A szerelem kivirágzása

Melletted...

Nem számít, hányszor látom. Nem hiszem, hogy valaha is változni fog ez az érzés. Kis korom óta felnézek rád, tisztellek, szeretlek. A nevem Sakura és ez a története, hogyan vált a legnagyobb álmom valóra. Már születésem óta családi kapcsolatban álltam a szomszédommal, Keita-val. Egy óvodába, általánosba és még gimibe is jártunk. Persze mindenki egyből azt hinni: „Olyan régóta ismerik egymást. Tökéletes párt alkotnának" , de én nem voltam sohasem szerelmes Keita-ba. Viszont mégis csak volt valaki hozzám közeli, akit nagyon szerettem, az pedig Keita bátyja, Hatori. Alig három évvel idősebb nálunk, de ennek ellenére is mindig játszott velünk. Vigyázott ránk, ha a szüleink nem értek rá és sok mindenre megtanított. Ő a legmenőbb fiú, akit valaha megismertem, de sohasem mertem neki bevallani, mit érzek.

Azon nyáron lettem tizennyolc éves és befejeztem a gimit is. Már csak az volt a kérdés, hogy felvettek engem a művészeti egyetemre ahová jelentkeztem. Idegesen álltam, kezemben a sorszámmal, ami eldönti, hogy hogyan tovább, de nem mertem megnézni mi lett a végeredmény.

- Ne húzd az időt Sakura! Ideje lenne, végre megnézni mi van.

- Hiro-nii... de mi van, ha nem vettek fel?

- Bolond vagy? – kitépte a sorszámot a kezemből is előre szaladt megnézni a végeredményt.

Magam sem értem, de így kicsivel könnyebb, mint nekem. Egy ideig a papír és a tábla között ingatta a fejét majd oda jött hozzám és átölelt.

- Mondtam, hogy nem kell kételkedned! Bent vagy lökött!

Örülök, hogy Hiro ilyenkor itt van nekem és segít. Nem is kívánhatnék jobb embert, mint ő. hazafelé menet Hiro és én egyre furább dolgokról beszéltünk. Még azt is mondta, ha nem jött volna össze, akkor is dolgozhatok a műhelyben, mint ő, de engem nem nagyon vonzott a szerelői munka. Jobban érdekelt a varrás, mert szerettem ruhát tervezni és varrásban sem vagyok utolsó. Így hát, mivel felvettek arra az egyetemre, készen álltam a szakma elsajátítására.

Még aznap délután a szüleim bejelentették, hogy egy ideig a szomszédok fognak rám vigyázni, mert ők kaptak egy utazási ajánlatot és romantikus útra mennek. Számomra ez nem volt büntetés vagy mi, mert így egyházban lehettem Hiro-val két egész héten át. Másnap a szüleim el is kocsikáztak és mókás volt több időt tölteni az Endo családdal. Még a vacsorában is segítettem, Endo néni pedig sok vicces történetet mesélt a fiatal korából. Jól éreztem magam már az első napon.

- Nahát, Sakura-chan micsoda egy kis konyhatündér vagy!

- Köszönöm Endo néni, de ennyit azért bárki meg tudna csinálni.

- De nem az én fiaim. Mindketten kétbalkezesek.

- Nekem miért is kéne meg tanulni egyáltalán főzni?

- Persze Keita csak arra vár, hogy egy lányka főzzön, rág a nap huszonnégy órájában. Sajnálom Sakura.

- Mit?

- Hogy nem tanítottam neki semmit sem, pedig az az álmom, hogy a mi kis drága Sakura-nk egy nap hozzá menjen az én lágyfejű fiamhoz. Persze ez nem csak tőlem, hanem az ügye fogyott fiamtól i függ.

- Anya, abba hagynád?

Pontosan erről beszéltem. Mindig ez van minden közös eseménynél. A szüleink csak ránk néznek, és az esküvőt tervezgetik. Egyenesen alattam vágva fát, mert emiatt még talán Hiro is egyet ért. A vacsora után egymagam elkezdtem mosogatni, de Hiro még ebben is segített nekem.