The Trio

▫️ 5. ▫️

Aldrich kipihenten kelt fel a meleg, júniusi napon. Örült, hogy letudta ezt a tanévet is, ugyanis nem sok kedve volt a folytonos tanuláshoz, meg ahhoz, hogy kiközösítsék. Nem akart Szeptemberben újra visszamenni a Roxfortba.
A szülei muglik voltak, így ők heves igyekezetük ellenére sem tudták átérezni fiuk helyzetét.

A tanulós csoportjával sem volt teljesen megelégedve. Ugyan Malfoy nem "sárvérűzte" le őt, de nem volt neki szimpatikus. Sharmila túl okos volt, és tartózkodó. Mintha ő is felsőbbrendű lett volna, a mardekárossal egyetemben. Meg persze Potterrel. Mindenki őt csodálja, ő pedig nem szereti ezt. Ha őt magát szeretnék így, akkor biztos nem irtózna tőle, bár ki tudja. Talán nem lenne annyira jó.
Mindenesetre úgy vélte, ezek hárman különösen összeillettek. Mondjuk azt furcsának tartotta, hogy ezt gondolta, vagy inkább megérezte, hogy így hárman illenek egymáshoz, és egészítik ki a másikat. Kezdte úgy érezni, hogy megbuggyant. Inkább elhesegette ezeket a gondolatokat. Nem is sejtette, mennyire igaza van, viszont ezt már nem tudhatta meg.

Harry arra riadt fel, hogy nagynénje rikácsol az ajtó előtt, miközben erőteljesen dörömböl. Gyorsan felkapta a szemüvegét, és kinyitotta az említett ajtót. Ettől Petunia majdnem előrezuhant, de végül szerencsésen megkapaszkodott az ajtófélfában.
- Tessék? - kérdezte a griffendéles a tőle telhető legnagyobb nyugodtsággal.
- Csináld meg a reggelit! Az én kis Dudleym nagyon éhes! - üvöltötte felháborodottan Petunia.
- Rendben - válaszolt kelletlenül Harry, és kikerülte az ideges nőt.

Álmos ásítások közepette látott neki a nagy adag rántottának. Elege volt abból, hogy folyton ugráltatták őt. Ha mondjuk szépen megkérnék, és meg is köszönnék a dolgokat, nem csak elvárnák tőle, akkor talán nem lenne ilyen udvariatlan folyton, illetve nem érezne késztetést arra, hogy jól megleckéztesse őket. Tudta, hogy túl egyértelműen nem vághat vissza, mert Dursley-ék annyira - nagyon -nem buták. Így hát kissé elsózta a rántottát, amit - nem kis önmegtűrtőztetéssel - közömbös arccal rakott le Dudley elé.
- Jó étvágyat - mosolygott rá negédesen.
- Lehettél vona gyorsabb is - replikázott a testes fiú duzzogva.
Harry megvonta a vállát. Szedett a rántottából Vernonnak, meg Petuniának is, majd újra a tűzhely elé állt. Pont annyi elsózott rántottát csinált, hogy a Dursley családnak elég legyen. A sajátját persze nem sózta el, ezért jóízűen falatozva nézte "családja" fanyar arcát.

- Te suta gyerek, hát nem azért van a szemüveged, hogy láss vele? - hördült fel a családfő céklavörös fejjel.
- De - válaszolt szórakozottan Harry.
- Akkor nyisd ki a szemed, mert ezt cudarul elsóztad! Még egy ilyen, és.... - a zöld szemű fiú már kívülről fújta a szöveget. Kilakoltatják - vagyis kituszkolják - Harryt a házból, és nem érdekli őket a könyörgése.
Harry jól mulatott magában, és majdnem elmosolyodott a tényen, hogy azt hiszik, könyörögne.

Reggeli végeztével úgy döntött, ír egy levelet Sharmilának, és talán Dracónak is. Aldrich szóba sem jöhetett, valahogy nem volt neki szimpatikus.

Sharmila!
Azért írok, mert Dumbledore mondta, hogy okvetlenül tartsuk a kapcsolatot nyáron. Tudom, hogy valószínűleg nem arra célzott, hogy már az első nap zaklassalak, de nem igazán van jobb dolgom. Nézd el nekem.
Hogy vagy? Mit fogsz csinálni nyáron?
Üdv, Harry

Inkább nem azt írta a levél elejére, hogy "kedves Sharmila!", mert azt már túl barátinak talalálta, és nem tudta, hogyan is állnak a lánnyal. Persze Hermionének, és Ronnak is írt egy-egy levelet, amit előbb küldött el.
A lánynak szánt levelet nem sokkal ebéd után küldte el. Malfoynak inkább nem küldött levelet, az furán vette volna ki magát. Legalábbis szerinte. Megvárja, amíg majd a Mardekár hercege küld neki. Vagy lehet, hogy nem...

Sharmila már a sokadik varázsló sakk kört játszotta le apukájával, amit sosem talált unalmasnak. Mindig élmény volt vele játszani, mert nagyon hasonló volt a gondolkodásuk, ezért mindkettőjük számára nehéz volt a győzelem. A lány édesanyja süteményt sütött, és mivel a tészta már a sütőben sült, mosolyogva nézte két büszkeségét.
Egyszerre kopogás hallatszott az ablak felől. Egy idegen bagoly ácsorgott a párkányon.
- Valamelyikőtök levelet vár? - kérdezte Sharmila, miközben óvatosan letette Janice-t az öléből, és az ablakhoz lépett.
- Nem - válaszolta egyszerre a két szülő, mire egymásra nevettek.

🥀