Under The Mask

1.rész

Mégis honnan kéne tudnom, hogy melyik pokémon áll mellettem!?
Néha teljesen kikészít a tesóm, meg a Pokémon Go.
- De Al ne mozdulj légyszi!- tiltakozott ikertestvérem a lelépési kísérletemtől.
- Nem érdekel a pikachu!- hátráltam.
Danny testvérem szúrósan rám meredt.
- Ez nem pikachu, hanem egy...-kezdte volna, de félbeszakítottam.
- Mint mondtam: Nem érdekel!- azzal kiléptem közös szobánk ajtaján.
A bátyám már tizenhat éves, de még mindig csak a játékon jár az esze. Ennél azért vannak fontosabb dolgok is az életben. Például a suli. A suli nagyon fontos! Az emberek miatt. Jó latni, őket nap, mint nap és figyelni, hogyan változnak.

Alice Grathally vagyok és őseimtől tudom. Londonban élem az unalmas mindennapjaimat.
Most abban a helyzetben vagyok, hogy sulit kellett váltanom. A régi iskolámban nagyon különc voltam és a szüleim féltek, hogy nem lesznek meg a kellő szociális készségeim. Egyszóval teljesen antiszoc leszek! Persze ez nem így van. Én szeretem az embereket. Főleg megfigyelni.
Anya mégis azt mondta, jobb lenne gimnáziumot váltani és ez ellen nem tudtam tenni semmit.
Az ikertesómat meg természetesen hoztam magammal.
És így kerültem be a Kingsbury High School-ba a Princes Ave-n. Nem nagy szám a hely. Sima gimi.

Felkaptam a táskámat és levágtattam a lépcsőházon. Az utcán megcsapott az a londoni reggeli illat. Kellemes.
Útközben még beugrottam gyorsan egy kávéért a legközelebbi olasz kávézóba és rohantam a suliba.
Nem akarok elkésni rögtön az első napomon.

Feszülten megálltam az intézmény kapuja előtt. Most akkor bemenjek, vagy ne menjek?
A döntést viszont meghozta helyettem a mögöttem csörtető srác, aki lazán kivágta az ajtót, majd intett, hogy ő márpedig udvarias lesz és előre enged engem. Az igazi protokoll szerint, mindig a férfi lép be előbb a helységbe az elővigyázatosság miatt, de erről nem most terveztem kiselőadást tartani.
Köszönetképp rámosolyogtam, majd beléptem az épületbe.
Így visszanézve vajon mit gondolhatott a srác, hogy én csak állok az ajtó slőtt? Talán, hogy nem tudom kinyitni? Vagy arra várok, hogy jöjjön egy lovag, aki majd ajtót nyit nekem?
Részlet kérdés.

Egy szó mint száz, a hely hemzsegett a tudományra éhes diákoktól. Vagy inkább olyanoktól, akik bárhol máshol szivesebben lennének, mint a suliban.
Hirtelen eszembe jutott.
Elővettem a szemüvegem a zsebem mélyéről és az orromra toltam. A szemem előtt azonnal minden új alakot öltött. Ha eddig még nem jöttél rá, akkor most elmondom. Az üveg, ami a keretben van látógura, így megfigyelhetem az emberek lényét
Bizony.

Ebben a suliban, mindenki olyan új volt, még sosem láttam ilyen lényeket. Nagyon élvezem. Tőlem jobbra például van egy lány, akinek nincs arca, viszont gyönyörű, padlót súroló, aranyló fürtjei vannak. A maga módján remek személyiség lehet és okos, de nincs saját véleménye.
Elfordultam és ezzel belé is ütköztem valakibe.
- Jaj, bocsánat!- néztem fel.
Egy fiú állt előttem. Pikkelyes bőre és macskaszerű orra volt. A szemszíne épp fehérre váltott, ahogy elvigyorodva rám nézett. Ösztönösen lekaptam a szemüveget.
- Mégegyszer, bocsi.- ismételtem meg magam némi szünet után. Az álca egy barna hajú, kék szemű és nagyon magas fiút mutatott nekem.
- Nem történt semmi.-nevetett.
Elgondolkodtam. Ideje lenne tudó barátokat szereznem. Egye fene! Megkérdezem. Mint, ahogy anyáék idejében tették az emberek.
- Tudod?- kérdeztem komoly tekintettel.
A srác először felhúzta a szemöldökét, majd rám kacsintott.
- Én mindent tudok, kedvesem!- vigyorgott.
Sóhajtottam, majd újra próbálkoztam:
- Tudod?
Most teljesen értetlen arcot vágott.
- Mit?- kérdezett vissza zavartan.
Legyintettem. Na erről ennyit! Lehet, hogy az osztályomban sem lesz egyetlen tudó sem.
- Meg tudnád mondani, hogy merre van a kétszáznégyes terem?- váltottam témát.- Még új vagyok itt.
Az előttem álló elgondolkodott.
- Második emelet, jobbról a harmadik ajtó bal kéz felé.- válaszolta, majd sarkon fordult és elbaktatott.
Ennyit a szociális életemről.

Elindultam a lépcsőn. Szóval a második emelet... Igen meg van. Jobbra... A harmadik...bal kéz fele. Megvan!
Ismét megálltam az ajtó előtt. Ezen a falon túl ott van az új osztályom. Egy új társaság. Talán ideje lesz beilleszkednem.

Már épp felkészültem rá, hogy lenyomom a kilincset, amikor valaki hátulról rámijesztve megszorított. Ijedtemben sikkantottam, és szökkentem egyet. A mozdulattól kiesett a kezemből a szemüvegem, de mielőtt földet ért volna az a valaki elkapta.
Felszisszentem.
- Ally, jobban is vigyázhatnál a családi ereklyénkre!- hallottam az engem szorító hangját a hátam mögül. Hát persze, hogy az idegbeteg tesóm Danny az!
Felsóhajtottam.
- Büdös vagy.- jegyeztem meg.
Ebben igazam volt. Az öcsémnek mindig borzasztó erős cigi szaga volt. Nem tudom ez eddig, hogy nem tűnt fel senkinek, aki a közelében van, de én nagyon utálom. Ezt a rémes nikotin szagot egy dezodor, vagy parfüm sem tudta eltüntetni. Nem is értem másnak, hogyan sikerül, de hogy a tesómnak sehogy az egyszer biztos.
- Légyszi ne ezzel kezdd, majd a teremben.- engedett el.- És ha lehet ne a szemüvegben lépj be. Később lecsekkolhatod az őket, de ma még hanyagold az osztály tanulmányozását.
- Oké...- vontam vállat. Egy napot még kibírok. Arról meg nem kell Dannynek tudnia, hogy ma már használtam.
Vettem egy mély levegőt és a kilincsért nyúltam. Pont ebben a pillanatban megszólalt a csengő, mint valami robbanás jelző sziréna, és kisebb szívrohamot kaptam. Azonnal elkaptam a csuklómat.
Danny felnevetett a hátam mögött és kitárta előttem az ajtót.