The Trio

▫️ 4. ▫️

Elérkeztek az év végi vizsgák. Mindenki izgult, és minél hamarabb túl szerettek volna lenni ezen a pár napon.
Draco sokat segített Harrynek a fekete hajú számára legutálatosabb tantárgyban. Egész türelmes volt, és nem tett annyi arrogáns megjegyzést a fiúra, mint a kis megmentő gondolta volna. Mondhatni jól teltek a gyűlések, és a szürke szemű fiú egész szimpatikus volt neki. Még magát Harry James Pottert is meglepték ezek a gondolatok, de nem foglalkozott velük különösebben, ugyanis úgy vélte, épp ideje elásni a csatabárdot Malfoyjal. Első osztály óta eltelt már jópár év, és amúgy is csak hátráltatták volna egymást a gyűléseken, amik felváltva zajlottak le a klubhelyiségeikben.

  Harry Ronnal, és Hermionével beszélgetve vonult le kora délután az ebédlőbe. Vidámak voltak, hiszen Szeptemberben már ötödikesek lesznek, ami már nagynak számított a Roxfortban, és mert Dumbledore hamarosan lezárja a tanévet. Szomorúak voltak azonban, hiszen nyáron nem fogják látni egymást, csak levelezni tudnak majd.
   Harry hálás volt barátainak, hiszen velük mindent megbeszélhetett, és kitartottak mellette jóban-rosszban. Megemlítette nekik, hogy Sharmilát elég szimpatikus, és szép lánynak tartja. Hermione rögtön utánajárt a lánynak, és megállapította, hogy a lány hasonlóan okos, mint ő. Ron egy csomót kérdezett a lányról, azon tanakodtak, hogy vajon miért olyan zárkózott.

- Kedves roxforti diákok! Egy kis figyelmet kérek, mielőtt lezárom a tanévet! A vizsgák alapján mondhatom, hogy eredményes tanévet tudhatunk magunk mögött. Mindenkinek szép nyarat kívánok, pihenjetek sokat! Nem is húzom tovább az időt, lezárom a tanévet!

A nebulók üdvrivalgásban törtek ki.
   Sharmila közönyösen tapsolva nézte a tanári asztalt. Kicsit hiányozni fog neki a Roxfort nyáron. De még van három éve az iskolában, és ennek eléggé örült. Szeretett ide járni. Még akkor is, ha néha magányos volt, és nem igazán voltak barátai. Mindig is tudta, hogy boszorkány lesz, aranyvérű családba született. Azzal is tisztában volt, hogy ide fog járni. Szüleit nagyon kedvelte, megértették őt, és ők voltak talán az egyetlenek, akik igazán ismerték a lányt.

    Sharmila egyik kezében utazóládáját húzta, másik kezében Janice-t fogta, miközben egy üres utazókabint keresett. Megkönnyebbülten huppant le az ülésre, amikor talált egy szabad fülkét. Ládáját az ülés alá helyezte, a fekete bundájú cicust pedig ölébe vette.
   A vonat pár perc múlva elindult. Janice az ablak mögött elsuhanó tájat nézte, és a gazdája is így tett.
Pár óra múlva megérkeztek a King's Crossra. A hosszú hajú lány sietve pattant fel az ülésről, hogy minél előbb megtalálhassa szüleit. Meg is látta apukáját, aki könnyen felismerhető volt magas termete miatt.

- Szervusztok! - ölelte meg szorosan a két felnőttet a boszorkány.
- Drága Mila! Csakhogy itt vagy! - simogatta meg a lány arcát Rosemary. Az asszony szakasztott hasonmása volt lányának.
- Már nagyon hiányoztál! - mosolygott Charles Crusader, Sharmila jóképű apukája.
- Ti is nekem! - viszonozta a gesztust a kék szemű lány.

   Harry apró mosollyal nézte a jelenetet, hiszen olyan különleges volt a lányt mosolyogni látni. Gyorsan el is indult a csomagjaival a vágány mellől, mert nem akarta, hogy bárki észrevegye, amint a kis családot bámulja, illetve tudta, hogy Dursley-ék kint várják, és képesek lennének otthagyni őt, ha két percnél többet késik. Jó nyárnak nézünk elébe... - gondolta, miközben kiszúrta Mr. Dursley kocsiját.

- Sziasztok - köszönt az illem kedvéért.
- Szia, te nagy ember - replikázott Vernon bácsi gúnyosan. Harry elengedte a füle mellett a már oly' jól megszokott típusú megjegyzést.
   Petunia néni nem is köszönt neki vissza, csak komoran siette férjét, hogy induljanak már. Dursleyék háza elé érve - Harry érthető módon sosem hívta otthonnak a helyet - megállapította, hogy itt semmi sem változik. Minden ugyanolyan maradt, mikor majd' egy éve elment innen.

- Szevasz Potter - vetette oda Dudley az ajtón belépő Harrynek.
- Szia Dudley - forgatta meg szemeit a fekete hajú varázsló.
   A griffendéles felvitte a cuccait a szobájába, és nagyjából kipakolt a ládájából. Hedviget elengedte, hogy hadd repüljön egy kicsit.
Eldőlt az ágyán, mert a hosszú utazás, és a tudat, hogy lezáródott ez a tanév is, elfárasztották.

Draco kissé feszülten lépett be a kúriájuk halljába. Nem mondta volna, hogy nem szívesen jött haza, de még mindig ridegnek találta az óriási építményt. Olyan volt, mint egy hatalmas múzeum, nem volt túl otthonos, viszont kétségkívül ízléses, és arisztokratikus volt. Mit is várt volna egy Malfoytól?
    Elutasította az egyik házimanó felajánlását, miszerint "gazdám ne fáradjon, felviszem én a csomagokat", és ő maga cipelte fel a hosszú lépcsősor után elhelyezkedő szobájába az utazóládáját. A vacsora szinte csöndesen telt, az édesanyja ugyan érdeklődött, hogy milyen éve volt, és a mardekáros készségesen válaszolt is, de ezen kívül némán fogyasztották el a pompás fogásokat.
   A szőke hajú ifjú nem is időzött többet a családjával, felvonult a szobájába, hogy egy hoszú fürdőt vehessen. Miközben a forró vízben ült, elgondolkodva bámult ki a hatalmas ablakon. Az eget sötét felhők borították, ezzel koromfeketévé varázsolva azt. Azonban a telihold még így is büszkén ragyogott, mintha tudta volna, hogy a másnappal eltűnnek az árnyas fellegek.

🥀