A szerelem kivirágzása

Földre szállt angyal

Angyalok nem léteznek. Legalább is ebben a hitben éltem jó sokáig, de amikor a legnagyobb szükségem volt a segítségre, akkor végre szemtanúja voltam egy angyal földre szállásának. Fukushima Ryouichi-nek hívnak. Vagy legalább is hívtak. Miután kirúgtak a munkahelyemről hamis vádak miatt, sehová sem vettek fel és a szüleim sem akartak többet látni. Az utcán feküdtem, meggyalázva, szegényen és család nélkül. Minden ember úgy ment el mellettem, hogy leírt a szemével. A támogatás legkisebb jelét sem mutatták azok a tekintetek. Kész voltam feladni, de akkor:

- Elnézést, de jól vagy?

Egy kicsinyke angyal fölém tartotta az esernyőjét és pirospozsgás arcával, aggódóan tekintet le rám. Hosszú fehér kabátja volt és rövid vajszínű haja.

- Meg fogsz fázni az esőben, nem kéne jobb helyre menned?

Nem is tudtam mit felelni erre a kérdésre. A jövőm tele volt kétségekkel, hiszen senki sem bízott meg bennem. Nem tehettem semmit sem.

- Nem vagyok jó semmiben sem, de ha ez segít, akkor kérlek, fogadd el! – Kivette a kabát zsebéből a pénztárcáját és oda nyújtotta nekem.

Némán kikerekedett szemekkel bámulta a tárcát, nem értve hogy lehet valaki ennyire meggondolatlan. Egy idegennek így átnyújtani a tárcáját, nagyon nagy butaság.

- Sa... sajnálom! – Elszaladt úgy hogy a tárcát az ölembe hajította.

Amilyen kicsi olyan sebesen távolodott el, egyre gyorsabban. A tárcája viszont nálam maradt, mégsem tudtam mit is kezdhetnék vele. Kinyitottam és több ezer yen volt benne. Ekkora nagylelkűséget mégis hogyan hálálhatnék meg?

Két évvel később már sokkal jobb helyzetbe jöttem. Miután az angyalka megáldott a pénzével, találkoztam egy férfival, aki a vállalkozásához keresett társat és én belementem a támogatásba. Nagyon jó ember volt, mert a múltam ellenére is kiált mellettem, nem zavarta, hogy egy ilyen rosszmúlttal rendelkező férfi legyen a társa. Bár mára már egyedül irányítom a céget, de még mindig jó emlékeim vannak róla. Megállás nélkül azon dolgozok, hogy a „Tera Itadakimasu" híresebb és erősebb legyen.

- Valaki nagyon lelkesen dolgozik.

- Enomoto-san? – Enomoto Satsuki, az alapító mester felesége, sokszor eljár ide, mert részben ő is tagja ennek a cégnek.

- Keményen dolgozol minden nap, bár ennyire foglalkoztatna, hogy egy nőt felszedjél.

- Jelenleg nem ez érdekel a legjobban, ráadásul nem is ismerek túl sok hölgyet.

- Hmm, pedig emlékszem mikor még régebben beszéltünk erről, volt egy angyalka vagy mi, nem?

- Ez most nem számít.

Hiába gondolok rá, nem tudok ezen segíteni. Nem találom őt, pedig meg szeretném hálálni a jólelkűségét.

A másik problémám, hogy küszködök az alkalmazott hiánnyal és így pont a megfelelő alkalmazott száma alatt vagyunk. Így a semmiből keríteni egy-két alkalmazottat lehetetlennek bizonyult. Ezen töprengtem egész úton, míg nem a taxiból láttam, hogy egy lányt rángatnak a közelben. Kiszálltam a kocsiból és a segítségére siettem úgy, hogy a férfit hátrébb löktem.

- Mégis mit képzel, mi csinál? – Förmedt rám vörös fejjel.

- Ezt én is kérdezhetném! Jól van hölgyem? Ah! – A lány, akit zaklattak a kis angyal volt régről.