3.Egyre idegesítőbb..

97 11 8
                                    

Az óra után elindultunk a következõre. Az órákon sûrûn jegyzeteltünk, mert tudtuk, itt kemény számadás lesz majd. Azért akartunk ügyészek lenni, mert elegünk van, hogy a lányok nem mehetnek ki biztonságban az utcára, egy eladói munkát nem lehet tiszta szívvel elvállalni. Mindegy egyes bûnözõ, aki megúsz egy tárgyalást, nagyobb kedvvel veti magát egy hatalmasabb vagy károsabb munkába. Ennek ellenére, én hiszek az ártatlanság védelmében. De ez már nem az én dolgom. Az én dolgom az, hogy rács mögé tegyem a tébolyult embereket, hogy tanuljanak a bûnükbõl.

Ahogy visszaértünk a kis házunkba Dinával azonnal kezdtünk tanulni.

-Pedig ez csak az elsõ nap volt! Milyen lesz a vizsgaidõszak?-kérdezi kihúzófilccel a kezében.

-Minimum ennek a kétszerese.-mondtam miközben én is a kezembe vettem az én piros pasztel színû filcemet.

Vagy 30 oldalon átrágtam magam kihúztam a lényeget, majd tanulni kezdtem. Aszorgalmas tanulásunkat a telefonom csipogása törte meg.

-Mi az ég, Beki ezt nézd!-adja ide a telefonomat.

-What a hell?-kiáltom el magam. Jah igen nem kéne káromkodnom ezért elhagytam a ,,rohadjalkette", ,,aztaszepedesanyukadat" beszólásokat és átváltottam angolra amit legalabb a borzalmas kiejtésem miatt nem ismernek fel.

-Ennek honnan van meg a számod?-kérdezte Dina.

Najo. Alapjáraton tök higgadt és nyugodt meg türelmes vagyok, de nagyon hamar ki lehet borítani. Ez a gyerek meg a rekordot döntögeti.

,, Szia .Órák után nem volt idõnk beszélni. Elmondom hogy mi van. Bejössz. Nagyon. Úgyhogy ideje lenne megismernünk egymást közelebbrõl.

puszi csók 18+: Alexander"

Egy szó nélkül letiltottam a számot, és oldalra raktam a telefonom, és ismét elkezdtem olvasni.

-Ez mi az ég volt!-fordul felém Dina felhúzott szemöldökkel?

-A társadalmunk egyik élettelen bunkó híme?-válaszolok még mindig a könyvbe bújtam.

-De ez nem ér! Akárki közeledik feléd ellököd!

-Mert nincs szükségem senkire!-teszem le a könyvet az ölembõl, és elmegyek zuhanyozni, hogy ezt a beszélgetést megússzam.

-Hiába mondod, hogy nem találtad meg az igazit, ha esélyt sem adsz neki.-mondja.

-Hidd el nem egy ilyen pasira van szükségem.-mondom majd elvonulok fürödni.

Ahogy kijövök a fürdõbõl, egybõl a szobámba megyek, bepakolom a könyveket, jegyzeteimet, sõt még a ruhámat is kikészítettem, majd aludni készülök.

-Csak bocsánatot akartam kérni.-nyit be Dina.-Nem volt szép.

-El van felejtve.

-Az jó, mert meg kéne mutatnod hogy hogyan lehet letiltani egy számot. -Nevetett fel.

-Ki?Ohh. Aouu. Mit?-kérdeztem miután leesett, hogy valószínûleg Alexander küldte az üzenetet.

,,Hey. Te ennek a Rebinek barátja van? Csak mert nem szeretném akkor olyan fába vágni a fejszém amiben már van egy. Ha érted. Alex"

-Hát ez dili-adom vissza a telefont, miután elolvastam, és letiltottam a számot.

-Jó éjt. Holnap idegtépázó napunk lesz és nem csak az anyag miatt.3közös óránk lesz mert amire tudtak beiratkoztak, gondolom nézelõdni.

-HJAJ, egyszer alárúgok, felfordul.-jött elõ a harcos énem. Egy idõben nagyon agresszívan harcoltam. Nagyon sok düh volt bennem.

-Meg veled az egyetem.-emlékeztetett Dina.

-Oké. A holnap gondja.-Tudtam le .

Sziasztok. Nagyon köszönöm ha elolvastad remélem nem bánod meg! Véleményeket komiba várom, és a vote ot is megköszönném, ha úgy véled kiérdemeltem.

Annyit szeretnék hozzáfûzni, hogy jelenleg nincs mit olvasnom, a wattpadon az összes könyvet amit elmentettem kiolvastam, szóval megköszönném ha írnátok valami jó kis könyvet. Lehet az önpromo, unikornis vagy kiskecske, egy feltételem van, a könyv legyen befejezett. Minden könyvet elolvasok, ha valaki kíváncsi rá a véleményemet is.

Aztán aki szintén olvasni valót keres akkor itt talál, és én is irhatok ha kér.

Köszönöm.

Plátói Vagy Az Is Maradsz!(or Not?)Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora