Under The Mask

5.rész

Szerintem én még soha nem örültem úgy senkinek, mint most Chrisnek. Majdnem a nyakába is ugrottam, de láttam Grey tekintetéből, hogy ha még kedves az életem, ne tegyem.

Körbe néztem.
Elég sötét volt ez a kis szűk sikátor. A falak kissé omladoztak, és a szemetet is el kellett volna vinni már egy jó ideje.

Christől megtudtam, hogy ide csak nekik is csak a hátcsóajtójuk vezet a szemét könnyebb lerakásának. Valamit azt is, hogy a mögöttünk álló márvány szökőkút régen a lakótelep helyén fekvő park részét képezte.

Csak most figyeltem meg alaposabban a kis víz fröcskölő szobrot.
Valójában a kútnak semmilyen különösebb ábrázolása nem volt. Ívelt márvány oszlopjaiból valamikor fél méter magasra szökellhetett a víz. Most erősen meglátszott rajta az idő vasfoga.

- Már hét éve ki van száradva.- jegyezte meg félvállról Chris.- Itt csak útban van mindenkinek, de nem lehet lebontani, mert valami fő vezeték megy keresztül rajta.

Végighúztam az ujjamat a poros márványon.
- Régen biztos nagyon szép volt.- jegyeztem meg.

Mikor felemeltem a szemem, céltudatosan Gregory szemébe néztem.
- Vissza kaphatnám, ami az enyém?- kérdeztem a lényegre törve.

Gregory zavartan a kezembe nyomta a tárgyat.
- Bocs.- motyogta.

A zsebembe akartam csúsztatni a tárgyat, amikor eszembe jutott valami.
- Megnéhhetlek titeket?- vetettem fel.

Chris összeráncolta a homlokát.
- Még nem tetted?- nevetett fel Gregory.- Felőlem nyugodtan.
Mind a ketten Chrisre emeltük várakozó tekintetünket.

Chris rántott egyet a vállán.
- Úgy sincs választásom.- morogta.

Nem haboztam. Csak felkaptam a látógurát és egy kis hunyorgás után, megvfigyelő üzemmódba kapcsoltam.

Itt most úgysem lát senki. Nem érdeklünk senkit. Biztonságos önbizalommal telve emeltem a szememet először az egyik fiúra, aztán a másikra.

Elmosolyodtam. Pont, ahogy gondoltam.
Jó nem pontosan úgy! De nagyon hasonlóan. Sok tekintetben közel jártam a valósághoz.

Például Chrisnél.
A lénye valójában nagyon hasonlított az álcájához. Leszámítva persze, hogy a haja élénk korallvörös volt, és bőrén fekete vonalak jelezték határozottságát.
Ami még nagyon szembetűnő volt rajta, az az ujjai végéből kinövő karmok.

Gregory már máshogy nézett ki. Neki lilás bőrszín jutott, a homlokán egy fehér furcsa alakú folttal. Fekete haja szinte majdnem tökéletes fehérbe váltott, kivéve a tövénél sötéten maradt részt. Bőrén viszonylag kevés bara vonal rajzolódott ki.
Mindezek tetejébe, lénye jó pár centivel az álcája fölé magasodott.
Szemszíne épp a fehér és a kék között váltakozott.

Elmosolyodtam.

- Na?- kérdezte türelmetlenül Chris.
- Majdnem pontosan ugyanolyanok vagytok, mint amilyennek elképzeltem.-nevettem.

Lassan egyöntetűen arra jutottunk, hogy indulni kéne.
Mozgalmas nap volt a mai. Ráadásul most jutott eszembe, hogy a törit sem tanultam meg, ha jól emlékszem.

Meg vetettem egy pillantást a szökőkútra, és már indultam volna, de vissza kellett, hogy kapjam a fejemet.
Amit láttam az döbbenetes volt.
Az eddig kiszáradt szökőkút most meg volt telve vízzel, ami szabályosan szökellt fel, majd le.
Nem hittem a szememnek. Közelebb léptem.
Rá kellett jönnöm, hogy ez a folyadek nem átlagos. Fénylő gyöngyház színben tört elő a márvany szoborból, és sokkal kevésbé volt áttetsző, mint a hagyományos víz.

Magam mögött hallottam a két fiú hangját, de nem foglalkoztam velük.

Azt tettem, amit mimden más ember tenne egy ilyen helyzetben.
Beledugtam az ujjamat a szökőkútba.

Először úgy éreztem, mimtha nem is nyúltam volna bele semmibe, aztán valami hideg érintette a bőrömet.
Először nedves volt, utána olyan akár a szellő.

- Alice, minden rendben?- hallottam Grey aggodalmas hangját.
- Ja, mondtam, hogy ki van száradva.- szólt Chris is.

Kihúztam az ujjam szökőkútból és levettem a szemüvegem.
Az imént említett vízköpő valóban ki volt száradva.
Ez hogyan lehetséges?
Az ujjamra merdtem. Vizes volt. Még egy csepp is lepottyant a betonra.

Grey orra elé nyomtam a kezemet.

- Nincs kiszáradva.- jelentettem ki határozottan.
- Talán jobb lenne, ha hazakísérnéd.- javasolta Grey-nek Chris.

Én mondtam nekik, hogy rendben vagyok és csak nézzék meg jobban a kutat, de nem hagytak érvényesülni.

Az úton hazafelé, Grey nem szólt egy szót sem.
Néha felnéztem rá és a szemszínét vizslattam, révén, hogy azóta is viseltem a látógurát.

Grey szeme színe lilára hasonlított. Lehet, hogy fél?
Nem az nem reális. És megis mitől félne? Tőlem? Attól, hogy újra találkozunk azzal a Silvey-vel, meg a másik kettővel?
Nem érdekel. Ha már eddig elkísért, nem firtatok semmit.

Rákanyarodtunk az Edgware Road-ra. Innen már csukott szemmmel is eltalálok a Greenway-re.

Oldalba böktem Grey-t.
- Hazatalálok.- mondtam.
Grey bizonytalanul méregetett, majd bólintott.
Én jobban ismerem a lakóhelyemet, mint ő.
- Vigyázz magadra.- búcsúzott.
Az írisze kékre szineződött.
Úgy látszik őszintén félt engem. Aranyos.
- Te is.- tettem hozzá sejtelmesen.

Amikor a házunk elé értem észrevettem, hogy valaki más is épp a bejutást próbálja megkísérelni.
Gyorsan a kapuhoz sprinteltem, és határozottan rámarkoltam.

A mellettem álló, döbbent egyén természetesen Danny volt.
Mivel nálunk úgy működnek a dolgok, hogy, aki később ér haza, annak ordítják le a fejét.
Igyekeztem nem én lenni, az aki utóbb lépi át a küszöböt.
Már egy jó ideje be volt sötétedve, de fogalmam sem volt róla mennyi lehet az idő.

Nem akartam kockáztatni.
- Én megyek be előbb!- jelentettem ki hangosan.
Danny nem volt ennyire engedékeny, és heves tiltakozásba kezdett.

Ez a huza-vona végül abba fajult, hogy mind a ketten beestünk az előkert kovácsoltvas kapuján, és elhasaltunk a járdaköveken.

- Engedj!- tépte ki magát Danny a szorításomból.
Ettől a mozdulattól kiesett a kabátzsebében lapuló cigisdoboz és pontosan az orrom elé gurult.
Itt volt az alkalmam megfordítani a kockát.

Felkaptam a dobozkát, és álló pozícióba helyeztem magam, gondosan ügyelve a látógurám biztonságára.

- Mondom, mi lesz!- kezdtem.
- Meg akarsz vesztegetni?- nevetett fel ikertestvérem.
- Anyáék nem örülnének neki, ha megtudnák...- biggyesztettem le az ajkamat.- De nyugi tőlem nem tudják meg! Feltéve, hogy...
- Ez nem így működik!- toppantott durcásan Danny.
- Ha te mész be előbb azon az ajtón, akkor a szüleink azonnal megtudják, hogy az ő drága kicsi fiuk, cigire verte el azt az ezer fontot, amit az egyetemi tanulmányaira kellett volna fordítania.- büszkén kihúztam magam.- Na ezt múld felül!

Danny először szomorú bociszemekkel próbálkozott. Hamar rá kellett jönnie, hogy az én rendszerem nem így folyik.

Hirtelen ötlete támadt. Sarkon fordult és beviharzott a lakásba.

Amilyen gyorsan csak tudtam utána iramodtam. Ennek nem így kellett volna történnie.

- Alice Grathally!- hallottam apa mérges hangját.