a sietségben ismét nyer, a földön terül el kimerült teste, a betonon heverő végtagok miatt, kinek tulajdonosa szintén minden egyes nap reménykedik egy jobb jövőben, s kitudja, hogy a sors vajon egy nap megadja e majd neki.

Idegesen fújtatott egyet, hosszú, rendezetlen tincsei az arcába hullanak, míg ökle erővel csattan a betonon, ám tombolása most mit sem segít helyzetén és erre maga is ráébredve pattan fel.

00:04

Már nincs sok hátra.- mantrázza fejben szüntelenül.

Nem adhatod fel!- kiálltja el magát, míg a lábában lévő izmok égni kezdenek a fájdalomtól és a túlterheléstől.

Egy alagúthoz érkezik, mit a sárga fények világítanak ki, s jól tudja: ha azon túl ér, már csak pár utca választja el őt céljától.

Ám már mind hiába, végtagjai, testével együtt kimerültek, nem tudja tartani azt az iramot, amit eddig. Tüdője képtelen több levegő vételre, sípoló hangot hallat magából, jelezvén fáradtságát. Tempója lassul, már hajkoronája sem libeg a széltől, s most mintha még a forgalom is lecsillapodott volna az idő előre haladtával együtt. De hamar rá is jön miértje, amikor a csipogó hang jelzi: letelt ideje, s vissza kell zuhannia ismét gyötrelmes álmába.