Under The Mask

6.rész

A szürke plafont bámultam. Az életemen gondolkoztam. Azt hiszem megőrültem. Vagy az is lehet, hogy mindenki más őrült meg körülöttem?

Nem tudtam nem felidézni a lányt. A lányt, aki én voltam. De valóban én lettem volna?
Már megszoktam, hogy nem megy mimden olyan simán, mint ahogy azt tervezem, de ez akkor is több a soknál.

Felkönyököltem és az éjjelilámpámhoz nyúltam.
Danny sértődötten felnyögött és hunyorogva meredt rám.

A házunk nem olyan nagy, ezért is kell Danny-vel egy szobán osztoznunk.
Ha én babrálok a fényekkel az én felemen, azt ő is észre veszi az övén.

- Nem tudok aludni.- böktem ki. Tényleg nem. Az az érzésem, hogy ilyen helyzetben nem a nyugodt alvás a legjobb megoldás.

Danny ülő helyzetbe küzdötte magát.
- Ha a ma estiről van szó...-kezdte álmosan.
- Nem.- szakítottam félbe.
Danny komoran bólintott.
- Minden rendben?- kérdezte egy kis szünet után.

Felsóhajtottam.
- Azt hiszem olyat is látok, amit nem kéne.
Ikertestvérem nagyon lassan bólintott.
- Tudod, nem baj, ha látsz dolgokat.- magyarázta.- Én például elrontok dolgokat. Szerinted melyik rosszabb?
Összevontam a szemöldököm.
- Igazad van.- szűrtem le.
- Akkor aludhatnánk végre? Még egy négy órát azért szívesen pihennék, ha lehet.
Válaszul lekattintottam a kislámpát, és elterültem a fekhelyemen.

- De tanár úr, nem lehetne, hogy elnézi most az egyszer...?- figyeltem fel egyik kötözködő osztálytársam hangjára.
Félálomban hevertem a padon, és próbáltam kitámasztani a szemhéjamat.
Három napja alig aludtam valamit. Az agyam minden egyes percben azon kattogott, hogy mi lehet az, ami nem tartozik ide.
- Miss Grathally, szeretne hozzáfűzni valamit az anyaghoz?- hallottam a kritikus szavakat.
Felkaptam a fejem.
- Tessék?- kérdeztem kábán, mire Mr. Thims legyintett egyet és a tábla felé fordult.
Úgy tűnik neki is teljességgel elege van ebből a helyből. Egyet értek.

Kinyitotzam a füzetem, és elővettem egy ceruzát.
Egy ideje rajzolgatni kezdtem. Nem mintha annyira észvesztően jól csinálnám. Igazából oda vagyok a művészetekért, mert borzasztó jó nézni, ahogyan valaki megmutatja, mi rejlik benne.

Ahogy elnéztem a rajzaimat észre vettem valami hasonlót, valamit ami mindegyik kis mesterművemen feltűnt.
A víz. Vagyis nem feltétlenül víz, de mindenesetre valami folyadék, ami hol egy díszes kancsóból folyt ki, hol pedig egy vízesés volt, kis tavacskává képződve.
Tudtam, hogy mi az értelme ennek. Mivel teljesen tudatosan alkottam. Ez olyan, mint a sötétben tapogatózás.

Tudom, hogy valami nem stimmelt azzal a szökőkúttal, de nem tudom megfejteni.
Úgy érzem minden összefügg, csak nem tudom, hogyan kéne egybekapcsolni a dolgokat.
Igen. Túl sokat képzelek a dolgok mögé, de ezt nem tartom gyengeségnek.

Nem hiszem, hogy ezek mind véletlenül történtek velem. Mindenre van helyes válasz, és erre nem az őrület lesz az.

A suli végén úgy döntöttem mindent elmondok Grey-nek és Chrisnek, hisznek-e nekem vagy sem.

- Talán kerítenünk kéne neked egy pszichológust.- jegyezte meg Chris.
- Igazat mondok!- kiáltottam.- És be is bizonyítom, ha kell.
Futni kezdtem. Csak úgy fognak hinni nekem, ha egyenest megmutatom nekik, amit láttam.

Szerencsémre egy kis meglepett várakozás után a fiúk elkezdtek utánam rohanni.
- Állj meg Alice!- zihálta Grey, de én nem tágítottam.
Innen már nem fordulhatok vissza.

Berohantam a sikátorba, ahol a szökőkút állt és megtropantam előtte.
A következő pillanatban Chris és Grey is odaért mellém.
- Most örülsz!?- kiáltott rám bosszúsan Chris.
- Figyelj, Alice...- kezdte Grey is.
Nem figyeltem rá.

Előrántottam a látógurám és ráhelyeztem az orromra.

A szökőkútban úrja folyni kezdett a csillogó víz.
Nem képzelődtem.
- Ezt nektek is látnotok kéne.- nyújtottam át a szemüveget Grey-nek.
A fiú hezitálva, de felvette. Pislogott egyet-kettőt, aztán a szoborra meredt. Eltátotta a száját.
- Ez mi a...- értetlenkedett.
- Mutasd!- kapta le a fiúról a tárgyat Chris.
Amint meglátta, amit már ketten észrevettünk azonnal visszaadta a gurát és meglepetten járkálni kezdett.
- Ez így nem normális.- jegyette meg.
- Egyáltalán nem.- bólintottam és feltettem a szemüveget.

Alaposan megfigyeltem a furcsa jelenséget és újból belenyúltam a vízbe.
Olyan érzés volt, mintha szellő érintené a bőrömet.
Belljebb nyúltam a kútba.
Mintha a levegőt tapogattam volna.

Mikor kihúztam a kezem, vizcseppek gördültek le róla. De ez a víz nem volt átlagos. Egyáltalán nem kellett volna ilyennek lennie.

És akkor, hirtelen bevillant. "Keresd, ami nem ide való!"
Ez határozottan nem volt ide való.

- Chris! Nyúlj bele, kérlek.- intettem a fiúnak.
Chris fintorogva, de engedelmeskedett.
A különbség az volt, hogy rajta nem volt semmilyen látógura, így csak a kiszáradt kutat látta. Amikor, viszont belenyúlt gyakorlatilag a semmibe, vizes lett a keze. Az a csillogó folyadék ott csörgedezett a bőrén.
- Na jó, ez nem normális.- konstatálta.

Ekkor olyan dolgot tettem, amit máig nem tudom miért csináltam, de beleugrottam a szökőkútba.
Hallottam a fiúk figyelmeztető kiáltásait, utána minden hang megszűnt. Az agyamba éles pulzáló rezgés hatolt.
Egy villanás erejéig minden elsötétült és körülöttem lehült a tér.
Aztán a levegőben találtam magam. Mintha kiköpött volna valami, még az eget is láttam a szemem előtt. Ez sem tartott túl sokáig, mert hirtelen visszapottyantam és nagy csobbanással mély vízben találtam magam.
Éreztem, ahogyan egyre lejjebb sűlyedek a mélybe, és elszorul előlem a levegő.

Egy nagy rugással és pár kalimpálással a felszínre küzdöttem magam. Amint kibukkant a fejem a vízből, kapkodni kezdtem a levegőt.
Zihálva úsztam ki a partra, és terültem el a kopott, kavicsokkal borított füvön.
Kétségbeesetten kiáltozni kezdtem a fiúk után, de jól tudtam, hogy nincsenek itt.

Nagy lélegzetet vettem és körbenéztem.
Az imént egy tóból küszködtem ki magamat. A szökőkút sehol.
Körülöttem leégett fák sorakoztak. Az ég sárgás színben ragyogott. A Napot viszont nem láttam.
A fű vöröses volt és ritka. Mindenhol szürke sziklák hevertek.

Ez már nem az a hely, ahol ezelőtt voltam.
A víz felszínét kezdtem tanulmányozni. Ez pont olyan fényes volt, mint a szökőkútban.

Tátott szájjal figyeltem az új földet. Mit is mondott a másik Én? Egy másik dimenzió! Keresd, ami nem ide való!
Lehetséges, hogy megtaláltam?
De, hogyan tovább?

A kérdésemre érdekes válasz érkezett.
A tó egy testet dobott fel a levegőbe.
Ijedtemben sikkantottam.
Az ember egy nagy csobbanással a tóba érkezett.

Felpattantam.
Grey bukkant fel a felszínre.
- Grey!- intettem neki, mire felém kezdett tempózni.
Kisegítettem a partra.
- Ez mi a rák!?- hitetlenkedett.

Ekkor következett Chris.
Ő is a levegőbe keveredett, majd a vízben végezte.

Nemsokára már mind a szárazon ácsorogtunk.
- Hogy az istenbe történt ez!?- bámult körbe ijedten Chris.
- Te jöttél utánam.- vont vállat Grey.

Ekkor léptek zaja hallatszott. A levelek rezegtek a súlyuk alatt.
- Nem kéne...?- kezdtem, de nem volt időm befejezni.