Dementor lány

«1.2»

Mondanom sem kell, hogy mire hazaértem a kis otthonosan berendezett fakuckomból semmi sem maradt. Mindenhol fa és üvegszilánkok voltak, na meg a bútor darabok. Tekintetemmel körbekémleltem és kutattam a tetteseket, akik az egyik fa mögött vitatkoztak valamiről. Gondoltam meghallgatom már a vita tárgyát, így odalopakodtam a fához, ami mögött rejtőzködtek, és felmásztam majd leültem az egyik vastagabb ágra és hallgatóztam.

-Én mondtam neked Viktor, hogy ne nyúljunk ahhoz a könyvhöz. Direkt mondta még Dia is!- Suttogva ordított rá ikertestvérére Eleonóra, közben oda-vissza mászkált és a homlokát fogta.- Mit fogunk neki mondani mikor hazajön. "Bocs, hogy ismét felrobbantottuk a házadat, csak ki akartuk próbálni a könyvedet, na meg az egyik robbanós átkodat az egyik vázádon, de véletlenül a házada robbantottuk fel. Ismét. "

-Nyugi Nora! Már megszokhatta tőlünk, hogy mindig mikor hazaér a háza romokban hever.Szó szerint. Szerintem már ezen csak nevetni tud már. Amúgy is mit tehetne velünk? Megkínoz? Büntető munkára fog? Vagy... Á inkább azt hagyjuk. Egy egyszerő reparo varázslat és már kész is! A ház újra áll!- Fogta meg nővére vállát és leültette.

Megfogta a vörösfenyő, unikornis szőr maggal rendelkező tizenöt és fél hüvelyes pálcáját és elmondta a reparo varázslatot. Amik csodák csodájára (vagy inkább balszerencséjére) nem csinált semmit. Egyre többször és nagyobb hangerővel mondta idegesen, végül már ordibált, de még mindig nem volt semmi eredmény. Végül nővére idegessége és kétségbeesése őrá is átszállt. Egyre szórakoztatóbbnak találtam a műsort, és kicsit sem sajnáltam őket. Ha már felrobbantották a házamat akkor javítsák is meg. Eleonora felállt eddigi stabil helyéről és ő is elővette a magyal fából készült, sárkányszívizom hurral rendelkező tizenkettő hüvelyes pálcáját és elkezdett különböző bübájokat motyogni. De ezeknek sem volt semmi eredménye.

Végül megsajnáltam őket egy nagyon picit, így leugrottam a fáról hangtalanul, és odalopakodtam az ikrek mögé. Megfogtam a vállukat és a fülükbe suttogtam:

-Ezzel így nem mentek semmire ugye tudjátok?- Az ikrek egyszerre megugrottak egy kicsit és döbbenettel na meg félelemmel kevert arcot vágva megfordultak és egyszerre elkezdtek minden féléről beszélni.

-Ez nem az amire gondolsz....Ez Viktor ötlete volt...Én csak kiakartam próbálni egy igét...aztán felrobbant a ház... de mi próbáltuk megjavítani de... nem sikerült.- Mondták az utolsó két szót szinkronban, mire én már nevetésemet nem bírtam visszafogni. Már a földön ülve a könnyes szememet töröltem, és alig bírtam abbahagyni a nevetést. Mikor is már egy kicsit csillapodott a késztetés felnéztem rájuk, mire újra elfogott a nevetés az arcuk láttán. De most vissza fogtam magamat és ülve néztem rájuk.

-Tudjátok, én már egy ideje itt vagyok, és mindent hallottam.- Viktor feje elvörösödött- És Viki mit gondoltál, Egy egyszerű javító bűbájjal megtudod javítani az egész házat? Amúgy meg tudtam hogy ez lesz. Ezért is varázsoltam el a házamat.-Itt intettem egyet a kezemmel a rom felé, mire minden vissza állt az indulásom előtti állapotára.- Mert sejtettem, hogy megint csinálni fogtok valamit. Amúgy meg, melyik könyvről is beszéltetek? Az ókori varázslatos világ című könyvről? - Itt bólintottak egyet mire folytattam- Ugye tudjátok, hogy abban olyan igék vannak, amit már rég megreformáltak?Meg azok amúgy is instabil varázslatok. Na mindegy. Történt valami a távollétemben?

Az ikrek komoly arcot vágva bólintottak egyet, majd ők is leültek velem szemben a fűbe. Eleonora kihúzott egy levelet a zsebéből is felém nyújtotta. A papír gyűrött volt, és látszott rajta, hogy nem egyszer olvasták már el. Kinyitottam óvatosan és nagy meglepetésemre csak két szó áll. "Újra élünk". Először Voldemortra tippeltem, hogy ő küldte a levelet. De minek küldte volna? Hiszen eddig is tudtam, hogy él, na meg nem többes számban írt volna. Utána a szüleimre gondoltam. Lehetséges lenne, hogy újra életben legyenek? És ha igen,akkor hol lehetnek? Ezek és hasonló gondolatok motoszkáltak a fejemben. De amikor felnéztem és megláttam azokat az arcokat. Összehúzott szemöldökkel néztem Viktorra és Eleonorára . Még nem mondtak el mindent.