J. riadtan, izzadtan ébredt rémálmából. Fejét felkapta, hunyorgó szemeivel pedig az órát pásztázta. Nem tudta kivenni az óra számjelzését. Már nagyon régóta szemüveges volt. Megkereste az ágya mellett lévő asztalon, füleire akasztotta és úgy tekintett az órára.
Fél hat volt. A májusi nap első sugarai szűrődtek be a redőny szűk rései között. A madarak már rég elhagyták a belvárost. Csak a gyárak zajongtak egész napokat.
Lüktet, kattog, dobog, cseng...
Ez a konstans zaj végigkísérte az életét. J. fejében cikáztak az ébredés utáni gondolatok, mint egy felbolydult méhkas. A gondolatok egy irányba mutattak: mit csinálhat most D.?
Felkelt az ágyából és megmosakodott hideg vízzel. Szombati nap volt, tanítás nélkül. J. Általában az ilyen napokon egész nap videójátékokkal szórakozott, miután megcsinálta a házi feladatot. Bekapcsolta az oxigenátort, ugyanis a szellőztetés a hatalmas metán- és szén-dioxid szennyezés miatt lehetetlenné vált, és leült egy párnára a szoba közepén. Beindította a gépét, és hosszasan nézte az éledező operációs rendszert. A táp már ősrégi volt. A negyedik percben felberregett, majd ontani kezdte magából a hőt. J. már régóta gyűjt egy újra. A szülei biztos nem küldenének pénzt ilyen "felesleges" dolgokra.
Mikor végre elindult az operációs rendszer is, az első dolog, amit J. meglátott: Facebook:egy üzeneted érkezett. Megnyitotta. A feladó D. volt.
"Szia! Meg tudnád mondani, merre van a legközelebbi önkiszolgáló? A városban sehol sem találtam térképet.😅"
J. megdermedt. A fejében cikáztak a mondatfoszlányok, amik ilyen kontextusba illenének, de nem olvadtak össze értelmes mondatokká. Ez az első alkalom, hogy (a családján kívül) üzenetet vált valakivel. Felcsapta a Messenger tabját, és lassú ujjakkal gépelni kezdett billentyűzetén:"Szia. A városról nincs térkép, mert az utcák néhol több emeletesek, amit nem teljesen lehetne ábrázolni a térképen". A következő századmásodpercben kitörölte az egészet, majd újrakezdte:"Hello. A városról nincs térkép.". Ezt az első mondatot egy ideális első mondatnak vélte. Felbátorodva folytatta:"A sugárúton és közelében nincs közért, de ha gondolod, elvezethetlek a helyi boltba, úgyis kell nekem is pár dolog. 😃". Az utolsó szmájli létjogosultságán egy egész percig elmélkedett, végül meghagyta. Leütötte az ENTER gombot és várt. D. gépelt, majd kitörölte. Aztán megint írt és visszavonta. Ez még eljátszódott egy párszor, aztán jött a válasz:"Okés, akkor 5 perc múlva találkozunk lent a sugárúton, a közöttünk lévő sarkon? 😄"
J. ujjai a villámnál is gyorsabban ütötték le a három betűt:"Oké"
Meg se várta, hogy D. megnézze, kikapcsolta a gépét, felvett gyorsan egy fekete nadrágot és egy ugyanilyen színű pulóvert. Az esőkabát megszáradt a fregolin, az esernyője pedig a falnak támasztva hevert a bejárati ajtó mellett. Felkapta mind a kettőt és kisuhant az ajtón.
Az utcán jutott eszébe: vajon melyik sarokra gondolt D.? Sietve lépkedve megindult a második sarokra, mivel, ha eléggé siet, bármelyik sarokra gondolt D., találkozni fog vele útközben. Az első sarokhoz közeledett éppen, mikor egy kék esernyőt látott meg a sarki épület mellett a feketék között. Az esernyő alatt egy piros szövetkabátot fedezett fel. Az apró termetű lány piros arccal állt a sarki eresz alatt.
-Helló D.-üdvözölte J. a lányt.
-Helló.-fordult meg meglepődötten a lány.-Itt mindig esik az eső? Amióta megérkeztem csak esik.
J. kinyújtotta a kezét, és tapasztalta, hogy, valóban csöpörög az eső.
-Igen.-válaszolta némi fáradtsággal a hangjában-Már nagyon unom.
-Én szeretem. Merre van a közért?-kérdezte a lány a tárgyra térve.
-Gyere, induljunk!-válaszolta J.
Elindultak a bolt felé, miközben az eső kitartóan hullott. Csendben voltak, aztán egyszer J. megkérdezte:
-Miért volt ilyen sürgős a közértbe menned?
-Hát, tegnap reggel érkeztem, és eddig tartott a kajakészletem.-válaszolta D. egy halvány mosollyal az arcán.
-Ah. Értem. És miért jöttél a városba?-kérdezte J.
-Nem is tudom. Talán azért, hogy középiskolába jöjjek. Vagy azért, mert már elegem volt a falusi életből. Lehet mindkettő végett.-felelt D.- És te?
-Én itt laktam már születésem óta a város egyik külső kerületében. Ott neveltek fel a szüleim és ott jártam általánosba. Középiskolára beköltöztem a központba, hogy ne kelljen órák hosszát utaznom minden reggel.-felelt a fiú.
-Érthető.
-De mostmár itt is vagyunk.
Egy aprócska bolt előtt álltak meg.
