Dementor lány

«1.1»

A Roxfort egy csodás hely, hol a kis varázsló és boszorkány tanoncok kibontakozhatnak, és megismerhetik a Varázsvilág csodáit. Általában a négy ház tagjai elkülönülve csevegnek egymással, de ez most nem így van. Még a Mardekár és a Grifendél ház tagjai is megbékéltek egymással-e röpke napra. Most gondolom mindenki megkérdezi magától, hogy mi lehet ez a dolog, ami miatt a négy ház megbékélt egymással. Ez a nap nem más, mint az RBF és RAVASZ vizsga eredményének kiosztása.

Gondolom azt hiszitek, hogy én is egy diák vagyok a sok közül. Pedig nem. Bármilyen hihetetlen én egy tanár vagyok a magam 17 évével. Hogy ez, hogy lehetséges? Hogy ezt megértsd meg kell ismerned a múltamat. Na meg a külsőmet, hogy legyen fogalmatok arról, hogy hogyan néz ki szerény személyem.

Diana Evertoon vagyok, 17 éves félvér boszorkány. De én nem mugli és varázslénytől származom. Vagyis csak az egyik igaz. Én egy félig boszorkány és félig...dementor vagyok. Most feltehetitek azt a kérdést, hogy hogyan lehetséges ez. A válasz mi sem egyszerűbb: senki sem tudja. Csak lettem és kész.

A külsőmről pár szót: Hajam korom fekete, ami egyenesen simul a csípőmhöz és általában felkötve szoktam hordani. A szemem felemás színű: a jobb szemem rikító sárga a másik pedig sötét kék, ami néha úgy néz ki mintha fekete lenne. A 173 centimmel nem nevezhetem törpének magamat, de óriásnak sem. (Hagrid)

Na és most jön az erőm. Ez egy kicsit... na jó nagyon összetett. Ugye mondanom sem kell, hogy nagyon ritka az, ha valaki rendelkezik metamorf mágiával vagy animágiával. Na én mind a kettővel rendelkezem. Át tudok alakulni Főnixé, Kolibrivé és Magyar Mennydörgővé. Ezek kontrollálásában és használatában Minerva McGalagony segített. De ezek mellett úgy tűnik értek a legilimenciához amiben Perseus Piton képzett. És még van a pálca nélküli varázslás. Ahol Albus Dumbledore osztotta meg tudását velem. A „pálcám" nem hagyományos. Én magam készítettem Olivander úr jelenlétében. A „pálcám" 13 hüvelyk Gyertyán fa, Főnixtoll és Sárkányszívizom-húr magokkal. Ezt az ötletet (mármint a két mag) maga Olivander úr ajánlotta, mikor látta a pálcámat és a tanácstalan fejemet. Ugyanis engem mind a két mag vonzott magához. Szó szerint. A tanárok véleménye erről csak annyi volt, hogy ebben az animágiám játszott közre. Mikor kész lettem és megfogtam a bot közepét valamilyen meleg, szinte már égető érzés uralkodott el rajtam. A mágiám csatlakozott a bot mágiájával.

A múltam röviden annyi, hogy csecsemő korom óta a Minisztériumban nevelkedtem és ott edzettek ki aurorrá. A szüleimet nem is láttam, mint a kámfor úgy eltűntek. Csak egy nyakláncot hagytak rám, ami egy szárnyakkal rendelkező közepén piros ékkővel ellátott ezüst nyaklánc volt. Azóta mióta megkaptam nem vettem le egyszer sem. Tíz évesen összevesztem az akkori tanárommal és a Miniszter úrral, ekkor tudtuk csak meg az igazi erőmet, amit majd később elmesélek. Na szóval ekkor kerültem a Dementorok felügyelete alá, ahol megkedveltem a csúnya, egyenesen undorító, nyálkás, csontvázból álló lényeket. Elfogadtam azt is, hogy én is egy ilyen szörny vagyok. Tizenkét évesen ismertem meg a Greymore ikreket. Eleinte csak azért küldték őket hozzám, hogy elkísérjenek a Roxfortba vagy esetleg a Minisztériumba, de később nagyon jó barátok lettünk, és ott maradtak velem a Dementorokkal körülvett kis szigeten. Azóta eltelt öt év és sok minden történt. Auror lettem, akinek a feladata Harry Potter védelmezése, nem mellesleg tanár a Roxfortban. Megtanultam Latinul és ősi nyelven olvasni, csakis azért, hogy a régi ismeretlen varázskönyveket elolvassam és megismerjem ezzel megtanuljam a titkos varázsigéket. Letettem az RBF és RAVASZ vizsgát három évvel ezelőtt és megtanultam a különféle harci mozdulatokat és varázslatokat.

Mire elmeséltem nektek a történetemet, addigra ki is osztották a vizsgák eredményeit, ahol mindenki fellélegezhetett (főleg a tanárok beleértve engem is), mert mindenki sikeresen letette az RBF és RAVASZ vizsgát. Mikor végre minden diák kilépett a Nagyteremből, hogy elindulhassanak az Expresszel otthonukba mi, mint tanárok leültünk a külön nekünk fent tartott asztalhoz és elkezdtünk beszélgetni a mostani tanévről (Na meg ettünk, de ez szerintem egyértelmű volt. Hiszen ki ne lenne éhes egy több órás eredményhirdetésen után?)