A szerelem kivirágzása

Csudálatos érzés

Mindig is bántam a döntéseimet, melyeket még kicsi ként hoztam. Felelőtlen pénzköltés, fájdalmas mutatványok és csúfolódás másokon. Bár eredetileg szórakoztatónak tűnnek, előbb-utóbb úgy tekintek vissza rájuk, mint életem legnagyobb hibáira. Persze másoknak ezek nem annyira szörnyűek, nekem nagyon megváltoztatták az életem. Én, Fujimaki Hiyori, Csak egy ilyen emlék miatt voltam igazán boldog. Mikor még általános iskolás voltam, volt egy osztálytársunk, Sugo. Nagyon rosszfiú volt. Mindi bogarakkal ijesztgette a lányokat, rugdosta a nagyobb fiúkat, szórakozott az órákon és teli szájjal beszélt. Mindenki koszosnak és tetvesnek csúfolta, mert koszos volt még mielőtt elkezdődött a tanítás. horzsolások borították a térdeit és a könyökeit, a z oldala meg lila foltos volt. Hangosan üvöltözött akkor is mikor nem kellett volna, még a tanár is állandóan figyelmeztette. Az osztályunk, az iskola számára, ő volt a fekete bárány. Bár velem sohasem bánt ellenségesen, de mégis irtóztam tőle. Kislány fejjel azt gondoltam, hogy egy ilyen fiút jobb elkerülni, amíg nem szól hozzám, vagy kegyetlenül bántani fog.

Alig hat hónapig „élvezhettük" mégis Sugo társaságát. A szülei visszaköltözhettek vidékre, ahol született, így feleslegessé vált a jelenlegi iskola ahová járt. Senki sem tűnt nagyon szomorúnak emiatt, ő mégis mindig duzzogott. Mikor haza szerettem volna menni iskola után, Sugo gyanúsan engem bámult az ajtóból. Halkan el akartam osonni mellette, ő mégis egy nagyot ordított rám

- Hé! - Nagyon megijedtem, majdnem sírtam is.

Egy kicsit elpirult, megrázta a fejét, majd újra folytatta a mondandóját.

- Mutatok valami királyat! Jó' van? – Vadul integetett a kezével, azt várva, hogy utána menjek. – Gyüssz?

Bár féltem, de mégis utána mentem, mert gyerek fejjel nagyon kíváncsi voltam. Az iskola mögötti fához vitt engem. Mindenki szerette azt a fát, mert mindig szép volt. Még a fiúk sem bántották.

- Na? Ugye mi'en klassz? – Mondta, büszke mosollyal és kihúzva.

Értetlenül néztem rá, így egy biccentés után gondoltam elmegyek.

- Hé! – Bár a megérzésem nem volt elég jó, nem értettem miért nem mutat többet.

Kicsit arrébb húzta a fa tövénél lévő bokrokat és csak akkor láttam, hogy a fa üreges. Nem volt egy nagy szám, de akkoriban egy ekkora búvóhely minden gyerek álma volt. Egy kicsit belestem és egyből elvarázsolt.

-Azta!

- Ugye? Enyím a legjobb Placc! – Bár sohasem szimpatizáltam Sugo-val, de most kicsit mosolyogtam azon, hogy mekkora egy bolond.

A búvóhelyéről kijőve azt hittem csak ennyit akart, de az arcán nagy mosoly volt és kissé még el is pirult. Még sohasem láttam azelőtt ilyennek.

- Fujimaki!

- Mi... mi az?

Erősen arcára csapott a két kezével és teli torokból üvöltötte:

- Te vagy a legcsudásabb lány aki ismerök!

- He? - Értetlenül néztem rá, de ő csak mosolygott tovább.

- Egy ilyen szíp lánynak muszáj vót elmondanom mielőtt haza menek. Csak fogd meg a kezem, ne hagyj itten semmi nélkül!

Nem tudtam semmit Sugo-ral azon kívül, hogy nagyon rosszul viselkedett az iskolában és hogy igazi bohóc volt. Azt sem értettem miért pont én tetszek neki, de kicsit elbíztam magam miatta. Elpirultam, kicsit mégis féltem hiszen Sugo nagyon durva fiú volt, de nem akartam megbántani, ha már annyira bátor volt, hogy bevallja, hogyan érez. Kicsit kinyújtottam a jobb kezemet, mire ő nagy erővel elkezdte rázni. Bár kicsit fájt a kezem tőle, de látszott az arcán mennyire boldog amiatt, hogy kezet fogtunk. A gyerek kori szerelem tényleg nagyon értékes, főleg ha ápoljuk. Sugo nem volt velem sohasem durva, ezért természetesen kezet fogtam vele és ez az emlék örökre megmarad.