J. zavartan motyogott valamit a kérdésre, majd ő is megtudakolta a lány nevét. D. volt a lány neve. Igazi nevét J. nem tudta volna belefoglalni eme könyv csekély tartalmába. Tovább már nem tudtak csevegni, ugyanis bejött a tanár az órára.
A tanítás alatt J. nem volt képes figyelni az amúgy is unalmas órákra. Figyelmét bevonzotta a mellette helyet foglaló lány. Néha-néha lopva rápillantott, talán azért, hogy megnézze, hogy ott van-e még, vagy csak álmodik. Legalább is ezt mondta magának.
Nyugalmat erőltetett magára, azonban az órának még így sem tudott teljes figyelmet nyújtani.
Órák után, szünetekben, elbeszélgettek. A lány egy távoli faluból jött. J. gondolta, hogy nem idevalósi, a színek alapján. Itt mindenki csak szürkét visel, szürke arccal. A faluban ő volt a legjobb és szorgalmasabb tanuló, ahogy J. is itt, az iskolában. Tanítás után adja, sors vagy véletlen, hogy csak két sarokkal később bérel házat a sugárúton J., mint D. Együtt mentek haza a buszon.
J. benyitott az aprócska lakásába a nyolcadik, és egyben a legfelső, emeleten. Egyetlen szoba volt, emellett egy szűk mellékhelyiség. Csuromvizes esőkabátját a fregolira dobta, majd ledőlt a sötét szobában az ágyára. Zsebében megszólalt a telefon. Fehéren izzó kijelzője égette a szemét, azonban így is el tudta olvasni az értesítést: egy új ismerősöd van.
