FREAK SHOW [Haikyuu FF] [✔]

10. for

Ujjongva veregettük háton Shirabut, mert hogy végre kiállt magáért. Végre szabadon mentünk az öltözőbe, és ott hülyülve készülődtünk. Kenmán erősen látszott hogy Shirabu erőltetett rá short-ot, de el kellett mondani hogy csapatta. Időközben, Kageyama talált a röpis táskájába egy random büdös zoknit, és elkezdett üvöltözni.
- HINATA NO BOKEEEEEE - azzal elhajította egyenesen Kenma fejére, aki lassan hátra fordult végig pislogva, és határozottan elindult Kageyama felé. Shirabuval ketten alig bírtuk visszafogni, és mondtuk neki hogy basszus gitár nélkül tényleg leégünk, verje meg előadás után. Kenma ebbe belenyugodott, és végül beénekelt egy kicsit. Meghallottuk a konferáló hangját, aki elkezdett beszélni egy jó bő negyed órát az igazi fellépő bandáról. Ezután egy random kellékes szólt hogy jöjjünk, és bár hiába akartunk elfutni, tudtuk hogy nincs vissza út. Idegesen felálltunk a színpadra, áthangoltuk a gitárokat, Shirabu beállította a beat-et, és tudtuk hogy nincs tovább. Kenma nem fog beszélni a tömeghez, akármi is lesz, szóval egymásra néztünk, és elindítottuk a beat-et. Tudtuk mikor kell belépni, de még mindig ijesztő volt a gondolat. De Shirabu is belépett, Kageyama is, Kenma is, végül rajtam volt a sor. Nincs visszaút, és elkezdtem pengetni a gitárt, várva a vokál részre.
De Kenma ekkor belekezdett az éneklésbe. A MI dalunkat énekelve. Minden egyes sor egy egy emlékkel...

„I've been locked in the locker

I was picked last in soccer
And they say that it's all fun
But their fun, it ain't fun, man, I'm done
And I know we're all different
Our beliefs and religions
But I don't see the difference

In me, you
Your, tu
Or moi, vous
So if you've had enough, then

Come to the land of the lost and lonely
Don't be afraid, we'll be one big family
Of freaks like you and me
I know a place where the bruised and broken
Live like the kings and the queens of tragedy
Just freaks like you and me
We are the freaks

I've been kicked down in the dirt
I pretend that it don't hurt
And I know that they're just words
But sticks, stones, they break bones
But just know
We could all be disciples
And we'll write our own Bible
We'll put freaks in the title
It's me, you
Your, tu
And moi, vous
So if you've had enough, then

Come to the land of the lost and lonely
Don't be afraid, we'll be one big family
Of freaks like you and me
I know a place where the bruised and broken
Live like the kings and the queens of tragedy
Just freaks like you and me
We are the freaks

Come to the land of the lost and lonely
Don't be afraid, we'll be one big family
Of freaks like you and me
I know a place where the bruised and broken
Live like the kings and the queens of tragedy
Just freaks like you and me

Come home
Where you can be you, I can be me
We'll never leave, 'cause we are the freaks
Come home
Where you can be you, I can be me
We'll never leave, 'cause we are the freaks
We are the freaks”

Minden sor egy emlék. Amit együtt éltünk át, röhögve, depisen, hülyén. Emlékszem a "Kings and Queens" az onnan jött, hogy Kageyama ő eleve király, és akkor kenmát az egyik kendővel amivel le voltak takarva a hangszerek, becsavarva lett királynő. (A vászon ezek után elszakadt...) A közönség ujjongva énekelt velünk, visszajátszást követelve, mi pedig az örömtől úgy voltunk vele, hogy elénekeljük mégegyszer. És mégegyszer... Addig amíg nem lökdösnek le a színpadról. Sőt, utána is zenélni fogunk. Örökké.
,,'Cause se are the freaks”

És az együttes neve, örökre az emlékünkbe marad.

FREAK SHOW.

THE END