▫️ 12.▫️

176 18 6
                                    


Aldrich furcsálló tekintettel bámult vissza a bagolyra, ami az ablaka párkányán toporgott. Talán fél óra -vagy háromnegyed óra- céltalan bámészkodás után megunta az állat szerencsétlen kopogtatását, felállt az ágyáról, és beengedte. Leoldozta a lábáról a levelet, majd egy diszkrétnek nem mondható mozdulattal arrébtessékelte a madárkát. Vajon kitől jöhetett? Ő aztán nem várt senkintől semmit...
A betűk nem voltak számára ismerősek, vagy ha azok is voltak, nem ismerte fel őket. Elvégre ki figyel meg olyan csekély dolgokat, mint a kézírás? Aldrich sosem értette az ilyen kicsinyeskedést. Ő tökéletesen tojt mindenre. Meg akart tanulni varázsolni, de ezen kívül nem volt valami ambíciózus személy. Ha a világ már úgyis csak romlásra van ítélve, és mind meghalunk, akkor ő megspórolja magának az időt, illetve energiát, amit valami elérésével tölthetne, például egy szakma kitanulása. Ilyen, és efféle gondolatok közben komótosan vette át khekiszín pólóját, és elnyűtt halásznadrágját. Pizsamáját hanyagul alvóhelyére hajította.

Végül persze rájött, Harrytől jött. Unottan olvasta végig a drága Kiválasztott sorait. Meglehetősen rövid, tömör, és nemtörődöm betűket hányt Harry pergamenjének a hátuljára. Így sokat spórolt. Jót mulatott a gondolaton, hogy mekkorát szakított ő most ezzel. Megspórolt egy teljes pergament, és Harrynek egy új darabra kell majd írnia a válaszát, és akkor ő megint csak a hátuljára ír.     Neki így nem kell kezdeményeznie. Mekkorát, de mekkorát spórolt!...
   Micsoda furfang, micsoda talpraesettség! Vele aztán nem lehet packázni... Elvégre is... ő nem más, mint Aldrich Tonkin.

A Crusader család egy délutáni varázsló Monoply-partin vett részt, ami egy bevett szokásuk volt.
Reggel egy Trieszt nevű kikötővárosba indultak, hogy megmártózzanak a tengerben, és körülnézzenek az óriás fedélzetű cirkálókon, ugyanis Angliában nem lett volna szerencsés az anyanyelvükön ámuldozni a hajókon, biztosan teljesen hibbantnak nézték volna őket a varázstalan járókelők. Nem mintha bárki véleménye is nagy hatást gyakorolt volna a kis családra, de a békesség érdekében inkább egy olyan ország horgonyozóhelyén néztek körül, ahol egyébként is idegenek, tehát buta, semmittudó turisták voltak. Szájtátva csodálkoztak a mágia nélküli alkotás különlegességén.
-Gondoltátok volna, kedveseim, hogy az a nagy téglatest, amit a vízen úszó teremtményre rakodnak, konténer névre hallgat? Egészen biztos vagyok benne -sőt, a pálcámat rá-, hogy a tartalmazni (angolul: to contain) szóból ered, hiszen hihetetlen mennyiségű árucikket lehet belehajítani - vélekedett a családfő vidáman.
-A brit varázstudósok bebizonyították, hogy egy teljesen flúgos emberrel kötöttem össze az életem - közölte imádnivaló mosollyal Rosemary, és lopva lányára kacsintott.
-Sajnálattal közlöm, hogy ez a te felelősséged, továbbá teljesen egyéni szociális problémád. Visszautasíthattál volna, méghozzá nem is csak pár alkalommal, de nem tudtál ellenállni - ráncolta szemöldökét tettetett keseredettséggel Charles.
Rosemary segítségkérő pillantást sugallt Sharmila felé, de férje túl jól ismerte őt, és anélkül, hogy látta volna az anya-lány jelenetet, rögtön heves tiltakozásba kezdett:
-Na azt már nem, Mila! Tudod, nem azért varázslósakkozom veled ennyit, hogy csak egy pillantás alatt anyukádat kezdd el megvédeni! Torkig vagyok az egész játékkal. Amúgy meg, szép kis család ezt, mondhatom. Az asszony nem akar felvállalni, és még a gyerekünket is ellenem próbálja fordítani. Nos, Sharmila, azt hiszem, nem arra neveltünk, hogy bármikor is kedvenc szülőt válassz magadnak.
-Olyan viccesek vagytok - kacagott a lány hasát fogva a nevetéstől. Amikor sikerült befejeznie, komoly hanghordozással, de mosolygással küszködve fordult szülei felé:
-Igazából még a legfiatalabb növendékek sem viselkednek úgy a Roxfortban, mint ti. Néha nem is tudom eldönteni, hogy ki a felnőtt.
-Azért ne keverd össze a szezont a fazonnal, édes gyermekem - vigyorgott Charles, majd mindnyájukból kitört a nevetés. Remek hangulatban sétáltak át a tengerpart fürdésre kijelölt területére.
A homokos talaj ellenére is kristálytiszta víz mosta a szárazföldet, az idő pedig tökéletesnek ígérkezett. Egyórai ebédelésük után azonban minden a feje tetejére állt. Felfoghatatlan módon szürke pamacsfellefek gyűltek Olaszország északi része fölé, és öt percen belül tomboló jégeső csapódott a gyanútlan strandolókra. Így kötöttek hát ki az ominózus társasjáték délutánon, ami kedvezőtlen időjárás esetére lett beüzemelve.
-Hah, csak beleléptél a teljesen felfejlesztett szállodám területére - bökött fölényesen Sharmila a mezőre, ahová apja sikeresen érkezett.
-Tessék, itt a pénz -nyújtott át 2000 játékfontot az asztal fölött Charles.- Legszebb öröm a káröröm, mi?
-Két körrel ezelőtt még biztos voltál a szerencsédben- vonta meg vállát.
-Semmi baj, Charlie, majd máskor - paskolgatta meg férje vállát szelíden Rosemary.
-Ah, ti nők! Miket nem kell egy magamfajta mártírnak elviselni? -tette fel a drámai kérdést, azonban választ már nem kapott. Öt körön belül csúnyán csődbe ment, és biztos volt benne, hogy a felesége ártást küldött a kockára, amikor ő dobott, megszólalni azonban nem mert.

Sharmila később ismét levelet talált az éjjeliszekrényén.

Kedves Sharmila!

Bármilyen meghökkentő, nem szenvedek hiányt semmiben, jól megvagyok a sok roxforti jelenléte nélkül.
   Trés bien! Franciaország igazán remek hely.
   Fogalmam sincs, miről kéne még írnom. Szoktál olvasni?

Au revoir pour le moment,
                        Draco

Megmosolyogtatták a francia szavak, melyeket ő is tökéletesen ismert, hiszen majdnem anyanyelvi szinten tájékozódott nagymamája kitartó tanítása segítségével. Nem tudom elképzelni, ahogy Draco Malfoy a pergamen fölé hajolva olyan szavakat körmölne le, hogy "fogalmam sincs", illetve "még írnom". Biztosan vicces.

Csütörtök reggel az ifjú Malfoy nem tudta tovább halasztani a levele elküldését Harrynek, még reggeli előtt útra bocsátotta Swara névre hallgató uhuját. Érzéseket, eddig nem tapasztalt érzéseket keltett benne Potter irománya. Utánanézett, és arra jutott, empátiát érez. Megrémisztette a felindulás, és ezzel egyidőben egyre mélyebb gyökeret vert a gyanú rettenetes árnyéka tudatalattija legeldugottabb pontjában.















🥀

The TrioWo Geschichten leben. Entdecke jetzt