Plátói Vagy Az Is Maradsz!(or Not?)

1.Rész:Az első napok

-Hjaj Dina, csak még egy percet!-rimánkodtam a lakótársamnak, aki egyben a legjobb barátnõm is.

-Rebi, el fogunk késni! Ez az elsõ nap!- ismételte már sokadjára.

Lassan kinyitottam a szemem, és kábultan néztem körbe a szobámban.

A piros falakat a fehér bútorok törték meg, melyek közt szerepelt egy gardrób, egy íróasztal, hozzá egy bárszék, és persze az éjjeli szekrényem, amelyen most is, mint általában állt a kupi.A falakat pedig a régi gyermekkori- és gimis képeinkkel raktam ki.

Lassan szétterültem a franciaágyamon és Dinára pillantottam. A beiratkozásnál ismertem meg, amikor az utolsó pillanatban nyitottunk be az igazgató irodájába. Hosszú szõke haja kivasalva feküdt a hátán, az arcán viszont még javában látszódtak a sietés nyomai. Mikor mindketten végeztünk, elmentünk spontán kávézni, ahol kiderült, hogy több közös van bennünk, mint az állandó késés. Ahogy a költözésre terelõdött a téma, egy lakás mellett döntöttünk, így a lakbért megosztva azóta is közösen béreljük.

-Jól van jól van sietek!-nyugtattam meg barátnõmet, akivel teljesen egy az órarendünk. Mindketten jogi szakra járunk, és ügyészek szeretnénk lenni.

Kikászálódtam az ágyból és a velem egy magas tükrömbe néztem. Derékig érõ gesztenyebarna hajam, most is, enyhe hullámokban esett a vállamra, amik kivételesen, egész türhetõek voltak, így a vasalást ejtettem. Miután Dina nyugtázta magában, hogy hajlandó vagyok eleget tenni a kérésének, kiment, és hagyott készülõdni.

Felnyitottam a gardróbomat, és egy fekete szaggatott farmert vettem fel egy bordó cropp pulcsival. Meglehetõsen hideg napnak nézünk elébe a telefonom szerint. Felvettem még a Fila sportcipõmet, ami szintén bordó. Imádom ezt a színt! Ellentétben Dinával, Õ a kékért van oda. A szobája is kék a bútorokat kivéve.

Gyorsan felkaptam a kézi táskám, belepakoltam a jegyzetfüzetemet és a tollakat, merthogy miért is csináltam volna meg tegnap este mindezt, és kimentem a konyhába, ami semleges területként lilában pompázott.

-Úristen köszi, Imádlak-mondtam hálát a kávét átadó barátnõmnek.

-Na de most már siessünk! Addig kiállok az autóval!-szólt utánam, én pedig vadul bólogattam, miközben a kávét ittam és a kakaós csigámat faltam.

Reggeli idillemet vad dudálás zavarta meg, ebbõl sejtettem, hogy valamiért megint elnéztem az idõt.

Rohantam ki, gondosan bezárva magam után az ajtót, majd a kerítést. És szó szerint bepottyantam az autóba.

-Itt vagyok!-bizonygattam Dinának a jelenlétem, mire egy ,,már megint késni fogunk" grimasszal nyugtázta.

Az út hamar telt el, csak 3 sarokra lakunk az egyetemrõl, így a lépcsõn rohanva próbáltam meg felérni a 2. emeleti elõadóba, Dinának még volt egy megbeszélése a dirivel. Miközben azon gondolkodtam, hogy mennyit kések ha ebben a tempóban megyek, mennyit vesz el a kanyar, nem igazán tudtam jól átlátni a számok világán, így hamar belebotlottam valakibe. Egy bocs félét mormoghattam, fel sem nézve rohantam volna tovább, ha az illetõ nem teszi ki a karját, aminek eredményeképp, belefutottam egyenesen a karjába.

-Hova? Hova?-kérdezte mély, erõs hangján, a nagyjából egy évvel idõsebb srác. Sötét barna haja rendezetten állt, barna szemei engem kémleltek. Izmos testalkat, vagy 2 éve gyúrhatott,nem volt túledzve, sem szálkás.

-Anyádba! Mégis hova mennék egy egyetemen?-kérdeztem kissé fennhangon, mire csak nevetve kacsintott.

-Majd rájössz te magad is.-mondta és elengedett,

Szinte azonnal rohanni kezdtem, és be is értem idõre, Éppen! Az elõadásról fürgén jegyzeteltem, egyet magamnak és még Dinának is, mivel tudom mi alapján tanul könnyen.

Éppen véget ért az elõadás, mikor odafutott hozzám a bejárattól.

-Bocsi, bocsi, nagyon elhúzták.

-Semmi gond, itt a jegyzeted!-nyújtottam át neki a papírokat.

-Ú köszi. Egyébként tudod mit hallottam a lányoktól?-kérdezte, mikor kifelé haladtunk.

-Na mit?-érdeklõdtem, habár pontosan tudtam, hogy akkor is elmondaná, ha nem érdekelne engem.

-Itt is van egy nõcsábász genyó-nevetett fel hangosan-a lányok leírása alapján nagyjából 175 centi, ilyen bõrkarkötõk vannak a csuklóján-itt még el is mutogatta.

-Nagyszerû.-mormogtam mert nem nagyon tudtam elképzelni egy divat majmot egy egyetemen.

- Várd csak ki a végét! Elvileg képes mindenki fejét elcsavarni! Még talán tiédet is.-nevetett fel.

-Na azt nagyon kétlem.-mormogtam.

-Na, a te szívedet is feloldja valami-nevetett fel és ezen akaratlanul is elmosolyodtam.

-És hanyadéves ?

-Már 2 éve itt van. Most másodikos.

-Másodikosan hogy lehet népszerû nõcsábász?-értetlenkedtem-vagy tudod mit, nem érdekel.-nevettem el magam.

-Azt én sem tudom, de azt igen, hogy a hosszú barnákra bukik, akik, úgymond nehezen kaphatók.

- Öö Hurrá?

-Hát figyelj, Sötétbarna beállított haj, Sötétbarna szemek, kidolgozott, de nem túlizmos felsõtest. El tudom képzelni.

-Jesszusom, hát még én!- vágott a fejembe a felismerés.-ebbõl baj lesz.