Dementor lány

«1.3»

Már egy ideje fent vagyok, de az őszintét bevallva semmimet sem érzem. Még a szememet sem tudom kinyitni. Bár a szagok alapján egy gyengélkedő féleségben vagyok.

Már egy ideje itt fekszek teljesen mozdulatlanul. Akármennyire próbálom megmozdítani akár a kisujjamat is nem sikerül. Unalmamban elkezdtem számolni, de ezernél abbahagytam inkább. Utána elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi is történhetett, azon kívül, hogy beszélgettem a dementorokkal. Jó addig megvan, hogy elkezdek beszélgetni a csoporttal, de utána minden kiesett.

Már kezdek megőrülni! Esküszöm, ha felkelek valaha is, akkor nem fogok aludni egy ideig!

- Felébredt már? - Hallom meg egy nagyon halk, de egyben ismerős hangot.

- Nem. Sajnos már két és fél hónapja semmi jelet nem ad magáról. - Várjunk csak... Milyen két és fél hónap?! Azt ne mondjátok, hogy azóta itt fekszek?! - Habár az elmúlt napokban észrevettem azt, hogy másképp veszi a levegőt, meg mintha motyogna magában. De lehet, hogy csak képzelődők.

-Értem. Nem baj, ha itt maradok egy kicsi? Van egy-két mondandóm Dianának.

-Semmi akadálya. Viszont, ha észlelsz valamit akkor azonnal szólj nekem. - Hallottam, hogy valaki kimegy a teremből. Így már csak ketten maradtunk bent.

Éreztem, hogy a jobb oldalamnál megsüppedt az ágy. Majd az a valaki megfogta a kezem.

-El sem fogod hinni, hogy mi történt ma! Perseus ma kísérletezett egy kicsit, és a kelleténél több patkányfarkat tett bele. Ekkor felrobbant a bájital, és a haja négyszeresére nőtt! Látnod kellene most! Még mindig úgy hordja, hiszen, ha levágja, akkor csak hosszabb lesz neki- Nevet fel jóízűen tanárom. Igen, van egy olyan érzésem, hogy aki mellettem ül, az nem más, mint Minerva. Ekkor hallottam egy nagy sóhajt, és éreztem, hogy a kezemre folyik valami nedves. Tán sír?!

-Bárcsak fent lennél. Mindenkinek hiányzol! Főleg Drakenek! Szegény nem eszik semmit sem. Mindig ide jön hozzád, és nem hajlandó elmenni. - Ki az a Drake? Nem emlékszem ilyen nevű emberre. - Bocsáss meg, de mennem kell. Hiszen holnap kezdődik a tanítás, de még lesz egy gyűlés is. Megígérem amint tudok visszajövök. - Megszorította a kezemet, majd lassan felállt, szipogott egyet és elindult kifele. Nem akarom, hogy elmenjen...Nem akarok egyedül maradni...ismét.

-Minerva...- Suttogom nevét- Kérlek ne menj el...- Éreztem, hogy valami megmozdul mellettem, és hangos kopogásra figyeltem fel.

-Diana! Hát felébredtél?!- Nyitom ki szép lassan a szememet és rögtön egy kisírt szemű professzort látok. -Annyira örülök! Poppy! - Kiabálta, és rögtön megpillantottam a szobából kipillantó javasasszonyt. Mikor ő is észrevette a változást, idesietett hozzám, és különböző kérdéseket tett fel.

Válaszolgatás közben körülnéztem a gyengélkedőn. Összesen hárman voltunk bent. A többi ágy üresen hevert, amik majd a napok elteltével megtelnek. Tekintetem átvándorolt a szemben lévő polcra, ahol tucat számra vannak a különféle bájitalok. Álom bájitaltól kezdve Béke elixírjén át Pótcsont-Rapidig minden hevert ott.

-Na és mire emlékszel? - Kérdezte tőlem Poppy. Na ez egy igazán jó kérdés. Elmondtam mindent, és csak egy "erre számítottam"-ot kaptam válaszul. Mondhatom, kicsit sem volt értetlen fejem.

-Amúgy McGalagony professzor, magának nem a gyűlésen kéne lennie? - Csak legyintett egyet

-Tudnak még várni egy kicsit. Te most jelen pillanatban fontosabb vagy mindennél. -Megfogta a kezem és leült ismét az ágyam szélére- mesélj, mire emlékszel?

-Csak annyira, hogy éppen veszekedtek a dementorokkal, és utána kép szakadás. De a következő pillanatban már itt vagyok az ágyon fekve és... - Itt végig néztem a testemen (nem félreérteni 😉😏) - begipszelve, na meg hozzá kötözve az ágyhoz. Apropó, ez minek kellett? - Emelem fel bal kezemet, vagy legalábbis azzal próbálkoztam.

-Akkor úgy tűnik, hogy az utána való két hét kiesett. Na a vitatkozás után összeszólalkoztál Rufussal, ami csúnya véget ért. Neki támadtál és félig átváltoztál. Azonban az utolsó pillanatban Albus közbe avatkozott és te összeestél. Ezután...

-Várjunk csak egy kicsit! Hogy értetted azt, hogy félig átváltoztam? És mivé? - Szakítottam félbe, hiszen sehogy sem tudom elképzelni azt, hogy mivé alakulhattam éppen át.

-Ezt nem tőlem kellene hallanád, így nem is mondhatom el. De akkor folytatom. - És itt elkezdett valamit mondani, de nem is figyeltem rá. Vajon mi történt akkor? És miért nem emlékszem most? Annyira fáj a fejem...

-Ana! Hé, Diána! Föld hívja Diána Evertoon! - Észre sem vettem, hogy hozzám beszélnek. De arra már én is felkeltem, mikor egy pohárnyi jéghideg víz landolt a nyakamon. Mondhatom kellemes érzés volt.

-Hé! Ezt miért kellett?! Tudom, hogy nem fürödtem már egy ideje, de... - Kezdtem kioktatni tanáromat és orvosomat, de a mondandóm felénél megakadtam. Hiszen a lábamnál megmozdult valami. Hirtelen kikukucskált egy gyönyörű rubin vörös szemű kis szépség. Kíváncsian figyeltem minden mozdulatát. A pikkelye világoskék színű, ami átmegy fehérbe. Karmai közepes méretűek és elég élesek ahhoz, hogy se perc alatt leszedje a fejemet a helyéről. A fogai is hegyesek. Ó, de még mennyire! Érdekességként észrevettem, hogy az átlagostól sokkal több fogazat van. Na és a szeme! Mint a csiszolatlan rubin.

-Ő itt Drake, a te sárkányod. Gondolom ő rá sem emlékszel. - Szóval ő Drake. Olyan ismerősen cseng a neve, de olyan távolinak hangzik.

-Sajnos most már mennem kell, mert holnap hosszú napunk lesz. Addig is pihenj és erősödj. Reggel visszajövök és elmegyünk együtt reggelizni. Jóéjszakát! Neked is Poppy.

Azzal a lendülettel elindult kifelé, de még az ajtóban visszafordult és küldött felém egy mosolyt.

Madam Pomfrey visszavonult kis kuckójába, de előtte még parancsolta, hogy aludjak.

Igaz fáradt voltam, de nem jött álom a szememre. Helyette inkább a kis csöppséget figyeltem, aki rögtön észrevette azt. Tekintetünket egymáséba fúrtuk és éreztem, ahogy a szívem egyre gyorsabb ütemre vált. Pár perc (vagy óra) múlva a bébi sárkány ásított egyet, mire én is követtem tettét. Kint már sötét volt, a kis fényt is a Hold adta, ami beszűrődött a nagy díszes ablak üvegén.

-Ideje lenne aludj, nem gondolod? - Kérdeztem egyetlen társaságomat, mire ő bólintott egyet. Behunytam a szememet, és már majdnem elaludtam, mikor is rúgkapálást éreztem. Konkrétan az egész ágy mozgott. Oka nem más, mint a kis sárkány, aki a földön alszik, vagyis rúgkapál mellső lábaival.

Egy ideig tűrtem, de amikor már a huszadik percben is még ez megy meguntam. Felkeltem a kényelmet nyújtó ágyamról, és nagy nehézségek árán letérdepeltem a kicsihez. Elsőnek felakartam kelteni, de amikor megláttam, hogy könnyes a szeme megsajnáltam.

Nem elég, hogy a családját elveszítette, de még a pótanyukája is (ami én volnék) sem emlékszik rá. Várjunk csak! Én ezt honnét tudom?! Na mindegy, ezen úgyis tudok még gondolkodni holnap.

Lassan és óvatosan felemeltem a földről az egyik kezemmel a kicsit, a másikkal pedig levettem az ágyamról a párnát, amit az ágyhoz döntöttem, és háttal nekidőltem. Az ölembe helyeztem Draket és szorosan átöleltem, mire a rángatózása alább hagyott. Pár másodperc elteltével a légzése is normalizálódott és ismét mély álomba merült. Még pár percig néztem, ahogyan békésen szunyókál, majd adtam a feje tetejére egy puszit és én is elaludtam a földön, ölemben a kicsi sárkánnyal.

Bocsátsatok meg, hogy ilyen soká tettem fel ezt a részt, na meg a helyesírási hibákért és a sok szóismétlésért. Ráadásul az előző kettőhöz ez ugye semmi, mint tartalmilag, mind hosszra.

Tudom nagyon unalmas volt, ezért is fogom megpróbálom feldobni majd egy kicsit a következő részt, ahol főhősnőnk megismerkedik a kis túlélővel, na meg a Mardekár hercegével: Draco Malfoyyal.

Szerintetek hogyan veszítette el Diana az emléke egy részét?

És mi történhet akkor, ha azok hárman összetalálkoznak? Szerintetek jól kifognak jönni egymással?

Köszönöm nektek, hogy elolvastátok ezt a részt. Jóéjszakát nektek!